A VASZARY CSALÁD ( 7 )

 2020.03.16 14:10

Vaszary_Gabor_1.jpg Géger Melinda  „Egy művészcsalád hányattatásai a XX. században” című tanulmánya a Vaszary család történetével foglalkozik. ( Megjelent a Somogyi Múzeumok Közleményei-ben 2008-ban). A szerző engedélyével folytatólagosan közöljük az írást.


1932-ben tért vissza feleségével Magyarországra: pályafutásának legsikeresebb évei ezután következtek. Budapesten eleinte újságíróként dolgozott, majd 1934-től kezdve sorra jelentek meg regényei is. Első művé- vel, a Monpti-val a legnépszerűbb írók közé került.  „Franciás” szellemű írásaiban több életrajzi mozzanatot dolgozott fel: műveiben szerepelt Gadányi Jenő is Cirigli Jenő néven. 1934 és 1948 között összesen két novelláskötete és tizenöt regénye jelent meg, melyeket többnyire maga illusztrált. Könnyed, vidám írásai rendkívül népszerűek voltak a polgári olvasóközönség körében s több kiadást is megértek. regényeit gyakran ő maga illusztrálta. Rajzait biztos, lendületes vonalvezetés, a formák nagyvonalú, dekoratív leegyszerűsítése, továbbá frivol szellemesség jellemzik. Színpadra írt vígjátékait 1935-től mutatják be a fővárosi színházak. Darabjait többnyire öccse, a szintén író (és színigazgató) János rendezte, és a Vaszary-fivérek műveiben rendszeresen szerepelt Piroska húguk, valamint János felesége, Muráti Lili is. Gábor színészként is bemutatkozott, Ráday Imre főszerepét vette át az Új Színház A férfi ingatag című bohózatában,de foglalkozott zeneszerzéssel, díszlettervezéssel, sőt belekóstolt a rendezői, színikritikusi munkába is.

 

Gábor magyarországi pályafutását a II. világháború törte meg. Noha távol tartotta magát az aktív politizálástól, morális kötelezettségének érezte, hogy a maga módján segítsen a bajba jutottakon: a háború utolsó időszakában sokakat mentett meg a deportálástól és nyilas üldözés elől. A Magyar Nemzetben közölt cikksorozatában ironikus és kemény hangon bírálta a „faj- védő”, nyilas-barát politika által kultivált Kiss Ferencet, a zsidótörvény végrehajtására megalakult Színművészeti és Filmművészeti Kamara elnökét.

 

Sajátos helyzet, hogy Vaszary Gábort sem a náci, sem a későbbi kommunista művészetpolitika nem kedvelte. Műveinek közlését 1945 után az új hatalom letiltotta. „A Magyar Nemzet … cikket kért tőlem … de mikor az elsőt beküldtem, azt üzenték vissza, hogyha ezt közölnék, kétezer évi fegyház járna érte. … A másiknál viszont már le akartak tartóztatni ezért a mon- datért: Akik azelőtt a zsidókat verték, ugyanazok verik most a keresztényeket.” 1946-ban házassága is felbomlott, felesége röviddel ezután elhagyta az országot.

 

A kilátástalannak tűnő jövő elől Vaszary Gábor az utolsó pillanatban, 1948 áprilisában osztrák filmesek meghívására, legális útlevél birtokában külföldre távozott.

Élete az emigrációban nyugtalanul, folyamatos utazgatásokkal telt, melynek során könyvei  kiadását és színdarabjainak bemutatóit szervezte. 1949-től Németországban, Hamburgban élt. 1952 májusától 1953 januárjáig rövid időre a Szabad Európa Rádió munka- társa volt. Utána a svájci Tessinben telepedett le.

 

1952. október 27-én Párizsban már magyar menekültként regisztrálták őt és feleségét, akivel 1956. április 7-én újból összeházasodtak. Az 50-es években meglátogatta testvéreit, az ekkor már Spanyolországban élő Jánost és a Caracas-ban élő Piroskát. Húgával Kanadában és az Egyesült Államokban emigrációs magyarok előtt lépett fel. Hosszú, éveken keresztül tartó zaklatott hányódás után 1961-ben feleségével a svájci Luganoban telepedtek le.

 

Vaszary Gábort – sok más művészhez hasonlóan – az emigrációt követően kizárták a magyar szellemi életből. Noha folyamatosan dolgozott, könyvei nem jelenhettek meg Magyarországon. Az emigrációban működő magyar kiadók (Kárpát, Pannónia, Amerikai Magyar Kiadó) több régi sikerkönyvét kiadták, míg újabb írásai nagyobb példányszámban németül és más nyelveken láttak napvilágot.

 

A 80-as években még mindig aktív: a cleveland-i magyarok irodalmi, művészi és tudományos életének egyik fóruma, az árpád Akadémia irodalmi főosztálya számára dolgozott. Tagja volt a PEN Club németországi tagozatának és bestsellereivel folyamatosan nemzetközi sikereket ért el. Munkásságának utolsó nagy elismerése volt, hogy a cannes-i filmfesztivál ve- zetősége tiszteletbeli taggá választotta. Életének utolsó éveit ismerősöktől és rokonoktól elzárkózva, megkeseredetten élte. Hosszas betegeskedés után 1985. május 22-én hunyt el. ( folytatjuk )