ÚJ IGAZGATÓ A KOLOS KÓRHÁZ ÉLÉN (1933)

 2021.08.02 17:43

Eggenhofer.jpg 1933. augusztus 17-én, a Kórházbizottság ülésén Eggenhofer Béla e szavakkal mondott köszönetet, igazgatói kinevezése alkalmából. Következő jelentkezésünkkor megkezdjük Eggenhofer Béla programjának ismertetését, amiből az is kiderül, mit sikerült megvalósítania igazgatósága alatt.

 

„Nagyságos Polgármester úr, mélyen tisztelt Kórházbizottság, igen tisztelt Uraim!

A meghatódottság meleg érzése szorítja össze szívemet most, midőn itt Önök előtt állok. Az Úr Isten segítsége, Őeminenciája meg nem érdemelt bizalma az elköltözött alispán áldott lelke, a felsőbb hatóságok gerinces egyenessége, volt főnököm atyai pártfogása és az önök soha meg nem hálálható baráti segítsége juttatott engem közkórházaink igazgatói székébe.

 Tudom, hogy fiatalon kerültem oly pozícióba, amelyet manapság kevés kortársamnak sikerül elérni. Tudom, és teljesen tisztába vagyok azzal, hogy ezen állással nem csak örömet és címet nyertem, hanem igen sok munkaalkalmat, álmatlan éjszakát, keserves küzdelmeket és esetleg fájó csalódásokat. Elődöm a szorgalom, a becsületesség, a gerincesség mintaképe volt. Ámbár gyermekeként kezelte és szerette kórházát, működése alkonyán még sem találta meg azt az örömet, melyet becsületes munkája után joggal elvárhatott. 

Nem találhatta meg azért mert a forradalmi idők, majd az egész világot lángba borító gazdasági krízis oly súlyos csapást mért működési terére, melyet egymagában kivédeni képtelen volt. Amíg nyomorúság fokozódásával a szegény betegek száma egyenes arányban növekedett, addig az ily betegek részére szolgáló ellátmány fordított arányban csökkent. A pénztárak leépítettek, a magánfizetőknek az utolsó megmaradt holmijukat kell kalapács alá bocsájtani, ha ki akarják egyenlíteni kórházi tartozásaikat. De ugyanakkor a tudomány szédületes haladásával, a betegek közegészségügyi igényei hatalmas mértékben emelkedett, és ha a kórház nem akart országos viszonylatban a végső helyre kerülni, és evvel a gyógyulást keresők bizalmát elveszíteni, úgy kénytelen volt lényeges anyagi áldozatokat hozni.
Amíg ma  papíroson a tartozás és a követel rovat csak nem fedi egymást, addig a valóságban a behajthatatlan követelések következtében a hiány óriási.

Mélyen tisztelt uraim! 
Nem akarok én még ma programot adni, hiszen ehhez először az kell, hogy pár hétig alaposan tanulmányozhassam a kórház ügyvitelét. A minisztérium kívánságára eme munkát egy megbízásból felkért szakemberrel végzem, és ha elkészültem, akkor fogom előadni gazdasági proposítiómat és nyújtom majd be a kórháznak, évekre megszabott célirányos tervezetét.
Ezen pár hét alatt szeretném az összes fórumok és szakemberek véleményét kikérni, azon kívül a kórház rentabilitása érdekében szükségesnek mutatkozó tanácskozásokat lebonyolítani. 

Előreláthatólag 6-8 heti időre van szükségem, amíg tervezetemet benyújthatom. E rövid átmeneti időre kérem türelmüket. Ennek ellenében ígérem Önöknek, hogy minden ambicómmal, tudásommal és szorgalmammal azon leszek, hogy oly kiutat találjak, mely a betegek jogos érdekének csábítása nélkül, a kórházat újra rentabilissé teszi, a várost megszabadítja egy esetleges kórházi deficit gondjától, és amely út idővel a jelenleg legyöngült, megkopott kórház célszerű bővítéséhez, kitatarozásához, és újra való felszereléséhez vezet. Célom eléréséhez való úton egyik kezemben az operáló kés lesz, a másikban mementó képen a könyvvitel, melynek első oldalán csak egy közmondás lesz: „addig nyújtózz, ameddig a takaród ér.”

Mélyen tisztelt Uraim!
Ezek előre bocsájtása után szeretettel kérem Önöket, fogadjanak bizalmukba, nehéz munkámhoz nyújtsanak segítő kezet, esetleges tévedéseimben ne lássanak rosszakaratot, támogassanak bölcs tanácsaikkal és kövessék velem együtt örökké a megértés útját. Megdönthetetlen hitem, hogy ha testvérként összefogunk úgy munkánk, meghozza áldásos gyümölcsét és a város büszke lehet majd kórházára. Szíves támogatásukat még egyszer köszönve, kérem további jóindulatukat.”