Petőfi István

 2021.03.29 16:02

Petofi_Istvan.jpg Vajon hányan tudjuk, hogy Petőfi Sándor öccse, Petőfi István (Szabadszállás,1825. augusztus 18.-Csákó,1880.május 1.) is írt verseket?

Életének tragédiája azonban nem csak az volt, hogy nyilvánvalóan nem léphetett ki halhatatlan bátyjának árnyékából, hanem az is, hogy évekig küzdött szerelméért, akit házasságukat követően nyolc héten belül örökre elvesztett, pedig alapvetően Petőfi Sándorhoz képest egy megbízható és kiegyensúlyozott férfi volt. Petőfi István gyermekkorát Kiskunfélegyházán és Szabadszálláson töltötte, később pedig Pesten és Aszódon is együtt járt iskolába bátyjával, Petőfi Sándorral.

 

Később Kunszentmiklóson és Várpalotán dolgozott mészárosként. Bátyja hatására verset írt, és francia és német nyelvet tanult. 1848-ban és 1849-ben századosi rangban harcolt a Szabadságharcban. Bátyjával anyjuk temetésén találkozott utoljára. Jelen volt a világosi fegyverletételnél.

 

Büntetésből besorozták közlegénynek a császári seregbe, és 1850-ben Schleswig-Holsteinba küldték; de egy év múlva szabadságolták, ekkor Péterváradra ment mészárosnak. A forradalom évei alatt jelentek meg első versei. 1853-ban alaptalanul politikai szervezkedés vádjával három évi sáncmunkára ítélték, amit Theresienstadtban és Prágában töltött le. Szabadulása után még Brünnben is kellett katonáskodnia.

 

Bátyja apósának, Szendrey Ignácnak közbenjárására 1857-ben Gaylhoffer János dánosi birtokára került nevelőnek, itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Gaylhoffer Antóniával, és e szerelemnek köszönhetően újra írni kezdett.

Hogy megnősülhessen 1858 őszétől Geiszt Gáspárnál a 3400 holdas csákói birtok ispánja lesz. Szorgos munkával a birtokot mintagazdasággá fejleszti.

 

1858-tól ő lett a gyámja Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fiának, Petőfi Zoltánnak. Akit megpróbált nevelni, de be kellett látnia, hogy Zoltán méltatlanná vált apja emlékéhez, az élvezeteket hajszolta, rövidesen meg is halt.

 

Öt évi udvarlás után, 1863-ban feleségül vehette végre szerelmét Gaylhoffer Antóniát, felesége azonban 2 hónap múlva visszaköltözött szüleihez, mert rájött, hogy férje nem tud szabadulni egy csákói asszonytól, Schneider Erzsébettől. Petőfi István haláláig könyörgött feleségének a megbocsátásért, azonban soha többé nem találkozhatott Antóniával. Miután családi élete zátonyra futott, komorrá, zárkózottá, emberkerülővé vált.

Mindvégig büszke volt bátyjára, ápolta emlékét. Szendrey Júlia és Petőfi Zoltán halála után Petőfi-ügyekben ő képviselte a családot. Jókai Mórral baráti viszonyban volt. Megtakarításaiból Dévaványán 400 holdas birtokot vásárolt, de ezt már nem élvezhette, mert 1880-ban, 54 éves korában váratlanul elhunyt.

 

A szarvasi és csákói szájhagyomány szerint volt egy törvénytelen gyermeke, aki 1876-ban született az egyik ispán megözvegyült feleségétől. Mivel Petőfi István sohasem vált el feleségétől, a gyermeket sem vállalhatta, így a 3 évvel korábban elhalt ispán nevén, Bartl Istvánként anyakönyvezték.

 

Feltehetően ő volt az utolsó Petőfi-vér, de az első világháborúban neki is nyoma veszett. Nos, lássuk Petőfi Sándor testvérének, Petőfi Istvánnak egy versét, melynek a címe is elárulja, hogy mennyire beszorult halhatatlan bátyja árnyékába, holott feltehetően sokkal tehetségesebb volt Ő is, mint jó néhány, ma magát költőnek híresztelő emberke:

 

Petőfi István: Hívatlan dalnok versei

I.

Szívem rejtett kis kertében

Virít, egy szép - szép virág:

Reá lelkem, síró lelkem -

Hullajtja gyöngy harmatát.

Szirma piros és oly gyöngéd,

Mint a tiszta érzelem;

Kedves neve, hozzá illő;

Neve: égő szerelem.

Egyedül áll elcsüggedve

Szívem éke, szentsége:

Barna lyánka! - egy zöld ágat

Nem ültetnél melléje?

II.

Fehér őszi rózsát

Adtál nékem.., tudod?

S arczodon a legszebb

Piros rózsa nyílott.

A fehér rózsának

Megsárgult levele:

Sóhajom és könnyem

S csókom is illette.

Sóhaj, könny és csókom!

- - Forró mind a három -

El kell-e fonnyadnod,

Kedves szép virágom.

Rövid örömimnek

Hervadt bizonysága!

Hulljatok könnyeim, -

Hulljatok reája.

III.

Nem kérem én szerelmedet,

Hidd el, hidd el, nem kívánom:

Fürge madár nem múlathat

Lombja vesztett száraz ágon.

A virágnak verőfény kell,

S dél hevében enyhe árnyék;

Virág vagy te, s életemnek

Nincs fénye s lombja már rég.

Ifjú lelked könnyű szárnyán

Föl fölröpül a magasba:

De lelkemet a fájdalom

Súlya földre alá vonja.

Csillag vagy te, fényes csillag

A mennyország kéklő ívén:

Én egy sötét bolygó alak,

Siralomvölgy rideg földén.

Korunk közt két élet-szak van,

Legszebb két szak: tavasz és nyár;

Reád tavasz langy fuvalma,

Reám az ősz hűs szele vár.

Virág mellé zöld ág illik,

Zöld levélre hull a harmat;

Gyenge virág elhal, elfagy

A dérlepte haraszt alatt.

Nem kérem én szerelmedet;

De ne tiltsd, hogy szeresselek,

S mint halvány holdfényes napot,

Távolról ne kísérjelek.

1857.

Körmendi László

TZT Művészeti és Kulturális Magazin

  1. június 25