A TUBERKULÓZIS VILÁGNAPJA

 2021.03.29 20:04

Koranyi_Frigyes.jpg Az Egészségügyi Világszervezet 1982-ben nyilvánította a tuberkulózis világnapjává március 24-ét, mert 1882-ben ezen a napon jelentette be Robert Koch német orvos a tuberkulózis baktériumának felfedezését. Tudtátok, hogy Magyarországon Korányi Frigyes kezdeményezésére indult meg a tuberkulózis elleni küzdelem?

Korányi Frigyes, a neves belgyógyász a magyar orvostudomány egyik meghatározó alakja volt. Előadásaiban rámutatott az egyes betegségek és a társadalmi viszonyok kapcsolatára. Hosszú időn át elnöke volt az Országos Közegészségügyi Tanácsnak. Számos belföldi és külföldi utazása lehetővé tette, hogy naprakész legyen a rohamosan fejlődő orvostudományban, kapcsolatokat építsen orvos kollégáival, ugyanakkor megismerte a vidéki régiók óriási egészségügyi problémáit: a tuberkulózis pusztítását, a népességcsökkenést okozó csecsemőhalálozást, a járványokat, valamint a szakképzett orvosok és szülésznők hiányát.

 

A tuberkulózis vagy tüdővész, tüdőbaj állati eredetű, baktérium okozta betegség. A 19. században rendkívül gyakori kórságra külön egészségügyi iparág jött létre tüdőszanatóriumok és vízigyógyintézetek formájában. A betegség különösen a rossz körülmények között élő, alultáplált embereket veszélyeztette. A bányászok és textilmunkások között különösen sok megbetegedést regisztráltak. A tüdőbaj terjedését nem állította meg a betegek elkülönítése. Robert Koch ugyan már 1882-ben azonosította a kórokozót, de a hatékony oltóanyagot csak 1921-ben találta fel két francia kutató, Albert Calmette és Camille Guérin. A nevük kezdőbetűjét őrző BCG-oltással 1928-ban oltattak be tömegesen és sikeresen csecsemőket. A hatékony gyógymód azonban 1944-ig váratott magára, amikor Selman Abraham Waksman amerikai tudós megalkotta a sztreptomicin nevű antibiotikumot. A célzott kúra és az életszínvonal emelkedésének hatására Európában mindenütt visszaszorult a tüdőbaj.

 

Korányi Frigyes fáradhatatlan szervezői munkája eredménye volt az Erzsébet királyné Szanatórium (mai Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet) megnyitása Budakeszin (1901), ahogy a Sanatorium-Egyesület (1898), majd a budapesti szegény sorsú tüdőbetegek szanatóriumi egyesülete is. Korányi a legszegényebbek szanatóriumi ellátására betegsegélyező alapot hozott létre. A TBC megfékezésére hívta életre a Tuberkulózis Elleni Küzdelem Országos és Központi Bizottságát. Fontos feladatnak tartotta a kórházfejlesztést, és szorgalmazta gyógyfürdők telepítését, de aktívan részt vett a tüdővizsgálói rendelőhálózat (ma tüdőszűrő állomások) kiépítésében is. Küzdelmét ugyancsak neves belgyógyász fia, Korányi Sándor is magáévá tette, ő kezdeményezte a BCG-oltások bevezetését Magyarországon (1926). A TBC súlyos gyermekkori formái ellen védettséget biztosító oltás 1953-ban vált kötelezővé.

 

Korányi (Kornfeld) Sebald nagykállói gyakorló orvos első gyermeke tehetős izraelita orvoscsaládba született, később nyolc testvér követte. A középiskolát a szatmárnémeti piaristáknál végezte, majd a pesti egyetem orvosi karára ment (1844). 1848. március 15-én reggel éppen Sauer Ignác belgyógyászati előadását hallgatta, aztán csatlakozott az egyetemistákhoz és végigjárta a forradalom helyszíneit. Korányi az 1848–49-es szabadságharcban még orvostanhallgatóként vett részt, előbb nemzetőrként, majd a Szabolcs vármegyei önkéntes zászlóaljgyógyszertár parancsnokaként. Később a nyíregyházi katonakórház főhadnagya, majd a szabadságharc végén a 104. honvédzászlóalj főorvosa lett. Apja kezdeményezésére családjával együtt áttért a katolikus vallásra, és felvette a Korányi nevet (1848). 1849 őszén folytatta tanulmányait Pesten, 1851-ben avatták orvosdoktorrá, majd egy évig a bécsi sebészeti klinikán képezte magát. A szabadságharcban való részvételéért azonban száműzték Bécsből (1852). A vád felségsértés volt. Egy magánlevélben Ferenc Józsefet „jóképű gyereknek” titulálta, amit „jól táplált gyerekre” ferdített a rendőrségi cenzúra. Pesten sem maradhatott, Nagykállóba tért vissza. 1861-től Szabolcs vármegye főorvosa, 1864-től tevékenykedhetett Pesten, ahol előbb a tífusz-fiókkórház, majd a Rókus-kórház idegbeteg osztályának vezetője. A sebészeti tanfolyamon a belgyógyászatot tanított (1866), majd az I. belklinika megszervezése után igazgatóként és tanárként működött nyugalomba vonulásáig. Az egyetem rektori tisztségét is betöltötte az 1880-as évek közepén, majd a főrendiház örökös tagjává nevezték ki (1891). A Balassa János és Markusovszky Lajos köré szerveződött haladó orvostársaság aktív tagja volt, amely megteremtette a magyar nyelvű oktatást, az egyetem autonómiáját, egységesítette az orvosképzést (1872). Megszületett az egyetemi szabályrendelet, az egyetemes orvosdoktori szigorlati rend. 1878-tól már csak egy orvosi diploma létezett.

 

Részt vett az egészségügyi reformintézkedések szorgalmazásában, kidolgozásában. Az elgondolásai szerint épült belklinikán (1880) bevezette a laboratóriumi kutatást, a vegyi, bakteriológiai és röntgenvizsgálatokat. A vesefunkciókkal, a vérkeringés élet- és kórtanával foglalkozó kutatások folytak. Indítványára létesítették a gyakornoki intézményt. Itt alakult ki a modern hazai belgyógyászat oktató és gyógyító műhelye, a Korányi-iskola, ahol az orvostanhallgatókat és az újonnan megszervezett gyakornoki rendszer orvosait, az új belgyógyász-generációt képezték. A leghaladóbb, legkorszerűbb tudományos nézeteket érvényesítette. Önálló tudományos eredményei elsősorban a mellkasi betegségekkel kapcsolatosak.

 

Nemcsak iskolateremtő oktató, de országos tekintélyű gyógyító is volt. Nagy tekintélye népszerűséggel párosult, az MTA rendes tagjává választották, munkája elismeréseként a királytól bárói címet kapott, és a felsőház tagja lett. 85 éves korában hosszabb betegeskedés után családja körében hunyt el. Ideiglenes ravatalra helyezték az Erzsébet körút 56. szám alatti otthonában. Szerdán reggel pedig a tudományegyetem aulájába szállították át, ahol pompás ravatalra helyezték. Temetése innen indult. A gyászmenetet díszruhás lovasrendőrök nyitották meg, majd négy, roskadásig telt koszorúskocsi következett, utánuk haladt a gyászhintó, amelyet az egyetem pedellusai fogtak közre, kezükben lobogó gyertyákkal.

A család síremléke Ligeti Miklós alkotása (1929).

Forrás: Fiumei úti sírkert