SEMMELWEIS IGNÁC A SZÉPIRODALOMBAN

 2019.06.27 08:59

semmelweis.jpg Egy tudósember jelentőségének fontos fokmérője, hogy az életrajzi feldolgozás részletessége és gyakorisága mellett milyen a szépirodalmi utóélete? Különösen, ha az született drámai hős, miként Semmelweis Ignác Fülöp, közismertebb jelzői nevén: az anyák megmentője.

Rákosi Jenő /igen, a reakciós közíró/ eredetileg az"anyák mentője" titulussal tisztelte meg, ami tulajdonképpen pontosabb is, mint amely később közismertté vált. Hiszen Semmelweis sokkal inkább volt az anyák mentője, mint megmentője, mert megmenteni minden anyát még ma sem sikerül. Nem a gyermekágyi láz miatt, bár néha még az is előfordul.

 

Az 1818. július l-én Budán született Semmelweis Ignác Fülöp. Alig 47 évesen, de kinézetre már egy rokkant aggastyánként hunyta le örökre zseniálisan látnoki szemeit egy bécsi elmegyógyintézetben, abban a városban, ahol öt évvel korábban Széchenyi István a legnagyobb magyar, szintén tragikus és tisztázatlan körülmények között. A két kivételes lángelmét nemcsak a közös halálhely köti össze. Egyik a legnagyobb magyar, másik a legnagyobb magyar orvos. Mindketten a német kultúra körében eszméltek hivatástudatukra, s önként választották a magyar sors tragikumát. Egyik az össznemzet, a másik világ szülőanyáinak érdekében. Még egy közös vonás; mindkettejük zsenijét olyan fokú érzelmi intenzitás fűtötte, hogy a túlfeszültség robbanásveszélyének önpusztító lehetősége mindig fennállott. Mind a társadalmi haladás megfeneklése, mind a tudományos fejlődés megtorpedózása terén.

 

Évfordulótól függetlenül is ezért juttatja eszünkbe a legnagyobb magyar sorsa a legnagyobb magyar orvosét. Semmelweis halála után mintegy húsz esztendeig máig érthetetlen /bár bizonyos fokig magyarázható/ okokból a saját hazájában is elfelejtették. Különben hogy lenne megmagyagyarázható, hogy a tanítvány tanszéki utód Kézmárszky Tivadar professzor /aki a lexikonok szerint mindvégig Semmelweis szellemében ténykedett / az 1882-ben megjelent szülészeti tankönyvében a gyermekágyi láz fejezetnél még le sem írta mestere nevét! Minőségi változás akkor következett be, amikor Semmelweis művének legméltóbb folytatója Tauffer Vilmos a nagy Hegar intézetében rávette a német szülészet pápáját, hogy írásban rehabilitálja a gyermekágyi láz elleni küzdelem elfelejtett magyar apostolát. Alfred Hegar könyve után 1885-ben megjelent Bruck Jakab pesti főorvos kétnyelvű könyve Semmelweis Ignác Fülöpről, amely a hazai bibliográfia elképesztő lavináját indította meg. Kivált, amikor 1891-ben "kirámolták" a Bécs melletti schmelzi temetőt, s elkezdődött a csontok repatriálása.

 

Századunk elején aztán olyan fontos művek jeletek meg, mint F. Schürer von Waldheim bécsi-lipcsei kiadványa 1905-ben, német nyelvterületen, Sir William J. Sinclair angol nyelvű könyve Manchester egyetemén, végül, de nem utolsó sorban Győry Tibornak a "Semmelweis összegyűjtött munkái", 1906-ban, magyar és német nyelven. A franciák, a tőlük megszokott egyoldalúsággal akkor még elhanyagolható kuriózumnak sem tekintették.

 

Szépirodalmi szempontból minőségi változás érdekes mód az első világháború után következett be.

 

Mintha Trianonért szinte Semmelweis-szel akartak volna bennünket kárpótolni. A sort 1924-ben a német Theo Malade nyitotta meg. A Der Retter der Mütter 1933-ban magyarul is megjelent, 1962-ben pedig újra. Ebből megtudhatjuk amit más művekből nem, hogy a nagy klinikus Kussmaul is járt Semmelweis intézetében, akit egy szakmai megszégyenítéstől Semmelweis meg is védett. Ennyi költői szabadság megengedhető. Annak viszont nem találjuk nyomát, hogy Virchow végül rehabilitálta volna az anyák megmentőjét. Hogy a versenyben a franciák se maradjanak le, még 1924-ben megjelent Louis- Ferdinand Destouches, írói nevén Céline műve; "La vie el l' ouvre de Philipe Ignace Semmelweis 1818-1865", melynek Benedek István a remek könyvében nyolc francia és egy angol kiadását említi. Szeretnénk kiegészíteni, hogy dátum nélkül, ám a fülszövegből következtetve valószínűleg a negyvenes évek elején egy német fordítása is megjelent; "Mea culpa und das Leben und Wirken des Arzte Ph. I. Semmelweis" címmel, s elég sok tárgyi tévedéssel. Mert Semmelweis nem volt erdélyi német, ahogy Céline szerzőnk állítja, és hát Corvisart és Napóleon neve is gyakrabban fordul elő, mint azt egy Semmelweis-életrajzban elvárhatjuk. Persze az is igaz; kivéve, ha a szerzője francia. Aztán 1934-ben újra a franciák következtek. André Sobel; "Fiévre 42, Semmelweis, sa vie tragiqe et ses oeuvres /Paris, 1934/"

 

Történetileg pontosabb, ám igen tendenciózus az osztrák-német ellenes éle. Eddig nem sikerült kideríteni, hogy a szerző André Sobel eredetileg Czóbel Endre volt-e, Magyarországról! Amin egyáltalán nem lepődnék meg, s értékét sem csökkentené.

 

Angol nyelvterületről az inváziót amerikaiak indították meg. Előbb 1949-ben Mordon Tompson könyve jelent meg, címe; "The Cry and the Covenant," magyarul: Az élet ára, Vermes Magda fordításában / 1962. /

 

Kicsit túlhangsúlyozza Semmelweis barikádos forradalmi szerepét, valamint a bécsi kar reakciós jellegét, holott ez csak a kiskaliberű Klein és a rivális Braun esetében igaz. Thompson könyvének sikerétől függetlenül jelentkezett Frenk G. Slaughter az "Immortal Magyar Semmelweis Conqueror of Childbed Fever." című művével / New York 1950 /, amelynek magyar fordításáról nem tudok, ám a könyv meglepően korrekt, természetesen az angolok paralell antikontagiózus felismeréseit és preventív intézkedéseit is kihangsúlyozva.

 

Végül természetesen a teljesség igénye nélkül egy magyar szerző, Kertész Róbert könyvét szeretném kiemelni, amely először 1941-ben jelent meg. "Az anyák megmentője, Semmelweis Ignác életregénye" címmel. A Széchenyi-párhuzamot ő is kiemeli. Szakmailag és historiográfiai szempontból kifogástalan, hiszen többek között Frigyesi József nőgyógyász professzor és a szülészutód Lehoczky- Semmelweis Kálmán magántanár volt a tanácsadója. Kertész Róbert művének is van egy finoman tompított német ellenes éle, amit a történelmi dátum tökéletesen megmagyaráz. Hiszen nemrég a Germán Orvosok Pantheonjába önkényesen beállította a legnagyobb magyar orvost a német fajőrület, ahonnét Ehrlich-et viszont kiszorították.

 

Az ötvenes évek regényes biográfiáiról nem szólok, mert azok magukon viselték a kor minden primitív sematizmusát. Apáthy Imrének különben igen tiszteletreméltó igyekezetű filmjével együtt, amelyre a mi generációnk még jól emlékszik, viszont az újaknak már kár lenne bemutatni. Nem szólunk Silló-Seidl Györgynek a sajátságosan értelmezett pathográfiájáról és kriminalisztikai szenzációhajhászásáról.

 

Benedek István összefoglaló műve viszont kívül esik a regényírás időt és tényeket szabatosan idéző és alkalmazó koncepcióján, magyarán; külön ismertetést érdemel.

 

Mert Semmelweis Ignác Fülöpről, miként Széchenyiről, nem lehet eleget írni.

 

A legnagyobb magyar orvos soknyelvű szépirodalmi pályafutása példa nélküli. Mivel nagy művét Pestről publikálta, tőlünk őt nem lehet elvitatni. Hiába hívták Zürichbe, a magyar fővárosban maradt.

 

Ezért magyar ünnep is minden július elseje, Semmelweis Ignác Fülöp születési napja.

 

 

Szállási Árpád dr.

1991. július