Deres Kornélia: Demencia

 2019.07.10 15:48

Deres_Kornelia.jpg Mikor az elmén végigsöpör az utolsó vihar,

A földeket feldúló, a kérlelhetetlen, végül

Tökéletes csend lesz. A meztelen tereket

Álemlékekkel vonjuk be, de valósabbnak

Tűnnek majd bárminél. A gyermekkorból csak

Anyánk keze és a szagok, erre rezonálnak

A neuronok. Lányunk már ismeretlen arcot kap,

És hiába a vágy, a láb nem mozog, a kéz petyhüdt,

Pusztán megszokásból járja át a vér. Az akarat,

Akár egy középszerű isten igéje, nem teremt semmit.

A száj még néha grimaszba rándul, feszül, vicsorít,

Mintha áramütéskor nem óvná bőr csupasz idegét.