110 ÉVE SZÜLETETT A SZÍVRITMUS SZABÁLYOZÓ KIFEJLESZTŐJE

 2019.09.16 15:13

PM.jpg Száz éve, 1919. szeptember 6-án született Wilson Greatbatch amerikai mérnök, aki a beültethető szívritmus-szabályozó kifejlesztésével emberek millióinak életét mentette meg, írja a hvg.hu.

Egy Angliából bevándorolt kőműves fiaként látta meg a napvilágot a New York állambeli Buffalóban. Műszaki érdeklődése már gyerekkorában megmutatkozott, lelkes rádióamatőrként ismerkedett meg az elektronikus áramkörökkel. A második világháborúban a haditengerészet kötelékében híradós, radarkezelő és tüzér volt. Leszerelése után egy évig telefonszerelőként dolgozott, majd a háborús veteránoknak járó támogatás segítségével beiratkozott a Cornell Egyetem villamosmérnöki szakára, ahol 1950-ben alapfokú, majd 1957-ben a Buffalo Egyetemen mesterdiplomát szerzett. Ezután a Taber műszeripari cégnél helyezkedett el, részmunkaidőben tanított is.

Még a Cornell Egyetemen, sebészekkel beszélgetve hallott a szívblokknak nevezett betegségről, s ettől kezdve foglalkoztatta annak kezelése. Greatbatch mérnökként közelítette meg a kérdést, olyan kisméretű készüléket gondolt el, amely beültethető a páciens szervezetébe, de erre csak a szilikontranzisztorok elterjedésével nyílt meg a lehetőség.

Az újító szellemű Greatbatch azt is felismerte, hogy a pacemakerben az áramforrás a kritikus egység. A többiektől eltérően ő egyszer használatos higanyakkumulátort használt, de ezek viszonylag rövid élettartamúak voltak, így a betegbe újabb és újabb szerkezetet kellett beültetni. Végül az általa 1971-ben kifejlesztett lítium-jodid akkumulátor, illetve a lítiumanód-akkumulátorok váltak a jövő pacemaker-készülékeinek bevált energiaforrásává. Ezek tartósságára jellemző, hogy egyik ausztrál páciense a műtét után hosszú időre eltűnt, s amikor huszonkét évvel később rábukkantak, pacemakere még mindig kifogástalanul működött.

FORRÁS: hvg.hu

2019-09-06