PETŐFI ÉS SZENDREY JÚLIA

 2017.09.04 11:36

petofiek.jpeg
170 éve, 1847. szeptember 8-án, az erdődi várkápolna oltáránál fogadtak örök hűséget egymásnak. Az esküvőről így írt Sas Károly: „Az esküvő kora reggel volt; az azt követő reggeli után az ifjú pár rögtön összepodgyászolt, s kocsin megindultak Koltóra, hol tudvalevőleg gr. Teleki Sándor átengedte nekik kastélyát a mézes hetek eltöltésére”. A misztótfalusi keréktörés miatt csak másnap — a nagybányai nászéjszaka után – érkeztek Koltóra. Az ott töltött hat hét szerelmük földi paradicsoma volt. Itt születtek a magyar iro dalom legszebb szerelmes versei.

SZEPTEMBER VÉGÉN
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
(Koltó, 1847. szeptember.)