200 ÉVE SZÜLETETT TOMPA MIHÁLY

 2017.09.19 19:36

tompa3.jpg
A költői triász (Petőfi-Arany-Tompa) elfeledett tagja. 1817-ben Rimaszombaton született. Anyja korai halála után 1821-ben Igricibe került apai nagyapjához. (Apja Miskolcra költözött, újra nősült és nem törődött fiával.) A falusi iskolát befejező gyereket a rektor tanította latinra, és felfigyelve a diák jó eszére segített neki Sárospatakon szolgadiákként továbbtanulni.

1837-ben két évig Sárbogárdon segédtanító volt Tompa, majd visszatért Sárospatakra. Ekkor műveit már az Atheneum is közli, Vörösmarty is bíztatja.

44-ben Eperjesen lett nevelő, itt került kapcsolatba Petőfivel. Egy év múlva Pestre költözött, és 46-ban kiadta a Népregék és népmondák című művét, mellyel nagy népszerűségre tett szert. Még ebben az évben Bejtén lelkészi hivatalt vállalt, itt látogatta meg 1847-ben Petőfi Sándor. A szabadságharc ideje alatt tábori lelkész volt. Szoros barátságot kötött Arany Jánossal, akivel élete végéig leveleztek.
1849-ben Keleméren kap lelkészi állást. Itt veszi feleségül Soldos Emiliát, ekkor írja legismertebb versét: A gólyához . (A szabadságharc utáni időszakot leghívebben megjelenítő vers állítólag susai látogatása alkalmával keletkezett.) 1851-től haláláig,1868-ig Hanván lelkész. Egyre romló egészsége és felesége halála nem sok örömöt hagyott számára. Ezek közé tartozott Arany barátsága, akivel 1855-ben egy látogatás alkalmával együtt járták be a megye tájait”.

Tompa Mihály - A gólyához


Megenyhült a lég, vidul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólyamadár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsugár és síró patak;
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fagyva van, s megdermedett.

Ne járj a mezőn, temető van ott;
Ne menj a tóra, vértől áradott;
Toronytetőkön nézvén nyughelyet,
Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet.

Házamról jobb, ha elhurcolkodol,
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségbeesést ne hallanál alól,
S nem félhetnél az ég villámitól?

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted;
Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul;
Van aki felkél, és sírván, megyen
Új hont keresni túl a tengeren.

A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.

Beszéld el, ah! hogy ... gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk:
A kidült fában őrlő szú lakik...
A honfi honfira vádaskodik.

Testvért testvér, apát fiú elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy ki távol sír e nemzeten:
Megutálni is kénytelen legyen!