IN MEMORIAM KÁNYÁDI SÁNDOR

 2018.06.25 11:43

Kanyadi.jpg Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. – Budapest, 2018. június 20.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Írói álneve Kónya Gábor.


Zarándokút

Szabadabb vagyok, mint az államférfiak,

gyalog is járhatok s őrizet nélkül.

Aki a porból vétetett,

az út porával könnyen összebékül.

Mezítláb talpalok, cipőmet vállamon,

átalvetőként, átvetettem,

akár egy szamarasincs apostol-tanonc

megyek a júliusi délelőttben.

Mellettem hatalmas gépkocsik húznak el,

porfelhőjüktől még az ég se látszik,

előttem Szent Petőfi Sándor gyalogol

a körtefától a kukoricásig.

 

Valaki jár a fák hegyén

 

valaki jár a fák hegyén

ki gyújtja s oltja csillagod

csak az nem fél kit a remény

már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem

ez a megtartó irgalom

a gondviselő félelem

kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén

vajon amikor zuhanok

meggyújt-e akkor még az én

tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy

sötétlő maggá összenyom

s nem villantja föl lelkemet

egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén

mondják úr minden porszemen

mondják hogy maga a remény

mondják maga a félelem

 

Szelíd fohász

 

szelíd fohász az én fohászom

félig könyörgés félig hála

hogy nem juttattál s ezután se

juttass engemet szégyenfára

de eljut-e az én fohászom

eljuthat-e vajon tehozzád

útjaidat úton útfélen

szertartások barikádozzák

nem marad-e sziklára hullt

magokként vajon terméketlen

mit egy hosszú életen át

a jövendőnek elvetettem

tudom sokat eltékozoltam

abból mit rám bíztál sokat

de azért ne tagadd meg tőlem

holtomban se áldásodat

Budapest, 2001. október 30.