DR.ETTER JENŐ POSZTUMUSZ KITÜNTETÉSE

 2021.06.07 17:30

Etter.jpg Post mortem odaítélt, Virtus et Fraternitas érmet adott át szerdán, a második világháború idején a lengyel menekülteket segítő esztergomi polgármesternek Etter Jenőnek, Andrzej Duda a Lengyel Köztársaság elnöke.

A varsói elnöki palotában rendezett ceremónián részt vett Piotr Glinski kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter, valamint Kovács Orsolya Zsuzsanna varsói magyar nagykövet. Etter Jenő kitüntetését unokája, Hegyiné Etter Hajnalka vette át.
A néhai polgármester a háborús lengyel menekültek számára létesített esztergomi tábor lakosait segítette, először a város főügyészeként, majd 1941-től polgármesterként.
Kapcsolatai révén személyesen megkönnyítette ötezer lengyel menekülését Nyugatra és a Közel-Keletre, ahol az ott szerveződő lengyel fegyveres erőkhöz csatlakoztak - olvasható a Pilecki Intézet honlapján. Az 1944. márciusi német megszállás után Etter hamis igazolványokat állított ki a lengyeleknek, és védte a zsidókat is, hivatalosan tiltakozva az esztergomi gettó létesítése ellen - idézik fel.
Tevékenysége miatt a polgármestert 1944. március 19-én letartóztatta a Gestapo, a deportálástól a barátai közbenjárására kiállított katonai behívó mentette meg.
A keleti fronton szovjet fogságba esett, 1945-ben tért haza, a kommunista hatalom eltiltotta minden köztisztviselői munkától, nyugdíjazásáig portásként dolgozott, 1973-ban hunyt el.

"Hősies magatartásért", valamint "az emberi méltóság védelmében tanúsított kivételes bátorságért" odaítélt, a 20. század folyamán a lengyeleket segítő külföldieknek szóló díjakat második alkalommal adták át, a totalitárius rendszerek kutatásával foglalkozó varsói Witold Pilecki Intézet kezdeményezésére.
Szerdán összesen kilenc, Magyarországon kívül Csehországból, Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából származó személyt tüntettek ki.
A varsói intézet névadója, Witold Pilecki 1940 szeptemberében, a Honi Hadsereg katonájaként saját elhatározásából záratta magát az auschwitzi náci haláltáborba, hogy megszervezze ott az ellenállást. Bravúros szökése után beszámolt a náci bűntettekről,
jelentésének a nyugati szövetségesek azonban nem hittek. A kommunizmus idején is szervezte az ellenállást, s a lengyel állambiztonsági szerv 1948-ban kivégezte.
Fotó: Wikipédia
2021. Június 03. 05:17, csütörtök 
Forrás: MTI