BOLDOGKŐ VÁRÁTÓL ESZTERGOMIG 2.

 2021.07.20 06:55

Lelegzet2.jpg A Berlin-Chemi Menarini „Lélegzet” című újságjában a 2021. márciusi számban interjú jelent meg dr. Osvai Lászlóval. A „Tüdőgyógyászok egymás közt” mellékcímet viselő lapból folytatásokban közöljük a beszélgetést.

VERSEK VONZÁSÁBAN

Ezt a beszélgetést a virtuális térben folytatjuk, és látom a monitoron, hogy sok-sok könyv veszi körül. Ön nagy könyvgyűjtő hírében áll…

Pedig amit lát, az csak nagyon kis része a könyveimnek. Azt gondolom, hogy a könyveknek van egyfajta kisugárzása. Gyermekkoromban sokat jártam könyvtárba, és arról álmodoztam, hogy egyszer majd könyvek vesznek körül. Mire azonban ezt meg tudtam valósítani, megváltozott a világ. Ma már kevés ember törekszik arra, hogy könyveket gyűjtsön, az emberek többsége talán még az olvasásról is leszokott. Valahol olvastam egy olyan mottót, amellyel mélyen egyetértek: „Óvakodj attól az embertől, akinek nagyobb tévéje van, mint könyvtára!”. Nem mondom, hogy az évek során összegyűjtött több ezer könyv mindegyikét olvastam, de jólesik olykor levenni a polcról egy-egy régen olvasott művet. Pilinszky János azt mondta, hogy bizonyos életkorokban mindenkinek újra kellene olvasnia a Karamazov testvéreket. De ki olvas manapság orosz klasszikusokat? A mai fiataloknak már nem lehet eladni Jókait a hosszadalmas tájleírásaival, lassú cselekményfolyamával. Más lett a világ, de én maradok a könyveimnél. A gyerekeim gyakran jegyezték meg humorosan az ismerőseinknek, hogy ha be akarnak vágódni nálam, akkor Babits Mihályról beszélgessenek velem. 

Miért éppen róla?

Ismert, hogy Babits az esztergomi Előhegyen töltötte a nyarai javarészét, ott írta számos költeményét. Kötődött ehhez a városhoz, mint ahogy – azt gondolom – az esztergomiak is kötődnek hozzá. Olyan szempontból néztem, kutattam az utolsó éveit, hogy milyen volt a kapcsolata a helyi orvosokkal. Írtam egy kis dolgozatot, és előadást is tartottam róla, azoknak az orvosoknak is emléket állítva, akik itt ápolták őt. Szomorú módon az irodalomtörténet Budapesthez köti az elhalálozását. Babits szeretett volna itt maradni, de az aggódó budapesti orvosok felvitették Pestre, ott halt meg egy napon belül.

Megindító verseket írt a szenvedéseiről…

Mivel tüdőgyógyász vagyok, naponta találkozom a betegek fulladásával. Sok éven keresztül tanítottam is, de mindig nehezen tudtam elmagyarázni, hiszen az egy szubjektív érzés. De ha azt mondtam, hogy elemezzük Babits „Balázsolás” című versét, amelyben fulladozva Szent Balázshoz könyörgött, mindjárt jobban átérezték a hallgatók, miről van valójában szó. Ilyenkor megemlíthettem azt is, hogy Babitsnak az Rudolf Nissen készítette el a tracheostomáját, aki később megoperálta Einsteint is. Winternitz Arnold, a nagy mellkas-sebész asszisztált neki a műtéten, aki Móra Ferencet is operálta. Az oktatásban maximálisan fel lehet használni a lírát. Amikor az anginát, infarktust oktatja az ember, nem lehet kihagyni Szabó Lőrincet és a „Szívtrombózis, Tihany” című versét. Senki nem tudja úgy leírni az anginát, ahogyan ő tette. Annak idején nagy költők képeit helyeztem ki a belgyógyászati osztályunk folyosójának falára. A főnököm, Szontágh Csaba partner volt ebben: amikor jöttek a medikusok, mindig sor került egy-egy költő ismertetésére. Nem csak orvoslást lehetett tanulni tőle, hanem humánumot és irodalmi vonatkozásokat is. Az ekor-lap-ban számos nagy költőnk betegségélményből fakadó költeménye jelent meg. Sok ilyen verset ismertem ugyan, de idővel elfogytak, és elkezdtem kutatni, hogy mit írtak a költők a kórházi élményeikről. Amikor a kezembe vettem egy verseskötetet, egy idő után azon vettem észre magam, hogy már rég nem verseket keresek, hanem verseket olvasok. Hihetetlenül sokat adnak nekem ezek a keresések! 

SZEMTŐL SZEMBEN, KOLLÉGÁKKAL

Az irodalmi vénája abban is megmutatkozik, hogy harminc éve megalapította és ma is szerkeszti a KÓR-LAP című kiadványt. Mi a küldetése ennek a lapnak?

Azt gondolom, hogy ez a lap a Vaszary Kolos Kórház – és talán az esztergomi egészségügy – történetének megkerülhetetlen részévé vált. Hiszen harminc évnek már kultúrtörténeti jelentősége is lehet. Eleinte havonta jelent meg, 2003 óta pedig – amikor áttértem az online megjelenésre – kéthetente. Az első számok mai szemmel megmosolyogtatóak, hiszen nekem is bele kellett tanulnom a lapkészítés fortélyaiba. Segítségem sosem volt, kritikusom annál több. Eredetileg a Magyar Orvosi Kamara égisze alatt jelent meg a lap, de a mai napig saját vállalkozásban adom ki. Néhány cég felajánlotta, hogy hirdetne benne, de sosem akartam, hogy profitorientálttá váljon a kiadvány. Azt tervezem, hogy addig csinálom, amíg bírom, és megpróbálom elérni, hogy az összes lapszám bekerüljön az esztergomi levéltárba. 

Megjelent egy kötetsorozata is „Orvosporték Esztergomból” címmel. Milyen szempont alapján választotta meg az interjúalanyait?

Esztergomban gyógyító, illetve innen az ország különböző helyeire elkerült kollegákkal beszélgettem. Ezekből a beszélgetésekből 3 kötet jelent meg „Orvosportrék Esztergomból” címmel. A három interjúkötet megjelenése kapcsán két éve megkeresett Rónai Zoltán, a tüdőgyógyászok körében jól ismert és igen színvonalas lap, az Amega főszerkesztője. Megkérdezte, lenne-e kedvem interjúkat készíteni a kiadvány számára. Örömmel vállaltam, azóta jelennek meg interjúim a lapban. Tüdőgyógyászokkal, illetve olyan kollégákkal beszélgettek, akiknek valamilyen közük volt a tüdőgyógyászathoz. Az utolsó előtti beszélgetést egy olyan kollégával folytattam – Abonyi Józseffel –, aki tavaly májusban ünnepelte a századik születésnapját. Nekem adta az utolsó interjúját: nem sokkal később, decemberben meghalt. Szellemileg nagyon friss volt, rendszeresen bridzselt, két bridzsparti között szakított időt a beszélgetésünkre, amelyet mindketten nagyon élveztünk.. Nagyon szeretek szemtől szemben beszélgetni a partnerekkel, de most én is arra kényszerülök, hogy a virtuális térben találkozzak velük, aminek megvan az előnye és a hátránya is. Hangszalagon is őrzöm ezeknek az embereknek a hangját, és azon gondolkodom, milyen jó lenne digitalizálni ezt a nagy hanganyagot. Többek közt Pénzes István professzorét, akinek Esztergomból indult a pályafutása, és nekem kétszer is megadatott, hogy interjút készítsek vele. A Korányi Intézet korábbi igazgatóival is beszélgethettem: Naszlady Attilával – aki szintén Esztergomban kezdte a pályafutását –, Ajkay Zoltánnal, Strausz Jánossal, Kovács Gáborral. Azt tervezem, hogy ha véget ér a járvány, az új igazgatónőt, Bogos Krisztinát is felkérem egy beszélgetésre.

Reálisnak látja, hogy hamarosan véget érhet a veszélyhelyzet?

Ebben a tekintetben kissé pesszimista vagyok. Az ország pszichésen lesz beteg a bezártságtól. Valamikor fel kell szabadítani az embereket, és az lesz igazán szomorú, amikor összeszámoljuk a veszteségeinket. A magyar társadalom amúgy sem fitt, és ez a lelki teher súlyosan ránehezedik majd a következő éveinkre. Fel kellene erre készülni, hogy társadalmi szinten is magunk mögött tudjuk hagyni ezt a járványt.

Ön szerint mit kellene másként csinálnunk a jövőben?

Semmit sem lehet majd úgy csinálni, ahogy eddig. Én még beszéltem olyan doktorokkal, akik elmesélték, hogy pályájuk elején a hóban szekérrel mentek ki a betegekhez, fogat húztak és szüléseket vezettek le. Ez a múlt. Mi régi doktorok utódai még itt leszünk egy darabig, de a jövő a fiataloké. Egyértelműen látszik, hogy az orvoslás alapvetően fog átalakulni. Rövid távon jön a telemedicina, az informatikai, technológiai forradalom, majd a mesterséges intelligencia.  Más kérdés, hogy az orvos-beteg kapcsolat hogyan fog alakulni. Csak reménykedhetünk abban, hogy a régi orvosokban meglévő humánum nem fog teljesen elveszni a technológia fejlődésével. 

Boromisza Piroska