PESTIS ESZTERGOMBAN

 2021.04.12 20:35

pestis.jpg 280 éve, azaz 1741- ben a város e napi rendelete szerint a pestis elmúltával meg lehetett tartani a vásárokat. Az utolsó országos pestisjárvány megfékezésére a pestistől sújtott helységekben a további fertőződés meggátlása érdekében megtiltottak minden csoportosulást.

Bezárták az iskolákat és templomokat, nem engedélyezték a nyilvános temetéseket. Szüneteltek a vásárok és becsukták a borkiméréseket, korcsmákat is.

Természetesen e rendeletek hatékonysága első­ sorban a lakosság fegyelmezettségétől függött és sajnos e téren a nagyobb váro­sokban sem volt kielégítő a helyzet.

Még kevésbé sikerült érvényt szerezni a ren­deleteknek a falvakban, ahol hiányzott a végrehajtáshoz szükséges apparátus.

Ellenállásuk nemcsak a rendeletek laza végrehajtásában nyilvánult meg, hanem gyakran nyílt lázadásban is megmutatkozott.

A PESTIS KITÖRÉSE ÉS ELTERJEDÉSE

Különböző forrásaink egybehangzóan arról írnak, hogy az utolsó országos méretű, nagy pusztulást okozó pestisjárványt a törökországi háborúkból visszatérő katonák hurcolták be Erdélybe, majd onnan Magyarországra.

Az első halálesetet 1737 végén jelentették és a helytartótanács 1737. XII. 31-én a ragály megfékezésére már vesztegzárat rendelt el, veszteglőhelyek felállításáról, orvosok kiküldéséről és egyéb védőintézkedések foganatosításáról gondoskodott.

A járvány állítólag Nagyszebenből indult ki és az onnan tömegesen elmenekülőknek a járvány széthurcolásában bizonyára része volt.

Egy 1739. január 18-án készült összesítésből megállapítható, hogy elsősorban a déli megyékben (Alsó- Fehér, Fogaras, Hunyad, Szeben) haltak meg sokan, míg Háromszék megyében 1738. március 5-én, Brassó széken pedig március 24-én már a járvány megszűné­ sét jelentették.

Magyarországon a pestis a legjobban érintett erdélyi megyékből érkezve Temes, Torontál és Arad megyén keresztül terjedt tovább.

Az első megbetegedé­sek a temesvári helyőrség katonái között a Grünne ezred egyik zászlóaljában történtek.

A nem mindig megbízható helyi szájhagyomány szerint Aradra török földről menekülő rácok, Karcagra a háborúból visszatért utászok hozták be, míg Zemplén megyében állítólag Belgrád környékéről télire hazatért katonák hintették el a ragályt.

A járvány terjedésének látszólag szeszélyesen kanyargó útját térben és időben egyaránt nehéz nyomon követni és még nehezebb annak megállapítása, kik, hogyan hurcolták szét a fekete halál szörnyű pusztulást okozó csíráit.

Tovaterje­désének irányáról általánosságban csak annyi állapítható meg, hogy a pestis részben délről északnak, részben keletről nyugat felé haladt.

Temes és Torontál után rövidesen Arad és Zaránd megyében jelentkezett, majd 1738 májusában Csongrád megyébe hatolt be.

A nyári melegek beköszöntése csak fokozta a járvány hevességét és a hatóságok jelentései szerint júniusban a már fertőzött területekkel szomszédos Békés és Bács-Bodrog megyében ütötte fel fejét.

A halálozások száma az őszi hónapokban mindvégig igen magas volt és csak télen, a hideg hatására kezdett csökkenni.

1739 elején a pestis újult erővel támadt és ékei egyre mélyebben nyomultak az ország belseje felé. A helytartótanácshoz hetenként beérkezett jelentésekben és a veszteségekről a járvány elmúltával készült különböző kimutatásokban a megyék pontosan közölték a pestis kitörésének időpontját.

Ezekből kiderül, hogy az új évben először Fejér megyéből jelentették a pestis föltűnését: Ercsi községben 1739 január első napjai óta szedte áldozatait.

A távoli Nyitrában is aránylag korán eljutottak a járvány csírái: 1739, február 6-án Nyitra városából már több halálesetről számoltak be.

Tolna megyéből április elején, Abaújból május végén jelentkeztek az első riasztó hírekkel. A legtöbb pestises halottal szereplő Biharban, valamint az ugyancsak sokat szenvedett Szabolcs és Szatmár megye területén, 1739 nyarán jelentkezett a ragály,19 s azután ezekből a fertőzött gócok­ból haladt tovább észak és kelet felé.

A járvány további útját követve 1739. június 6-án olvasható az első jelentés Esztergom megyei behatolásáról.

Ekkor jelentkezett Esztergom szabad királyi városban és a vele már akkor is csaknem egybeépült Szentgyörgy mezővárosban, míg Szenttamás mezőváros csak fertőzött gyanúsnak minősült.

Csakhamar (június 22-én) Dorog és Nyergesújfalu csatlakozott ez utóbbihoz.

Július 4-én Mogyorósbánya, 24-én a Dunától északra fekvő Béla került a jelentésekbe: „Pestifera lues eruperit".

Augusztus 18-án Esztergom, Szentgyörgy, Szenttamás, Nyergesújfalu, Mogyorós (-bánya), Tát, Csév jelentett újabb halottakat, Doro­gon augusztus 9. és 16. között nem volt haláleset.

Augusztus 25-én Uny község­ ből érkezett hír a pestisről és Dorogon is 10 halott volt augusztus 16. óta.

Szep­tember 5-én szakadt a baj Csolnokra és november 10-ig az egymást követő jelentésekben most egyre-másra azt olvashatjuk: „in priori statu", vagyis az eddig említett helységekben továbbra is dühöngött a járvány, újabbakra azonban nem terjedt ki.

November 13-án végre Dorog és Nyergesújfalu a pestis megszűnésé­ről adhatott hírt.

A jelentések sora itt megszakad és csak december 14-ről van újabb adatunk.Ekkor Lábatlanon tűnt fel a fekete halál.

Egy későbbi összefog­ laló jelentés a megye területén 2248, Esztergom szabad királyi városban pedig 426 halottról ad számot és a járási megoszlás adatai is azt bizonyítják, hogy első­ sorban a Dunától délre, az említett helységekben tombolt a pestis.

A 2248 halottból ugyanis 2156 jutott az esztergomi és csak 92 a párkányi processusra. Sajnos községenkénti részletezésünk nem maradt fenn és a pestis pusztítása a hiányosan fennmaradt jelentésekből nem állítható össze olyan pontosan, mint pl.Abaúj megye kivételesen gazdag anyagából

A pestis tehát 1738-tól (sőt Erdélyben elszórtan már 1737 végétől) 1743-ig, váltakozó hévvel ugyan és mindig másfelé kalandozva szerte az országban, hat éven át tartott.

Elmúltára Esztergomban a többször is átköltöztetet "Pestis Madonna" szobor emlékeztet, remélhetőleg már végleges helyén, a Vizivárosi Templom előtt.

Forrás:
Esztergom Anno