ESZTERGOM KÖZEGÉSZSÉGÜGYE A DUALIZMUS KORÁBAN 3.

 2021.11.22 11:12

Mikolt_1_1.jpg Pátrovics Mikolt diplomamunkáját tárjuk ismét olvasóink elé folytatásokban. Az eredeti, teljes cím: „Esztergom közegészségügye és egészségügyi intézményei a dualizmus korában”. Az elismerést megérdemlő fiatal szerző dolgozatát 2000-2001 telén írta.

Oktatás
Esztergom kiterjedt iskolahálózattal rendelkezett a dualizmus időszakában: 11 elemi iskolája (ebből 5 fiú, 4 lány és 2 vegyes), 2 középiskolája, 1 tanítóképzője és 1 papnevelője volt. Mind a mai napig iskolaváros: a középiskolai képzés magas szintű, és két felsőoktatási intézményében még mindig folyik az oktatás, bár a dualizmus korában több középiskolával büszkélkedhetett a város. Azonban az iskolák mind az egyház kezében voltak.
A város egyik felsőoktatási intézménye volt a Szent István papnevelő intézet. Megalakulása óta Esztergom adott neki otthont, ám Mária Terézia uralkodása alatt áthelyezték Budára, majd 1802-ben Nagyszombatra telepítették. Eredeti helyére csak 1849-ben került vissza, azonban a bölcsészettudományi kar Nagyszombaton maradt. 1865-ben új épületet kapott az intézet, ekkor végre a bölcsészkar is Esztergomba költözhetett.(29)
A másik fontos intézménye a városnak a Tanítóképző volt. Kopácsy József hercegprímás 1842-ben nyitotta meg, ekkor még csak férfiak tanulhattak itt. A szabadságharc és a Bach-rendszer alatt szünetelt a tanítás, és csak 1856-ban nyitották meg újra. A tanítóképző is az érsekség alá tartozott.(30) A képzés három éves volt, és tartozott hozzá még egy év, amelyet gyakorlattal kellett eltölteni. Gyakorlóiskolája 1893-tól volt, a régi érseki elemi fiúiskolát alakították át erre a célra.
A XIX. század végén Esztergomnak két gimnáziuma volt. Az egyik a Szent Benedek-rend által működtetett római katolikus főgimnázium, a másik a Szent Imre Gimnázium
A Szent Benedek-rendi gimnáziumnak 1880-ban új épületet adtak. Ám az a rossz alapozás miatt 1895-ben rogyadozni kezdett, veszélyes repedések keletkeztek rajta, az intézményt vissza kellett költöztetni régi helyére. Az új épület 1900-ra épült föl. Ebben a gimnáziumban tanult és érettségizett le Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter, és dr. Prohászka Ottokár, aki róm. kat. főpap, és egyházi író volt. Hét évig Rómában tanult, ott szentelték pappá. 1905-től Székesfehérvár püspöke. Felismerte, hogy a keresztényszociális eszmékkel a munkásokat újra a keresztény vallás felé lehetne fordítani. A kapitalizmust embertelennek minősítette, és hirdette a földek mielőbbi felosztását.(31)
A Szent Imre Gimnáziumot 1857-ben alapították, ez lett az esztergomi főreáliskola utóda. 1907-ig három évfolyamot tanítottak, majd gróf Apponyi Albert kultuszminisztersége alatt nyolc osztályossá fejlesztették. Így 1911-ben tarthatták az első érettségi vizsgát.(32)
Víziváros szívében, az Érseki Palota közelében volt a szatmári irgalmas nővérek nőnevelő intézete. Az 1860-as években itt még a papnevelő intézet működött, de Szcitovszky János hercegprímás úgy határozott, hogy a kiköltözött papnevelde helyére nőnevelő intézetet létesít. „ Érseki nőnevelő intézet” néven 1865. október 15-én nyílt meg a hat osztályos elemi-, és a négy osztályos polgári iskola. A diákok részint bennlaktak, részint bejárhattak. Az alaptantárgyakon kívül tanítottak zenét, idegen nyelvet és kézimunkát is.(33)
A Szent Anna zárdában szintén a szatmári irgalmas nővérek tanítottak. A zárdát Simor János hercegprímás alapította. Hat elemi osztály működött, és két kisdedóvót is létrehoztak. Az esztergomi lakosság szegény rétegének gyermekei részére tartották fönn a kisdedóvókat. Az itt dolgozó óvónők részére egy óvónőképzőt is működtettek. Szentgyörgymezőn is volt zárdájuk, amit szintén Simor hercegprímás hozott létre. A legnagyobb hangsúlyt az árvák nevelésére helyezték, de a szentgyörgymezei szülők gyermekei is folytathatták itt tanulmányaikat, és óvoda is működött a számukra. Az árvák részére biztosították a bentlakást és az ellátást.(34)
1867-ben báró Eötvös József hozzáfogott a népiskolák újjászervezéséhez. Tantervet készítettek a népiskolák első négy osztályának úgy, hogy felosztották a tantárgyakat évfolyamok szerint, és meghatározták a tanórák számát. A községi bírók összeírták a tanköteleseket, továbbá az ő feladatuk volt karbantartani az iskolaépületeket. Hogy milyen hatással voltak Esztergomra és a környékbeli településekre ezek a rendeletek, az nagyjából világossá válik a hivatali jelentésekből. Például Németh Antal tanfelügyelő 1872-től dolgozott a hivatalba. Az ő jelentéseiből az derül ki, hogy hiába születtek törvények, rendeletek, ennek ellenére magas volt a mulasztási napok száma, sőt amíg esett a hó- s ez történhetett akár több hónapon keresztül is-, a diákok nem jártak iskolába. E hiányzásokat az iskolaszék volt köteles figyelemmel kísérni, s a mulasztók szüleit az ő feljelentésük alapján a bíróság bűntette meg.(35)
Ami a taneszközöket illeti, javulás állt be: új fölszereléseket kaptak az iskolák. Ekkoriban Esztergomban a természettani oktatás fejlődött. Ekkor lett a földrajz is jelentős tantárgy. A taneszközök beszerzését az iskolai alapítványok könnyítették, melyek kasszájába a tehetősebb szülők adománya került. Ebből vásárolták aztán azokat a tanítást segítő eszközöket, melyre éppen az iskolának szüksége volt.
Az 1895-ös Esztergom városrészek egyesítésekor még nem volt egységes iskolahálózat. A szabad királyi városrészben egy 1852-es rendelet alapján az összes elemi iskolát egy igazgató vezette. Ezt a tisztséget 1890-ben dr. Fehér Gyula pedagógus, plébános, prelátus-kanonok és nagyprépost töltötte be. Az egyesülés után ezt a tisztséget már nem tudta egyetlen ember betölteni, szükség volt arra, hogy az egyesített város összes elemi- és felsőbb iskoláját, illetve a polgári iskolákat egyetlen szerv felügyelje. Ez a szerv lett az iskolák első fokú hatósága, az iskolaszék. Az iskolaszék feladatai közé tartozott ellenőrizni és irányítani az iskolák működését, továbbá ők tartatták be a minisztériumi rendeleteket és törvényeket.(36)
Egy 1895-ös törvény értelmében az igazolatlanul hiányzók szüleit pénzbírsággal sújtották. Mégis a szegények gyermekei között találjuk a legtöbb mulasztót, hiszen őket- éppen szegénységük miatt- igen korán kenyérkeresésre kellett fogni. Ez az adat egyébként nem csak Esztergomra vonatkozott, hanem az egész országra jellemző volt.
Érdekesség képen említeném meg az 1899-es évet. Ugyanis ettől az évtől kezdve megtiltották a hajadon tanárnők férjhezmenetelét, illetve csak férjezetlen nőket alkalmaztak e pályán a továbbiakban. Bár országos rendelet erről nem született, a helyi iskolaszék - dr. Fehér Gyula szorgalmazására - e férjhezmeneteli tilalmat érvényesítette.
Az oktatás keretein belül egyfajta erőszakos magyarosítás is folyt. A cél az volt, hogy a német ajkúak is tanuljanak rendesen magyarul. Ám ezt eleve nehéz volt megvalósítani, hiszen sok faluban nem is tanították a magyart, mivel maguk a tanítók sem beszélték nyelvünket. Ennek kiküszöbölésére született a következő rendelet: a tót vagy német nyelvű falvakban a megürült tanítói állásokba csak olyan tanító kerülhet, aki érti és beszéli a magyart. Annak érdekében, hogy az idegen ajkú kisebbség szívesebben tanulja a magyar nyelvet, ösztöndíjban részesítettek mindenkit, aki megtanult magyarul. A magyarosítás Esztergomban is folyt, bár a város lakosságának csak 7% -át alkották a nemzetiségiek. 1890 -ben Esztergom 93% -a magyar volt, a német ajkúak 4% -ot tettek ki, a tótok pedig 3% -ot. (37)
Adalék Esztergom történetéhez
E fejezet címe alatt néhány érdekességet szeretnék közölni a város történetéből, amelyek ugyan nem tartoznak szervesen a fentiekben leírt részekhez, mégis fontosnak találtam őket a város históriájának szempontjából.
1874-ben, az akkori Parlamentben fölmerült egy törvényjavaslat, miszerint egyesítsék Esztergom vármegyét Komárom vármegyével, melynek központja Komárom város lett volna. Esztergom megyei gyűlése felirat formájában tiltakozott a Parlamentnél. Azzal érvelt, hogy Esztergom gazdasági és földrajzi fekvése miatt alkalmasabb egy megye szellemi vezetésére, mint Komárom. Hiszen Hont-, Bars- és Komárom vármegyék több községe is Esztergomhoz vannak kötve mind gazdaságilag, mind kulturálisan. Éppen ezért a tiltakozás mellé egy javaslatot is csatoltak, melyben kérvényezték az ilyen községek Esztergom vármegyéhez való csatolását. 1876-ban a XX. és a XXXIII. tc. értelmében Piszke és Lábatlan községeket Esztergom vármegyéhez csatolták. Így történt, hogy nemhogy eltűnt a vármegye önállósága, helyette még nőtt is a területe.(38)
1883. októberében megkezdték a vasút építését. Eredeti terv szerint a vasút vonala a következő városokat érintette volna: a Budapest - Szőny vonalat tovább viszik Bicske -Tata felé. Ám ez nem lett volna elég a vármegye hatalmas kőszénbánya termelésének elszállítására, így a tervet módosítani kellett. Eszerint építették meg a vonalat Budapest -Dorog - Esztergom között.(39) / folyt. következik /