2020.10.26 11:50
Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása. - Fekete István
Dsida Jenő: Halottak napján
Szellemek, őszi szelek, sóhajok,
elköltözött testvérek, boldog árnyak!
Üljetek ma ti halottak-napját,
gyászünnepet értünk.
Országotoknak nincsenek határai,
nincsenek dimenziói, fájdalmai se;
mi vagyunk egyetlen rossz érzésetek,
mi balga gyászolók.
Zúgjatok ma ti halotti zsoltárt,
kéményeinket szélvihar döntse le,
holtak, testvérek, sírjatok értünk
hideg esőt!
Gyújtsatok lidérclángot házaink fölé,
melyek a mi novemberi sírjaink.
Itt várjuk fekete, nyirkos életünkből
a feltámadást.
1930
Weöres Sándor:
Saját halálunk sose fáj úgy,
mint mások halála.
Ó, könnyű neked,
elbírod nélkülem a sírt, de
bírjam, nélküled, az életet?
Aranyosi Ervin: A Halottak napjának értelmét keresve…
Mint ruhásszekrényben a levetett ruhák,
amit a lélek lassacskán kinőtt.
Felettük kőből, a levetett cipők.
Köröttük ősztől tépett lombú fák.
Pár kőbevésett, tárgyszerű adat,
hogy ettől-eddig hordta valaki,
kőfaragó kérésre rótta ki.
Neki szokványos, könnyű feladat.
Átkelt a lélek, letette terheit,
amit tovább, élők cipelnek majd.
Kiket még itt, az elvárásuk hajt.
A lélek lenne eltemetve itt?
Lomtár, adattár? S te őt keresed?
Azt, kit szerettél egy életen át?
Ki hagyott csodás emlékeket rád?
A ridegségben a lelkét nem leled!
Hát jó hírem van, mostantól szabad!
Elvégezte életfeladatát,
s nem nélküle változik a világ,
s lehet már kapott új testet, másikat.
Mert harmadnapon mind feltámadunk,
s a mennybe lépve, új létet tervezünk,
új ruhát hordva, ismét élők leszünk,
s keressük magunkra mért feladatunk.
Ruhásszekrények hát a temetők,
mely életekről bár tanúskodik,
de akik hordták, nem nyugosznak itt,
az igaz lelkek ott nem lelhetők.
Hiszen a lélek folyton vándorol,
s csak földi lépték neki az idő.
Csak ugródeszka születés – temető.
Amíg itt élsz, lelked térben honol.
Hát ünnepelj, halottak napja van!
Szeretted végre ledobta kínjait,
lehet azóta egy új testben lakik.
Vagy szomorkodj, siratva, hasztalan!
Halottak napján a lélek ünnepel!
A többi lelket, kikkel egyek vagyunk!
Mért rettegünk? Úgyis feltámadunk!
Lehull szemünkről a homályos lepel.
Váci Mihály: Fájdalmas csoda