A GYERMEKGYÓGYÁSZAT VÁLTOZÁSAI AZ ELMÚLT 50 ÉVBEN V.

 2021.09.27 14:20

Rajk_1_3.jpg Ezúttal Rajk András főorvos úr – egykori gyermekosztályunk, egykori főorvosa – írását adjuk közre, mely a gyermek ellátás 50 éves múltjára tekint vissza, melynek ő is tevékeny részese volt.

 

Meg kell emlékeznem egy-két gyógyszerünkről is, melyeknek a szerepe megváltozott az elmúlt évtizedekben.

A digitalis. Ez az ősi gyógyhatású anyag igen gyakran használt gyógyszer a kardiológiában. Korábban a keringési elégtelenség kezelésének nélkülözhetetlen gyógyszerei közé tartozott. Ma már lényegesen ritkábban használjuk. Inkább a szív ritmuszavarainak kezelésében játszik szerepet.

A theophillin. Az ötvenes években gyermekgyógyászati használatát erősen korlátozta az a körülmény, hogy a toxicus dózis és a hatásos dózis igen közel volt egymáshoz. Ezért nem kedvelték és ritkán alkalmazták. Csak a hatvanas évektől kezdtük használni az obstructiv légzőszervi betegségek tüneti kezelésében, nemcsak parenterális, de szájon át, sőt rectális formában is. Ma már a szteroidok hatásosabb és kevesebb mellékhatású készítményeinek előretörésével ismét háttérbe szorult a használata.

A szteroidok.  Pályám kezdetén kezdtek forgalomba kerülni. Eleinte csak az injekcióban alkalmazható: cortizon, predizolon, ACTH formájában. Később ezek módosított kémiai szerkezetével több hatásos készítmény került forgalomba. Mivel ezeket leggyakrabban krónikus gyulladásos állapotokban alkalmaztuk, sokszor találkozhattunk mellékhatásaikkal. A fertőzéses, főleg bakteriális eredetű betegségekben nem mertük alkalmazni ezeket, mert féltünk az anergiás hatásuktól. A későbbiekben már bátrabban alkalmaztuk ezeket az igen hatásos készítményeket, különösen a kevesebb mellékhatással járókat.  Ma már nélkülözhetetlenek.

Az antibiotikumok nélkül már nem tudnánk hatásosan gyógyítani a súlyos bakteriális fertőzéseket. Kétségtelen, hogy a kritikátlan alkalmazásuk hozzájárult a bakteriális rezisztenciák kialakulásához. Itt is tanúi voltunk az egyre hatásosabb készítmények megszületésének. De meg kell emlékeznem egy-két már csak orvostörténelmi készítményről, melyeknek a maguk idejében óriási jelentőségük volt. Ilyen volt a streptomycin, amely az első antituberculoticum volt. Igaz, hogy súlyos hallássérülést okozott a használata, de sok halálra ítélt tbc-s beteg, különösen a meningitis esetek meggyógyultak annak idején.
A chloramphenicol szintén igen hatásos volt a bélfertőzések, (coli, salmonella, shigella) kezelésében. Kétségtelen, hogy súlyos vérképzőszervi szövődményt okozhatott rendkívül ritkán, de a maga idejében rengeteg súlyos beteget gyógyíthattunk meg alkalmazásával. Egyes polirezisztens kórokozók esetében még ma is alkalmazásra kerül, pl. coli meningitisek esetében.

A nagyon öreg acetilszalicilsav (Aspirin) még ma is használatos. Igaz, hogy egyre kevésbé használjuk, mint láz és fájdalomcsillapítót, Ma már inkább a paracetamol és az ibuprofén származékok a divatosak. Az Aspirin azonban nem hagyta magát és új szerepkörben tűnt fel, mint thrombocyta aggregációt gátló, infarktust megelőző szer a felnőttkorban.

Végül pár gondolat a  hazai gyermekgyógyászat szervezeti változásairól.

Hazánkban a háború után sok kisvárosi kórház alakult, ahol gyermekgyógyászati osztály is létesült. A gyermek-lakósság morbiditási statisztikája, a családok szociális helyzete, egészségügyi kultúrája indokolta ezt.
Az évtizedek során a társadalombiztosítás általánossá válásával és az egészségügyi szervezés fejlődésével európai viszonylatban egyedülállóan sikeres gyermek-alapellátási szervezetet fejlesztettek ki. Ehhez sikeresen csatlakozott egy jól szervezett védőnői hálózat. Nem kis mértékben ezek munkájának eredményeként jelentősen javult a csecsemő és gyermekhalandóság és megváltozott a morbiditás szerkezete is, mint azt az előzőekben érintettem.   Ennek következtében sok kórházi gyermekosztály feleslegessé vált, amit ezek ágykihasználási mutatói jeleztek. Mint egy kisvárosi gyermekosztály vezetője magam is ezt tapasztaltam. A kórházba azok a gyermekek kerültek felvételre, akiket az alapellátás már nem tudott ellátni, mert vagy nagyon súlyos, intenziv ellátást igényeltek, vagy azok, akiknek szülei szociális helyzete nem tette lehetővé az otthoni kezelést, ápolást. 
A kisebb gyermekosztályok helyett a sokprofilú gyermekkórházak, vagy gyermekklinikák váltak szükségessé, ahol az egyes szakterületek, mint kardiológia, gastroenterologia, pulmonológia, nephrologia, hematológia, onkológia, neurológia endokrinológia és perinatológia, valamint a sebészeti specialitások, urológia, fül,orr,gégészet, szemészet, traumatológia stb. megfelelő személyi és anyagi feltételekkel, eszközökkel rendelkeznek..
Ez a folyamat ma volna kialakulóban, ha a pénzügyi helyzet lehetővé tenné e feltételek megteremtését, és ha az egészség-politika fel tudná karolni ennek a megvalósítását.
Ennek a centralizációnak (helyesebb volna centrumosodásnak nevezni) voltak sikeres előzményei. Igen eredményes volt l, a gyermek-onkológiai centrumok kialakítása a hetvenes években. Ennek során a szellemi kapacitásokat és az anyagi eszközöket sikeresen centrumokban lehetett működtetni. Ez nagymértékben hozzájárult több onkológiai betegség eredményes kezeléséhez. Ilyenek a gyermekek égés betegségének kezelésére létrehozott centrumok is. A gyermekkori mérgezések kezelését sem kell minden kis gyermekosztályon kezelni, mikor gyermektoxicológiai osztály létezik. A ritkább, de országosan nem kevés számban előforduló betegségek gondozását kezelését (mucoviscidosis, immunhiány) is centrumoknak kell átvenni. 
Nagyon hasznos, eredményes volt a perinatalis intenzív centrumok létrehozása is. 

A korábban multifunkciós kisebb kórházi gyermekosztályok helyett rehabilitációs osztályokra lenne szükség, amelyeknek lenne a feladata az intenzív kezelést már nem igénylő, de otthoni ápolásra még nem alkalmas betegek ellátása, szükség esetén testi és lelki rehabilitálása. Itt kellene megteremteni a hazadáshoz szükséges feltételek megteremtését, az alapellátás számára. A szülők edukációjára gondolok elsősorban. Sajnos az anyagi feltételek megteremtésének lehetőségére nem a legjobbak a kilátásaink.

Az alapellátás nagy problémája az orvosok elöregedése. Nagyon kevés fiatal végzős orvos választja a gyermekgyógyászati szakmát. Így ma az alapellátásban dolgozó orvosok átlagos életkora 56 év. A nyugdíj kort megélt házi gyermekorvosok nem tudják praxisukat eladni, helyettesítésük megoldatlan. Az utánpótlás hiánya nem szép jövővel kecsegtet a gyermekorvoslás számára.

Míg az előzőkben felvázolt változások a gyermekgyógyászatban sok pozitívumot mutattak, addig a szakma fejlődése jelenleg, ha még nem is regressziót, de stagnálást mutat. Utódainkra sok feladat vár.


                                                                        (2011.)