A VASZARY CSALÁD (4)

 2020.02.03 09:58

Selfportrait_by_Janos_Vaszary_1887.jpg Géger Melinda  „Egy művészcsalád hányattatásai a XX. században” című tanulmánya a Vaszary család történetével foglalkozik. ( Megjelent a Somogyi Múzeumok Közleményei-ben 2008-ban). A szerző engedélyével folytatólagosan közöljük az írást.

Vaszary János festőművész (Kaposvár, 1867. november 30. – Budapest, 1937. április 19.)

 

 

 

Vaszary Mihály és hosszúfalusi Szabó Kornélia kilenc gyermeke közül a negyedik Vaszary János, a későbbi festőművész. Kaposváron született. Gyermekkori élményeinek  legemlékezetesebb élményeit az iskola utáni – vagy inkább helyetti – szabad csatangolások, illetve a kóborlások során szerzett benyomások adták.

Az iskolai fegyelem és a család anyagi gondjai miatt rá nehezedő nyomás rabságából menekült: „Hányszor kellett váltókkal kezes aláírásokért futkosni. Ha az iskolából előadás közben kihívtak, már tudtam, hogy

mi lesz a megbízatásom. Ez a váltókkal való házalás valósággal elüldözött hazulról – és örültem, midőn másutt folytathattam a tanulmányaimat.”  Korán, 15 éves korában elkerült a szülővárosból, mert apja Kolozsvárra, az ottani piarista gimnáziumba küldte tanulni.

 

Münchenben majd Párizsban iskolázott művészként viszonylag kevés családtagokról készített képét ismerjük. A Rippl-Rónai Múzeum tulajdonában lévő nagyméretű női arckép a művész egyik lánytestvérét, ábrázolja – vélhetően Vaszary Annát. Ismert egy unokahúgát, Vaszary Saroltát ábrázoló képe is, aki a művész Mihály nevű testvérének leánya. A családtagok között leggyakrabban Vaszary Kolos  alakját örökítette meg, aki maga is több megbízással segítette tehetséges unokaöccse pályáját. A Vaszary Kolosról készült portrék kevésbé személyesek, elsősorban az egyházi főméltóság  eprezentatív keretei közt ábrázolják a hercegprímást.

Vaszary János már nevet szerzett festő, amikor megismerkedett későbbi feleségével, Rosenbach Máriával Kuhnék budai szalonjában 1904-ben. „Anyja leghőbb kívánsága volt, hogy fia, János is megházasodjék, de az

kissé nehéz kérdésnek látszott, mert az amúgy magába is vonult természetű fiatalember egészen a munkába temetkezett, s alig lehetett rábírni, hogy zsúrra vagy estélyre elmenjen.”

 

Rosenbach Mária (Mimi), a rétsági főszolgabíró lánya tekintélyes múltra visszatekintő földbirtokos famíliából származott.36 Vaszary János 1905-ös

spanyolországi tanulmányútja után gyakran megfordult Rétságon a család birtokain és Pusztaszántón, ahol Mária általában a nyarat töltötte. A nógrádi táj és emberek, valamint élmények ihlették a festő úgynevezett „impresszionista

korszakát”, számos képe ekkor Rétságon készült. Vaszary János 1905 őszén vezette az oltár elé Mimit. Házasságkötés után nyaranta Tatán, télen pedig a

Krisztinaváros egyik bérházában, a Bethlen-udvari lakásukban laktak, de Rosenbach Sándor 1910. évi haláláig gyakran megfordultak Rétságon is. A Rosenbach-birtok eladása megalapozta a házaspár viszonylag gondtalan életét a háborút megelőző másfél évtizedben.

A sikeres festőművészi pályával párhuzamosan Vaszary pedagógiai tevékenysége már az I. világháború előtt elkezdődött: a Művészház szabadiskolája után a Képzőművészeti Főiskolán eltöltött évek jelentették egyik fontos korszakát. 1920-tól Lyka Károly, a Képzőművészeti Főiskola új rektora a főiskolai reform jegyében hívta meg tanárnak Vaszaryt, Csók Istvánt és Réti Istvánt. Az új oktatók az iskola szellemiségét jelentős mértékben frissítették. Az uralkodó konzervatív szemlélettel szembeszállva új módszereket vezettek be, és hallgatóikat a modern művészet megértésére tanították.

Vaszary a képzőművészetet nem önmagában, hanem a többi társművészettel együtt szemlélte: építészet, környezetkultúra, film, színház és zene egységében látott és tanított.  Egyetemes nyelvben gondolkodott és tanítványaival is megismertette a nyugati művészet eredményeit. Így volt lehetséges, hogy amikor a fiatal művészek kikerültek Nyugat-Európába – ezen belül a nyugati világ művészeti központjába, Párizsba – csak Vaszary hallgatói nem zavarodtak össze a rájuk zúduló új impulzusok következtében.

 

E fiatalok nem csak értették, de hozzátenni is tudtak a látottakhoz. Sokan közülük külföldön telepedtek le és világhírt szereztek maguknak. (Beöthy István, Vörös Béla) Vaszarynak köszönheti az új nemzedék nagy része

értékének legjavát: a vonal, szín és a kompozíció szerkesztés iránti érzéket. „Vaszary megtanítja övéit színt látni, színt merni és színben komponálni. Vaszary színízlése zamatosabb és színereje izmosabb a franciákénál,

differenciáltabb és őszintébb a németekénél. Részben az ő tanításának köszönhető, hogy az Új Művészek kiállítása (a társaság tagjainak nagyobb része volt Vaszarynövendék) a szín kvalitásával vezet.” – írta Rabinovszky

Máriusz az UME kiállításáról a Nyugatban. Vaszaryt növendékeinek nyugati és franciás orientációja miatt sokan támadták. Ehhez hozzájárult, hogy a 20-

as évek végére a Vaszary és Csók osztályok növendékei között sokan kifejezetten baloldali elkötelezettségűek voltak. A főiskola világán belül lappangó konfliktus 1929-ben, a növendékek műcsarnoki kiállítása kapcsán robbant ki, amikor az iskola konzervatív tanárai (köztük Bosznay István,

Karlovszky Bertalan) megtámadták Vaszary, Csók és Glatz Oszkár pedagógiai gyakorlatát: azt állítva, hogy a festőmesterség alapjait sem tanítják meg. A kultuszminisztérium erre hivatkozva házkutatásokat és műteremvizsgálatot

rendelt el, aminek során a baloldali fiatalok szociografikus ihletettségű fotomontázsait is megtalálták. Szántó Piroskát és Korniss Dezsőt ekkor távolították el a főiskoláról. A megtorlás a tanárok felé sem maradt el:

Vaszaryt és Csók Istvánt – a hullámok lecsillapodását kivárva – 3 év múlva, 1932-ben egyik napról a másikra nyugdíj nélkül bocsátották el a főiskoláról.

 

Vaszary számára mindez súlyos megrázkódtatást jelentett. E sérelemre enyhülést az adott, hogy 1934-től Rázsó Klára Rákóczi úti magániskolájában folytathatta a progresszív művészi nyelv megismertetését. Ekkor látogatta őt Vajda Lajos, továbbá a főiskoláról kizárt fiatalok csoportja és azok, akik Vaszary távozásakor hagyták ott a főiskolát ,Vaszary szabadiskolája a modern művészetet és a szabad politikai véleményalkotást tiszteletben tartó műhely volt. Tanítványai közül sokan kerültek ki az École de Paris magyar szárnyának képviselői közül ugyanúgy, mint az Európai iskola elnevezésű művészcsoport tagjai vagy a nemzetközi avantgarde későbbi tekintélyes művészei közül.

(Beöthy István, Kemény Zoltán, Vörös Géza)

 

Vaszary János házassága gyermektelen volt. Tágabb családjához különös, tartózkodó kapcsolat fűzte. A hűvös viszony valószínűleg a művész e távolságtartó, sokakban gőgősnek tetsző magatartásából fakadt. Képzőművész pályára készülő unokaöccseit a Képzőművészeti Főiskolán ő tanította: talán legidősebb nővére, Katalin fiát, Gadányi Jenőt érezhette legközelebb magához, akit tanársegédjének hívott maga mellé a főiskolára. Gadányi azonban büszkeségből visszautasította azzal a mondással, hogy „nem hajlandó senkinek felsegíteni a kabátját”.

 

Gadányi Jenő nagyra becsülte nagybátyja festői munkásságát és a mesternek kijáró tisztelettel viseltetett iránta, de a világért sem közeledett volna hozzá

– Vaszary tanárosan fölényes magatartása mindig zavarta. Vaszary erőszakos eltávolítása a Képzőművészeti Főiskoláról különös módon összecseng Gadányi Jenő csaknem 20 évvel későbbi sorsával: mindketten a modern képzőművészet iránti elkötelezettségük és kiállásuk miatt váltak egy türelmetlen, politikával átitatott, diktatórikus rendszer áldozatává-   (folytatjuk)