Millei Lajos: A rontás dacára

 2021.03.29 15:58

millei-lajos.jpg

Csókoltam tavaszt, öleltem nyarakat,

sétálni vittem a fáradt őszt,

télfagyos széllel fedtem be szavakat,

s ellepte bennem a páragőzt.

 

Valónak hittem el hazug meséket,

száz színnel festettem álmokat,

selyemmel óvtam sok megélt emléket,

miközben robogott a vonat.

 

Ablakán kinézve, szaladt az élet,

fogócskát játszott ő énvelem,

és megtalált folyvást, jól meg is tépett,

rongyokba csavarta életem.

 

Nem várt rám senki, ha megállt a vonat,

az állomás némán ásított,

leszálltam volna, indult a mozdulat,

de a félsz vaskeze átfogott.

 

Zsibbadt élettel, a vonaton ülve,

majd elrobogok a cél felé,

s míg utazom én, a rázkódást tűrve,

nyílt szívvel megyek a fény elé.