ADVENT 2021

 2021.11.22 11:43

advent_2021.jpg „Advent első gyertyalángja legyen ma a béke, 
apró gyermekszívek szépreményű éke. 
Ráncos, fázós kézfejeknek forró meleg kályha, 
szomorú arcocskáknak pihe-puha párna.”

Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk, és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”; lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk. Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Pilinszky János:
„A várakozás megszentelése”

 

Kun Magdolna: Advent első gyertyalángja 

 

Advent első gyertyalángja legyen ma a béke, 
apró gyermekszívek szépreményű éke. 
Ráncos, fázós kézfejeknek forró meleg kályha, 
szomorú arcocskáknak pihe-puha párna. 

Advent első gyertyalángja legyen ma a mosoly, 
ott is ahol szívfájdító nyomorúság honol, 
hisz az Adventi gyertyákban fellobbanó láng, 
koldusra és királyra is mennyei fényt ád.

 

Dsida Jenő: Közeleg az emberfia 


Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia, 
aki nem tőlem és nem tőled kap életet. 
Néhány pásztornak, akik sohasem öltek 
nyulat, nem hordoznak emberölő 
szerszámot, megjelenik az angyal és 
megjelenik a csillag és tele lesz dallal 
a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre 
és tudni fogjuk, hogy Ő az. 
Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei, 
a petróleumbányák frakkos császárai 
s könnyel a szemükben letérdelnek elé. 
Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme, 
legerősebb lészen a karja és szelíd arcáról ragyog 
az örök építők acélos vidámsága. 
Ő megmutatja minden vándornak az utat, 
minden töprengőnek az igazságot, minden 
haldoklónak az életet. Ő megmagyarázza 
nekünk a gépek dalának igazi értelmét, 
megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt 
legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék 
fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől. 
Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont, 
nem ad fegyvert, hanem kenyeret. 
Ma még sírunk, 
mert a mosolygás nem én vagyok. 
Ma még sötét 
van, mert nem jöttem világosságnak, 
hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról. 
Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt. 
Eljön Ő, minden bizonnyal eljön. 

 

forrás: hopehely.bloglap.hu