DR. RAJK ANDRÁS FŐORVOS AZ ESZTERGOMI ÉVEIRŐL 3.

 2021.05.21 12:34

Rajk_Andras_1.jpg Dr. Rajk András a közelmúltban töltötte be 86. életévét.1981-1993-ig volt Kórházunk Gyermek Osztályának vezetője. Önéletrajzi írásából engedélyével az esztergomi évek történetét adom közre folytatásokban. Jó egészséget főorvos úr!

A nyolcvanas évek elején, a magyar egészségügyben a kórházi integráció volt a gyakorlat. Ez azt jelentette, hogy a kórházi szakfőorvoshoz tartozott az összes területi szakorvos is. Ellenőrzési és továbbképzési feladatot jelentett.

Mivel addigi szakmai pályafutásom alatt mindig kórházi orvos voltam és nem ismertem eléggé a területi munkát, még az esztergomi állás elfoglalása előtt jelentkeztem egyéni továbbképzésre. Ezt a Miskolci Gyermek-egészségügyi Központban, Velkey László professzor segítségével végeztem el. 2 hetet töltöttem el az ő vendégszeretetükben. Végtelenül szívélyes volt és vele utaztam Borsod-Abaúj-Zemplén megye sok intézményébe. Sok gyermek háziorvost látogattunk meg, sok gyermekintézményben (pl. eü. gyermekotthon, bölcsőde, szülőotthon) jártunk. Részt vettem egy csecsemőhalálozási értekezleten is, amelyet majd később nekem is kellett rendeznem a saját területemen. Ez tulajdonképen egy kliniko-pathológiai értekezlet, melyen mindazoknak részt kellett venni, akinek az elhalt gyermek gondozásához, kezeléséhez, ápolásához bármi köze volt. (Háziorvos, védőnő, kórházi orvos, kórboncnok stb.)

Ez a tanfolyam nagyon tanulságos volt a számomra, mert később nagy hasznát vettem az ott látottaknak.

Az akkor 110 ágyas osztályomon és annak orvosain kívül hozzám tartoztak Esztergom és Dorog városok házi gyermekorvosai is és még 26 község gyermekellátásának gondja is. Ezekben a falvakban nem volt gyermekorvos, csak felnőtteket ellátó háziorvos, akik akkor még nem mind rendelkeztek alapellátási szakvizsgával. Ezeket az un. MSZSZ (Mozgó Szakorvosi Szolgálat) keretében kellett ellátnom.  Ez úgy történt, hogy hetenként 3 délutánon a kórház kocsijával 3- 3 faluba látogattunk el, ahol a helyi tanácsadóban a védőnő összegyűjtötte az egy évesnél fiatalabb csecsemőket anyjukkal együtt és mindegyiket egyenként megvizsgáltuk. A szükséges kötelező oltásokat beadtuk, ha probléma volt velük, megtettük a szükséges intézkedéseket. ( Pl. kórházi felvétel, szakorvosi vizsgálatra beutalás stb. )

Így gyakorlatilag a területemhez tartozó összes fiatal csecsemőt 1 éves koráig megvizsgáltam. A jelenlévő védőnővel megbeszéltük a teendőket. Ha jelen volt (ritkán) a falu orvosa is, vele is konzultáltunk. Ezek a tanácsadók,- helyenként zöld-keresztnek nevezték őket –, egyes falvakban szépen berendezett, tiszta rendelők voltak, de voltak szörnyű állapotúak is. Pl. Ebszőnybányán disznóistállók között egy lerobbant épületben. A helyi védőnők többsége nagyon rendes volt, örömmel fogadták megjelenésemet és intenzív tevékenységemet. Elődöm ugyanis, nem nagyon strapálta magát, gyorsan ledarálta a vizsgálatokat.

Szakmai főnököm, a megyei gyermekgyógyász főorvos volt. Ezt a tisztséget nem sokkal megérkezésem előtt pár évvel töltötte be Békefi Dezső dr. Őt még az I. Gyermekklinikáról ismertem, ott az intenzív osztályt vezette. Nagyon jó, baráti kapcsolatban voltunk, jó humorú, képzett, jóindulatú főnök volt.  1-2 havonta tartott megyei főorvosi értekezletet a megyében dolgozó 4 gyermekosztály főorvosának. Ezt az értekezletet mindig másik osztályon tartottuk meg, ebéddel összekapcsolva. Ő Tatabányán vezette osztályát, ez volt a megyei kórház. Ezen kívül: Tatán: Szabó Dénes dr., Komáromban: Szőnyi László dr., Kisbéren: József Imre dr. voltak még a megyében gyermekgyógyász főorvosok.

Békefi egy elég lerobbant osztályt vett át, amit hosszas, szívós munkával igen nívós megyei osztállyá fejlesztett fel, majd építettek egy teljesen új, a kornak megfelelő osztályt is. A tatai osztályt még esztergomi tartózkodásom alatt megszüntették, de később ez a sors várt a komáromi és a kisbéri osztályra is. Lassan az esztergomi osztályra is ez a sors várt volna, de míg ott voltam ezt sikerült megakadályozni. Ezek az értekezletek mindig jó hangulatúak voltak. Békefi ismertette a legújabb rendeleteket, mi megbeszéltük a helyi problémákat, konzultáltunk betegeinkről.

Minden évben voltak regionális szakmai kongresszusaink. Mi a Gyermekorvos Társaság Észak-nyugat Dunántúli régiójához tartoztunk. Az Esztergom-Komárom megyén kívül Vas-, Zala, Győr-Sopron-Moson-, Veszprém, Fejér-megye, tartozott ide. Ezeken az összejöveteleken előadásokat is tartottunk orvosaimmal együtt. Sokszor nagyon nívós előadások is elhangzottak. Kitűnő kollégákkal ismerkedtünk meg, hiszen ezeken az összejöveteleken a társasági programok játszották a fő szerepet. Így ismerhettem meg Frank Kálmán professzort, Méhes Károly professzort. Előbbi volt még szombathelyi főorvos korában ezeknek az összejöveteleknek a kezdeményezője, utóbbi meg győri főorvos volt még akkor, csak később lett a pécsi klinika professzora.

Esztergom 1990-ben rendezte meg ezt a regionális kongresszust. Nekünk kellett megszervezni. A helyi volt zsinagógában voltak az előadások, dunai hajókirándulást szerveztünk, a ma már lerombolt Fürdő szállodában volt a vacsora, sramli zenével.

Esztergomi működésem alatt számos fiatal orvos dolgozott az osztályomon. Tizenkilenc szakorvost képeztem, akik az osztályon szerzett gyakorlatuk után tettek eredményes szakvizsgát. Legtöbbjük jeles és jó eredménnyel. Voltak olyanok is, akik máshol kezdték a gyakorlatukat, nálam csak egy-két évet töltöttek. Mások pedig még a szakvizsga előtt eltávoztak az osztályról.

Mivel Esztergom viszonylag közel van a fővároshoz, sok fiatal orvos az egyetem után szívesen jött Esztergomba a szakképesítés megszerzése céljából. Ezek sokszor Budapestről jártak naponta busszal, vagy autóval. Sajnos nagy volt a fluktuáció, mert a legtöbbjük a szakképesítés megszerzése után nem sokkal elment házi gyermekorvosnak, mivel ott nagyobb jövedelemre lehetett szert tenni. Csak kevesen voltak, akik letelepedtek a városban, vagy a környékén és tartósan az osztályon maradtak.

Ez nagy bánatom maradt, mert így nem tudtam megvalósítani azt a tervemet, hogy az osztályon képződött orvosokkal később subspecialitások megszerzésével tudományos munkát tudunk majd végezni.

Nagy problémám volt, hogy státusz csak korlátozott számban volt. Ha ezekről valakit nélkülöznünk kellett (gyerekszülés, GYES, katonai szolgálat) nem kaptam helyettest, mert ilyen bizonytalan státuszra nem jött senki. Ezért sokszor kevés orvossal, sokszor szakorvos nélkül kellett dolgozni és sokat kellett ügyelni, gyakran még nekem is. Ha nem szakorvos ügyelt és ez sokszor előfordult, készenléti ügyeletet kellett tartani a szakorvosnak. Ezért örülnöm kellett pl. Nábrádinak, hogy az osztályon maradt.

Eleinte nagyon élveztem, ha fiatal, egyetemről épen kikerült orvosnak én taníthattam meg a szakma elemeit, ha pl. éjjelenként be kellett mennem az osztályra problémás esetek, vagy egy infúzió bekötése céljából. Az évek során azonban ez egyre terhesebb lett. Sokat segített nekem Bense Kati is, aki gyermek-kardiológus is volt, és mint ilyen rendelt a rendelőben. Apja háziorvos volt és öccse Tamás szintén gyermekorvosként dolgozik a városban. Az első orvosaim közül Dorogi Éva és Cselényi Éva hosszabb időt töltöttek az osztályon.

Emlékezetemben már összefolynak az évek és nem emlékszem ki, mikor, kivel dolgozott együtt az osztályon, neveket sorolok fel, akikkel szerencsém volt együtt dolgozni. Sáry Magdi, Bednarik Mária, Oláh Éva, Strébely Ica, Tamás Györgyi, Oszlács Edit, Nagy Erika, Gurin Feri, Maradi Attila, Nobilis Andris, Mikesy Péter, Balogh Erzsi, Mosonyi Anna, Diczházi Andrea, Kelemen Marci, Türk Gergely, Sinka Zsuzsa, Szélinger Eszter, Scheirich Tamás, Ujvári Éva, Torkos Ágnes, Bába Anna, Duli Beáta.

Ezek túlnyomó része házi gyermekorvosként, vagy falusi háziorvosként dolgozik, van, aki iskolaorvos vagy gyermekintézet orvosaként tevékenykedik. Egyedül Nobilis Andris dolgozik adjunktusként a SE. II. Szülészeti Klinikájának Perinatalis Intenzív centrumának vezetőjeként.  Édesapja nekem cserkészvezetőm volt, majd szigorló orvosként ismertem meg és kezdő orvosként vettem magam mellé Esztergomba. Ott lett szakorvos. Úgy éreztem, hogy ambícióinak osztályunk már nem felel meg. Ezért javasoltam neki, hogy próbáljon meg Budapesten állást keresni. Írtam Kiszel Jánosnak az egyik PIC vezetőjének, hogy támogassa odakerülését. Ez sikerült is neki. Később a II. Szülészeti Klinikára került Büky Bélához. Úgy érzem, hogy szép tudományos karrier előtt áll.

(Ezt írtam korábban, de sajnos a sors közbeszólt. Andris ugyan docens lett az egyetemi klinikán, átvette az osztály vezetését, de tragikus hirtelenséggel elhunyt 2013 december 20-án)

folytatjuk