Aranyosi Ervin: Depresszió

 2018.08.06 17:59

aranyosi_ervin.jpg Depresszió. Lélekbe zártan,

csak önmagadba fordulsz.

Rossz kedvet ontva, nem túl bátran,

szeretetet koldulsz.

Le kéne dobnod vállaidról,

akár egy rossz kabátot.

Felnyitni lelki szemedet,

mely szebb napokat látott.

Hiába villantok mosolyt,

azt hiszed kigúnyollak!

Életkedved a múltba folyt,

s nem izgat már a holnap.

Felrázni hát hogyan lehet,

kedved mi adja vissza?

Őrület méregpoharát

a lelked meddig issza?

Miért vonz mélység, szakadék,

miért hullasz le a mélybe.

rossz álmod súlyos adalék,

de tán reggelre vége!

Hiszen reggel már kel a Nap,

fénye lelkedet éri.

S a depresszió elköszön,

s ma nem fog visszatérni!

Ha orkán zúg kívül-belül,

lelked kínozza bánat,

a múltba réved szép szemed,

s az újra, s újra támad.

Fogódzkodsz mégis őbelé,

pokolra ránt le téged,

szemed a fényt nem is lelé,

ördögöd játszik véled…

Kihozni onnan hogy lehet?

Hisz magad tetted rabbá!

Mérgezi fájón életed,

zsibbasztja kődarabbá!

Napod egedről eltűnik,

homály takarja fényét,

s itt ülsz az élet közepén,

s várod a világvégét.

Aranyosi Ervin © 2018-07-25.