DR. RAJK ANDRÁS FŐORVOS AZ ESZTERGOMI ÉVEIRŐL 5

 2021.06.21 11:33

Rajk_A..jpg Dr. Rajk András a közelmúltban töltötte be 86. életévét.1981-1993-ig volt Kórházunk Gyermek Osztályának vezetője. Önéletrajzi írásából engedélyével az esztergomi évek történetét adom közre folytatásokban. Jó egészséget főorvos úr!

Nem egészen egy évvel odakerülésem után, új igazgató került kinevezésre Dr. Mersány Géza személyében. Ő Gödöllőről került Esztergomba, ahol a város egészségügyi osztályát vezette. Igazi szervező volt, aki hamar jól beilleszkedett a főorvosi karba. Mivel saját osztálya nem lehetett, nem volt részrehajló, igazságosnak tartottam. Jó kapcsolatokat tartott a város vezetőségével, pártvezetéssel, különösen barátkozott a város környéki termelőszövetkezetek vezetőségével, de a városi gyárak vezetőivel is. Ez azért volt fontos, mert ezek akkor szponzorok is voltak! Én 3 lépés távolságból, de baráti kapcsolatban voltam vele, eleinte sokat segített is.

Sajnos Kárpáthy László szülész főorvos pár év után elhunyt.  Utóda Dr. Berbik István az egyetemi I. Szülészeti Klinikáról került kinevezésre. Ő már korombéli volt, Kiszel János dr. levélben kért meg, hogy támogassam a kinevezését.  Személyében modern felfogású, jó szülész került a kórházba, ami nekünk, gyermekorvosoknak is fontos volt. Ő hozta be a szülészetre a „baba barát” kórház intézményét.  Ez akkor indult meg hazánkban és az elsők között voltunk, akik megvalósítottuk. Ilyen volt pl .a „rooming in” intézménye. Vagyis, hogy az újszülöttek az anyák szobájában legyenek, és hamar szopjanak. Ez eleinte az újszülött részleg nővérei számára újdonság volt, de hamar megszokták és megszerették.


 
Mikor esztergomi munkám második évében Nábrádi elment Budapestre dolgozni, felajánlotta nekem a lakását bérbe. Ezt elfogadtam, a bérét a kórházzal kifizettettem, amíg saját lakást nekem nem tudnak biztosítani. Ezt nem könnyen, de elfogadták. A Nábrádi -féle lakás nagyon szép helyen, a Kis-Duna partján, az egyik gyermekrendelő felett, egy modern lakóházban volt. Bútorainak egy részét is felajánlotta megvételre, kedvező áron. Ezeket meg is vettem. Majdnem másfél évig laktam ott, amikor végre kiutaltak részemre, a városközpontban akkor épülő modern társasházban, egy úgynevezett szociális bérlakást. Ezt később igen kedvező áron felajánlották megvételre. Mivel akkoriban éppen örököltem  Apám révén kárpótlási jegyeket, ezek felhasználásával megvásároltam ezt a 28 négyzetméteres garzon lakást. Ebbe vettem szekrényeket, könyvespolcokat, és a Nábrádi -féle rekamiéval és fotelekkel berendeztem. Nagy protekcióval tudtam csak elintézni, hogy bevezessék az akkor még ritka, vezetékes telefont, amely nekem nélkülözhetetlen volt, hogy az osztállyal tudjam tartani a 24-órás kapcsolatot.

A kollegákkal a munkakapcsolaton kívül baráti kapcsolatot nem nagyon tudtam kiépíteni. A kezdeti vizitek után talán egy-két alkalommal hívtak meg vacsorára, vagy uzsonnára. Egy családdal alakult ki komolyabb baráti kapcsolatom: az Erős családdal Már nem emlékszem, hogyan ismerkedtünk meg.  Erős Gábor villamos mérnök volt a Medicor esztergomi gyárában. 8 gyereket nevelt (5 fiút, 3 leányt) Felesége Cili óvónő végzettségű volt, de a 8 gyermeke miatt tartósan GYES-en volt.  Velük és gyermekeikkel igen jó kapcsolatba kerültem, mivel a szemben lévő épületben kaptak nagy lakást.     
Sokat vendégeskedtem náluk, több karácsonyestét töltöttem társaságukban, azt lehetne mondani, hogy ők pótolták nekem a családot, ami nekem sajnos esztergomi éveimben fogyóban volt és nagyon hiányzott.
Szüleim ezekben az években nyaranta Tihanyban éltek, ha tudtam oda utaztam hozzájuk egy-két napra. Apám 1983.ban rövid betegség után elhunyt, majd Anyám is pár év után követte. (Életének utolsó évében Alzheimer kór miatt az esztergomi kórházban ápoltuk a pszichiátriai osztályon.)  Az Erős gyerekek akkor gimnáziumba, általános iskolába és óvodába jártak. A szülők dicséretére legyen mondva, ma már valamennyien diplomás emberek lettek, több unokával örvendeztették meg szüleiket.  Sajnos az apa, Gábor pár éve hirtelen infarktusban meghalt. A gyerekekkel ma is tartom, ha ritkán is, a kapcsolatot.

A nyolcvanas évek vége felé egy napon kaptam egy levelet Dr. Tóth Évától, akivel a hatvanas években együtt dolgoztam a Péterfy Sándor u.-i Kórház Gyermekosztályán. Ebben a levélben leírta, hogy nemrégen jött haza Nigériából, ahová több éves pesti, házi gyermekorvosi munka után azért utazott ki, mert szerencsét akart ott próbálni. Az ottani körülmények azonban nem tetszettek neki, hazajött. Most nem szívesen menne vissza a régi rendelőjébe. Kérdezi tőlem, hogy nincsen e mifelénk házi gyermekorvosi állás üresedésben. Szeretne vidéken dolgozni. Azonnal válaszoltam, hogy falun ugyan nincsen üres állás, de Dorogon éppen nyugdíjba vonult egy gyermekorvosnő, ha érdekli, jöjjön le, nézze meg. Így is történt. Kiderült, hogy az üresedő statusz párját egy évfolyamtársa birtokolja, a városi KÖJÁL főorvosa, szintén évfolyamtársa volt, a körülmények tetszettek neki, így elvállalta ezt a házi gyermekorvosi állást. Nyugdíjazásáig dolgozott Dorogon. Később ő lett a feleségem.


Esztergomi éveim a nyolcvanas évekre estek. Ezekben az években, a gyermekgyógyászat hazánkban sajátos fejlődésen ment át. A jó, szakképzett orvosokból álló gyermekorvosi alapellátás a területen, az integrált szervezettség azt eredményezte, hogy a betegek jó ellátása zömmel az alapellátás vonalán megtörtént. A kórházi osztályokra csak azok a beteg gyermekek kerültek, akik vagy nagyon súlyos betegségben szenvedtek, állapotuk intenzív kezelést, műtétet, ápolást tett szükségessé, vagy igen rossz szociális körülményeik miatt az otthoni ápolás, gyógyszerelés nehézséget okozott.
Ezért a vidéki kisvárosok túlméretezett gyermekosztályainak ágykihasználtsága erősen lecsökkent, sokszor 50% alá. A korábbi évtizedek járványai, rosszabb szakmai ellátottsága a területen,  akkor még  szükségessé tették a gyermekosztályok ágylétszámának emelését.  A nyolcvanas évekre azonban ez a helyzet megváltozott. A fővárosban centralizált gyermekkórházak jutottak nagyobb szerephez. Egyes nagyobb, megyei városokban a gyermekosztályok specializálódtak, és intenzív ellátásra rendezkedtek be.  (Onkologia, cardiológia, pulmonologia, gastroenterologia, nephrologia, traumatologia) Ezeken az osztályokon rendszerint lehetőségük volt a személyi és a tárgyi feltételek ilyen irányú megteremtésére is. A kisvárosi osztályokon állandó probléma volt a személyi ellátottság kellő mértékének a hiánya. Sokszor az ügyeletek megszervezése is nehézségekbe ütközött. Akármennyi beteg feküdt is az osztályon a személyi ellátottságról 3 műszakban gondoskodni kellett.  Egyre többször kerültünk a kórház szakmai vezetésével konfliktusokba ezek miatt.

A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején tört be az informatika a magyar egészségügybe. Még nem kaptunk komputereket, de az adminisztrációban már olyan dokumentumok jelentek meg, melyek opcionális kódolása később lehetővé tette az elektronikus dokumentációt. Persze ekkor még sem az orvosok, sem a nővérek és adminisztrátorok nem voltak erre kiképezve. Ezt saját véres verejtékünkkel kellett megtanulnunk. Eleinte a statisztikai jelentéseket, betegforgalmi heti, havi jelentéseket kellett ilyen módon elkészíteni. Később kezdték az ápolási dokumentációk átalakítását is. Ez persze nem ment minden ellenállás nélkül, sokat kellett veszekedni, hogy átálljanak erre a gondolkodásra. 
Nekem kis szerencsém volt, mert éppen ebben az időben dolgoztam a gyermek-szakápolástan tankönyv fejezetein, melyet Balogh Laci szerkesztésében készítettünk és a lektori vélemények után a javított irományokat már számítógép segítségével készíthettem, ezért némi fogalmam volt annak előnyeiről. Az osztályos munkában azonban még nem élvezhettük ennek előnyeit, mert gépeink nem voltak.

Ekkor következett hazánkban a rendszerváltás. Nagy szerencsénkre ez fokozatosan, majdnem észrevétlenül, nem forradalommal következett be. Munkám mellett eleinte alig érzékeltem a változásokat. Anyám betegsége, majd halála is ebben az időben következett be. 
A kórházi munkában eleinte nem sok változást jelentett a politikai változás.
Később kezdtük érzékelni, hogy a „szocializmust” felváltó piacgazdaságnak  átkeresztelt kapitalizmus mit jelent a mi munkánkban.
Korábban nem sokat foglalkoztunk munkánk gazdasági problémáival. Persze tudtuk, hogy kevés a pénz. Nem jut az osztály felújítására, festésre, drágább műszerek beszerzésére. De a betegellátás csaknem zavartalan volt, mert azért azokat a gyógyszereket, ápolási eszközöket mindig meg tudtuk szerezni, amire szükségünk volt. Ezután azonban egyre gyakrabban kellett észlelnünk azt, hogy nem telik mindenre. Egyre gyakrabban voltak fennakadások a gyógyszerbeszerzésnél, kötszer és varróeszköz hiány mutatkozott.
A kórházigazgatót választani kellett, majd miután megválasztottuk, új rendszert dolgoztak ki. Az egészségügyi kormányzat zavaros reformokat dolgozott ki, majd vont vissza, melyek véleményem szerint nem segítették az egészségügyiek munkáját. A szabad orvosválasztás pl. a gyermekegészségügyben azzal járt, hogy a példásan kiépített gyermekegészségügyi rendszer lassan dezorganizálódott. Például eddig egy körzeti gyermekorvosnak 2-3 védőnője volt, most egy védőnőnek 6-8 háziorvosa van. Az egy orvoshoz tartozó betegek nyilvántartása, pl. az oltások beadásakor nehézségekbe ütközik, mert a beteg több orvoshoz is járhat.
A szabad orvosválasztás a kórházaknál a betegutak egyre nehezebb követhetőségét okozza.
Most nem kívánok írni a privatizációról, mely először az alapellátásban következett be, a kórházak finanszírozásának állandó nehézségeiről, mely azóta is állandó téma.

1993-ban 58 éves voltam, közeledett a nyugdíjazás ideje. Az esztergomi kórház  gyermekosztálya  előtt nem látszott fényes jövő. Az ágyszámot állandóan csökkentették a betegágyak száma 60-ról már csak 34 volt. A fentebb elmondottak miatt az ágykihasználás rossz volt. Emiatt állandósultak a konfliktusok a kórház vezetéssel.  Fejlesztésre, specializálódásra semmi kilátás nem volt. Úgy éreztem, hogy a rossz kilátások miatt tovább kell lépnem. Gondolkoztam a lehetőségeken.

Ekkor szereztem tudomást arról, hogy volt Péterfy-s Kolléganőm Zoltán Zsófi, aki akkor a Fővárosi és Pestmegyei Egészségbiztosítási Pénztárnál dolgozott ellenőrző főorvosként, nyugdíjba készül. Felhívtam, és megerősítette, amit hallottam. Kiegészítette azzal, hogy munkatársa Mihályi Magdi, akivel szintén dolgoztam a Péterfy Kórházban, még továbbra is ott fog dolgozni. Megígérte, ha érdekel az állás, az ő megüresedő statusán, támogatni fog.