115 ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA

 2017.10.30 13:21

illyes1.jpg
lllyés Gyula (eredetileg, 1933-ig Illés Gyula; Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Budapest, 1983. április 15.) háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Ha semmi mást nem alkotott volna csak ezt a verset, akkor is beírta volna magát a magyar kulturtörténetbe.

Illyés Gyula

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

 

Hol zsarnokság van,

ott zsarnokság van

nemcsak a puskacsõben,

nemcsak a börtönökben,

 

nemcsak a vallató szobákban,

nemcsak az éjszakában

kiáltó õr szavában,

ott zsarnokság van

 

nemcsak a füst-sötéten

lobogó vádbeszédben,

beismerésben,

rabok fal-morse-jében,

 

nemcsak a bíró hûvös

ítéletében: bûnös!

ott zsarnokság van

nemcsak a katonásan

 

pattogtatott „vigyázz!”-ban,

„tûz!”-ben, a dobolásban,

s abban, ahogy a hullát

gödörbe húzzák,

 

nemcsak a titkon

félignyílt ajtón

ijedten

besuttogott hírekben,

 

a száj elé hulltan

pisszt jelzõ ujjban,

ott zsarnokság van

nemcsak a rács-szilárdan

 

fölrakott arcvonásban

s e rácsban már szótlan

vergõdõ jajsikolyban,

a csöndet

 

növelõ néma könnyek

zuhatagában,

kimeredt szembogárban,

 

ott zsarnokság van

nemcsak a talpraálltan

harsogott éljenekben,

hurrákban, énekekben,

 

hol zsarnokság van,

ott zsarnokság van

nemcsak az ernyedetlen

tapsoló tenyerekben,

 

kürtben, az operában,

épp oly hazug-harsányan

zengõ szoborkövekben,

színekben, képteremben,

 

külön minden keretben,

már az ecsetben;

nemcsak az éjben halkan

sikló gépkocsizajban

 

s abban,

megállt a kapualjban;

 

hol zsarnokság van, ott van

jelenvalóan

mindenekben,

ahogy rég istened sem;

 

ott zsarnokság van

az óvodákban,

az apai tanácsban,

az anya mosolyában,

 

abban, ahogy a gyermek

idegennek felelget;

 

nemcsak a szögesdrótban,

nemcsak a könyvsorokban

szögesdrótnál jobban

butító szólamokban;

 

az ott van

a búcsúcsókban,

ahogy így szól a hitves:

mikor jössz haza, kedves;

 

az utcán oly szokottan

ismételt hogy-vagy-okban,

a hirtelen puhábban

szorított kézfogásban,

 

ahogy egyszercsak

szerelmed arca megfagy,

mert ott van

a légyottban,

 

nemcsak a vallatásban,

ott van a vallomásban,

az édes szó-mámorban,

mint légy a borban,

 

mert álmaidban

sem vagy magadban,

ott van a nászi ágyban,

elõtte már a vágyban,

 

mert szépnek csak azt véled,

mi egyszer már övé lett;

vele hevertél,

ha azt hitted, szerettél,

 

tányérban és pohárban,

az ott van az orrban, szájban,

hidegben és homályban,

szabadban és szobádban,

 

mintha nyitva az ablak,

s bedõl a dögszag,

mintha a házban

valahol gázfolyás van,

 

ha magadban beszélgetsz,

õ, a zsarnokság kérdez,

képzeletedben

se vagy független,

 

fönt a Tejút is már más:

határsáv, hol fény pásztáz,

aknamezõ; a csillag:

kémlelõ ablak,

 

a nyüzsgõ égi sátor:

egyetlen munkatábor;

mert zsarnokság szól

lázból, harangozásból,

 

a papból, kinek gyónol,

a prédikációból,

templom, parlament, kínpad:

megannyi színpad;

 

hunyod-nyitod a pillád,

mind az tekint rád;

mint a betegség,

veled megy, mint az emlék;

 

vonat kereke, hallod,

rab vagy, rab, erre kattog;

hegyen és tenger mellett

be ezt lehelled;

 

cikáz a villám, az van

minden váratlan

zörejben, fényben,

a szív-hökkenésben;

 

a nyugalomban,

e bilincs-unalomban,

a zápor-zuhogásban,

az égigérõ rácsban,

 

a cellafal-fehéren

bezáró hóesésben;

az néz rád

kutyád szemén át,

 

s mert minden célban ott van,

ott van a holnapodban,

gondolatodban,

minden mozdulatodban;

 

mint víz a medret,

követed és teremted;

kémlelõdsz ki e körbõl?

õ néz rád a tükörbõl,

 

õ les, hiába futnál,

fogoly vagy s egyben foglár;

dohányod zamatába,

ruháid anyagába,

 

beivódik, evõdik

velõdig;

eszmélnél, de eszme

csak övé jut eszedbe,

 

néznél, de csak azt látod,

mit õ eléd varázsolt,

s már körbe lángol

erdõtûz gyufaszálból,

 

mert amikor ledobtad,

el nem tiportad;

s így rád is õ vigyáz már,

gyárban, mezõn, a háznál,

 

s nem érzed már, mi élni,

hús és kenyér mi,

mi szeretni, kívánni,

karod kitárni,

 

bilincseit a szolga

maga így gyártja s hordja;

ha eszel, õt növeszted,

gyermeked neki nemzed,

 

hol zsarnokság van,

mindenki szem a láncban;

belõled bûzlik, árad,

magad is zsarnokság vagy;

 

vakondként napsütésben,

így járunk vaksötétben,

s feszengünk kamarában,

akár a Szaharában;

 

mert ahol zsarnokság van,

minden hiában,

a dal is, az ilyen hû,

akármilyen mû,

 

mert ott áll

eleve sírodnál,

õ mondja meg, ki voltál,

porod is neki szolgál.

 

(1950)