ESZTERGOM KÖZEGÉSZSÉGÜGYE A DUALIZMUS KORÁBAN 9

 2019.02.18 10:15

Patrovics_1_1_1_1_2_1.jpg Pátrovics Mikolt diplomamunkáját tárjuk ismét olvasóink elé folytatásokban. Az eredeti, teljes cím: „Esztergom közegészségügye és egészségügyi intézményei a dualizmus korában”. Az elismerést megérdemlő fiatal szerző dolgozatát 2000-2001 telén írta

 

AZ ÚJ KÓRHÁZ ORVOSAI

 

 

Dr. Vándor Ödön Esztergom város szülötte volt. Budapesten, a Schulek - klinikán szerezte meg szakvizsgáját szemészetből. Esztergomban, 1895-ben tért vissza, ő lett az Érseki Papnevelde orvosa és egészségtanára. Amikor megnyitották az új, Kolos kórházat, Vándor doktor látta el a szemészeti, és belgyógyászati betegeket. Végül a Simor kórház főorvosa lett, egészen a haláláig töltötte be a tisztséget.(88)

 

A másik orvos a már sokat említett kiváló sebész, dr. Gönczy Béla volt, aki oly sokat tett Esztergom egészségügyének előrelendítéséért, és a Kolos kórházért. A seborvosi szakvizsgán kívül még további szakokon is képezte magát, így ő lett az új kórház műtőorvosa, a város tisztiorvosa, oktatott egészségügyet a középiskolában, és a törvényszéki orvos szakértői tisztséget is ő töltötte be. A kitűnő műtéti gyakorlatára Répczey professzor intézetében tett szert. Ezután a II. számú Sebészeti Klinikán dolgozott, mint seborvos. A klinikát az a dr. Lumnitzer Sándor tette híressé, aki meggyógyította Görgei Artúr tábornokot, aki az ácsi csatában súlyos fejsérülést szenvedett. Lumnitzer doktorról még annyit kell tudni, hogy a híres Szentágothai János professzor dédapja volt.

 

Gönczy doktor a klinikán töltött évei alatt cikksorozatot indított, ahol ismertette többek között az új, és általa is használt sebészeti eljárásokat. A kor egyik legnagyobb vívmánya a sebészeti eszközök és a seb, illetve annak környékének sterilizálása. Itt két nevet kell megemlítenem. Az egyik dr. Semmelweis Ignác, nevéhez fűződik az asepsis, és sir Joseph Lister doktor, akinek nevéhez pedig az antisepsis köthető. Mindkét orvos fölfedezte, hogy a műtét utáni fertőzött, gyulladt állapotot a műszerek és a seb fertőtlenítésével lehet elkerülni. A különbség a fertőtlenítés módszerében rejlett. Míg a Lister-féle antisepsisnél ún. carbol oldatot használtak a kórokozók kiirtásához, addig a Semmelweis-féle asepsisnél mészoldatot. Dr. Gönczy Béla ez utóbbi eljárást használta a klinikán, majd ezt vezette be az esztergomi Kolos kórházban is. Meg kell jegyeznünk, hogy dr. Szállási Árpád, mint orvos a Semmelweis-féle módszert tartja hatásosabbnak, és ezt leírja könyvében is.(89)

 

A II. sz. Sebészeti Klinikán tanult tehát mindent Gönczy doktor, amit aztán harmincöt évig Esztergomban kamatoztatott. A legegyszerűbb sérvműtéttől kezdve a bonyolult mellrák operációjáig sokféle, és különböző nehézségű műtéteket hajtott végre. Kihasználta azt a kedvező helyzetet, hogy ekkoriban a sebészet volt az orvostudomány legfejlettebb ága. Általánossá vált a műtét alatti narkózis, és a hasüregi - eddig bonyolult - műtétek rutin-beavatkozásnak számítottak. Ilyen volt például az epehólyag eltávolítása. A század elején kezdték alkalmazni nagy biztonsággal a császármetszést. Gönczy doktor mind a különböző belső szervek eltávolításában, mind pedig a traumatológiai esetekben egyaránt sikeres műtéteket hajtott végre.(90)

 

 

A KOLOS KÓRHÁZ 1902-TŐL

 

 

1902-es költségvetés a szükséges kiadásokon túl, újabb eszközök beszerzését, és a 3. segédorvosi státusz létrehozását tervezte. A kórház labilis anyagi helyzete miatt az említett esztendőben összeült Esztergom vármegye közigazgatási bizottsága, melyen döntés született e kérdéskörben. Dr. Seyler Emil tiszti főorvos elutasította az új státusz létrehozását a következő érvvel. Az intézmény 1902. évi kiadása 49945 Korona és 28 fillér kiadása volt. Bevétele az adományokkal együtt 49964 Korona 41 fillérre rúgott. A maradvány 19 Korona 28 fill. volt. A kórházat azonban terhelte az építkezéskor felvett 88000 Korona kölcsön visszafizetése, és az egyéb adósság is 14530 Koronát tett ki. (91)

 

Így érthető, ha a bizottság is pazarlásnak vélte a harmadik orvos és három új ápoló felvételét. Hiszen akkor a nyolcvan ágyas kórházban négy apáca és öt ápoló dolgozott volna, ami azt jelentette, hogy kilenc betegágyra jutott volna egy ápoló. Ez még a budapesti kórházakban sem fordult elő, ezért a bizottság joggal tarthatta túlzásnak. Az egyik leggazdagabb fővárosi intézményben, a Rotschild Kórházban is tizenöt ágyra jutott egy betegápoló.

 

A Kolos Kórház felvett 1800 Koronát „Vegyesek” címen, melyet kisebb javíttatásokra, postaköltségekre, illetve temettetésekre lehetett felhasználni. Ehelyett a kórház a műtéteknél segédkező orvosok díjazását fedezte a pénzből. Ugyanis a nagyobb műtétekre hívtak harmadik orvost is. Erre 33 alkalommal került sor. Ilyenkor a  „vendégorvosnak” 20 Koronát fizettek. A bizottság ezt az összeget túl soknak tartotta, és feleslegesnek vélte állandó státusban dolgoztatni még egy orvost, hiszen az esztergomi kórházban 42-43 betegre jutott egy orvos, ami pesti viszonylatban is elfogadható volt. Egy harmadik orvos foglalkoztatása évi 500 Korona többlet kiadás lett volna, ami az adósságban lévő kórháznak nagy terhet jelentett. Tehát a bizottság sem a két ápoló, sem az egy orvos felvételét nem engedélyezte.(92)

A döntést azonban hamar, még az 1903-as év végén meg kellett változtatni, mert a növekvő betegforgalom megkövetelte az orvosok és ápolók létszámának emelését. Az új személyzet felvétele, és azok bérezése a következőképpen alakult:

 

1.  állományba helyeztek egy segédorvost 1000 Korona éves fizetéssel, melyhez biztosították a lakást, a teljes ellátást, a teljes kiszolgálást, a fűtést és a világítást,

2.   egy 3. apácát is fölvettek a kórházba, akinek bérezése évi 240 Korona volt, ehhez járult még a teljes ellátása is,

3.   állományba helyeztek egy 4. cselédet, aki a kapunál volt köteles szolgálatot teljesíteni, évi 240 Koronáért. Ehhez adtak még évi 240 Kor. élelmezési általányt, 60 Kor. ruhaáltalányt, lakást, annak fűtését és világítását,

4.   továbbá megemelték a bába bérét havi 30 Kor-ról 60 Kor-ra.

Az apáca és a cseléd megbízása ideiglenes volt, az 1903-1904. évre szólt. A segédorvost azonban állandó státuszba vették föl. (93)

 

 

Az új épületen még több, kisebb átalakítást végeztek, hiszen csak használatba vétel után derült ki, hogy milyen helységekre volt még szükség, és milyenre kevésbé. Ez történt 1902-ben is. Még két fürdőszobát kellett kialakítani a betegek részére, mert a meglévő kevésnek bizonyult. Ugyan ebben az évben került sor az apácák fürdőszobájának a gazdasági épületből az apácalakba való áthelyezésére. A helységet eredeti elhelyezésében ugyanis nem tudták volna télen használni. További átalakítást hajtottak végre azért, mert az egyik iroda túl nagynak bizonyult, viszont a ruha szárítására szántszoba kicsi volt. Így a kettőt megcserélték.(94)

 

Rendszeresen problémát okozott, hogy a kórház kerítéséből a betegek kiszedtek egy-egy lécet, átmásztak a szomszédos telekre, és lelopták a gyümölcsöket. A léceket ezért középen, alul és fölül meg kellett erősíteni, ami 140 Koronájába került az intézménynek. (95)

 

Gönczy doktor még 1902 őszén megcsináltatta a kórház területén az utakat, hogy a tél beálltával ne akadályozzon senkit a sár a pavilonok közti közlekedésben. Egy korábban lebontott kaszárnya törmelékeivel töltötte fel az utakat, amelyre 500 Koronát költött az intézmény. Annak ellenére, hogy a munka sok pénzbe került, a kórház bizottsága megszavazta, hiszen szükség volt a jó utakra. (96)

 

1902. májusában már a kereszteket is visszahelyezték a falakra, melyek a régi kórház termeiben függtek, miután dr. Fehér Gyula királyi városi plébános kérelmezte azt a kórház bizottságától. (97)

 

Az új kórház betegforgalma az első két évben annyira meg növekedett, hogy 1903. novemberében újabb öt ágyat állítottak be a kórtermekbe. Ugyanekkor különböző ruhaneműkre is leadtak rendelést:

72 pár férfiharisnya

72 pár női harisnya

20 darab hosszú kabát

20 darab alsószoknya

20 darab gyermek paplan huzat

60 darab papucs.

A lista abból a szempontból is figyelemre méltó, mert általa egyfajta képet kapunk arról, hogy milyen volt a kórházi betegek hálóruhája a XX. sz. elején. (98)