DR. GRÉGER OTTILIA 80 ÉVES

 2019.04.30 05:51

greger.jpgBizonyára sok hiányossága van az „ekor-lap”- nak, erről az utóbbi időben koncentráltan kapok észrevételeket. A szerkesztő az egyik legnagyobb hiányosságnak mégis azt tartja, hogy nem sikerült hosszú évek óta dr. Gréger Ottiliát egy beszélgetésre rávenni. Mindig megköszönte a születésnapi gratulációt, de mindig elzárkózott az interjútól.

Amikor a 75 éves lett a következő emlékező sorokat adtam közre:

Nem adott interjút akkor sem:

 

Pedig sok mindent szerettem volna megtudni Tőle és elmondani neki.

No, nem a száraz életrajzi adatokat, bár a „google” nem ontja ezeket. Mi kórháziak azért számon tartjuk, hogy 1939. május 3-án, Fertőszéplakon született. Az egyetemet - 2 évi, a II. Belgyógyászati Klinikán végzett nővérmunka után - 1962-ben kezdte meg a fővárosban. 1968-ban vette át a diplomáját, és a dorogi Belgyógyászati Osztályra került, melyet akkor Zsembery Dezső vezetett. A belgyógyászati szakképesítés megszerzését követően 1973-ban a dorogi Röntgen Osztályon folytatta pályafutását.  Dr. Elekes Zoltán nyugdíjazása után, 1983-1988-ig megbízott osztályvezető Dorogon. 1989-2011 között az egyesített Röntgen Osztály vezető főorvosa Esztergomban. 2001. november 1-én lett nyugdíjas.

Az akkori vezetés sokáig próbálta a munka folytatására rábeszélni, de ez nem sikerült. Valószínűsítem, hogy Gréger Ottiliát soha semmire sem lehetett rábeszélni.  Döntései mindig racionálisak, pontosak és visszafordíthatatlanok voltak.  A távozásával egyidőben indultak el a CT vizsgálatok Esztergomban, Ő ebben már nem vett részt. Jöjjenek a fiatalok – mondta.

Fiatal orvosként „féltem” ha hozzá kellett fordulnom. Ez persze sokszor előfordult. A második mondat után már dadogtam, amikor ő azt kérdezte: Szóval „mire kíváncsi kollega úr”? Közvetlen utána feltette a következő kérdést: Miért?  Legalább olyan szinten tisztában volt a belgyógyászat rejtelmeivel, mint mi akkori klinikusok. Szinte lehetetlen volt vele vitatkozni. Nem a vita ténye miatt, hanem mert a legtöbbször neki volt igaza. Olyan röntgenes volt, aki szükség esetén a klinikus helyett is felvette az anamnézist, és az sem volt különlegesség, ha a prosecturán is ellenőrizte leleteinek hitelességét.

A kért interjú kapcsán szerettem volna elmondani, hogy bár „féltem” tőle, de mélységesen tiszteltem, felnéztem rá, és hihetetlen szerencsémnek éreztem, hogy vele dolgozhattam. Biztonságot, megnyugvást jelentettek leletei.

Egyszer Naszlady Attillától megkérdeztem - tudvalevő, hogy ő mindent a számok nyelvén értelmez - hogyan olvas, értékel verseket. Gregér Ottiliától azt kérdeztem volna: mi a boldogság?  Boldog ember-e? Tudja-e, hogy a katonás fegyelme ellenére, vagy éppen ezért mindenki tisztelte, és akik közelebb kerültek hozzá, mindenki szerette is!

Nem ismerem, ismerhetem Gréger Ottilia életét, de azt biztosan tudom, hogy mi, a kórházban maradt egykori kollegái elpocsékoltunk 13 évet, amikor is nem találtuk meg a módját, hogy Őt a közösségünk – ha van ilyen? – aktív tagjának érezhessük.

Szerettem volna elmondani neki, hogy a főváros felől Esztergom irányába érkezve évekig megnyugvással léptem át a Komárom-Esztergom megye táblát, arra gondolva, ha innentől bármi bajom lenne, a mentő Esztergomba vinne, ahol Gréger Ottilia a röntgenes, Mátyus Lajos a sebész és Mohos Zoltán a laboros, az akkori klinikusokról most nem is beszélve.

 

Kedves Főorvos Nő!

75. születésnapja alkalmából a magam, és hitem szerint az egész kórház nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm, minden jót kívánva:

Osvai László dr.

 

Ne adjon interjút a 90. születésnapján sem, de legyen köztünk és ezzel emlékeztessen minket, hogy milyen emberek, orvosok szerettünk volna lenni egykor. Isten éltesse még nagyon sokáig!

Esztergom 2019. május