ESZTERGOM KÖZEGÉSZSÉGÜGYE A DUALIZMUS KORÁBAN 7.

 2019.01.20 11:26

Patrovics_1_1_1_1_1.jpg Pátrovics Mikolt diplomamunkáját tárjuk ismét olvasóink elé folytatásokban. Az eredeti, teljes cím: „Esztergom közegészségügye és egészségügyi intézményei a dualizmus korában”. Az elismerést megérdemlő fiatal szerző dolgozatát 2000-2001 telén írta

 

KÓRHÁZI SZABÁLYRENDELET

 

 

1898-ban különválasztották a közgyámi és a kórházgondnoki funkciót, mert Sinka Ferenc nem volt képes együttdolgozni Gönczy doktorral. Sinka helyére Mattyasovszki Gyula került. (73)  Az eset után vált aktuálissá a kórház szabályrendeletének megfogalmazása, ami által ki lehetett küszöbölni az esetleges nézeteltéréseket. Erről szólt a rendelet 17. pontja is, miszerint a kórház és annak személyzete élén az igazgató főorvos állt. Ez azt jelentette, hogy a mindenkori igazgató utasításait be kell tartani, azok mindenkire - még a gondnokra is - vonatkoztak. Hadd említsek a szabályrendeletből még néhány érdekes pontot. Ilyen a 61., ami kimondta, hogy „ A fizetési képességet igazoló okmány hiánya miatt a felvétel egy betegtől sem tagadható meg.”

A 47. pont arra kötelezi az orvost, hogy a nap bármely szakában meg kell jelennie a kórházban, ha munkájára sürgősen szükség lenne, és ott kell maradjon a veszély elhárításáig.

 

Mai szemmel nézve különösen fontosnak tartom a 198. pontot, ami arról szólt, hogy az ápolónak a betegtől „ jutalmat követelni, vagy ily irányban csak kísérletet is tenni- szigorúan tilttatik!” (74)

 

A szabályrendeletben történtek különböző változások, de az ezeket tartalmazó példányok elvesztek. Csak 1918-ból maradt fönn egy ilyen szabályzatmódosítás, amely viszont leírta az 1909-es eredeti rendeleteket is. Ebből szeretném bemutatni azokat a lényeges pontokat, melyek által betekintést nyerhetünk a kórház belső életébe. Ilyen a 22. pont is, ami a külön betegszobák működését szabályozza. Ezekért a szobákért az ápolási díjat a kórház bizottsága állapította meg. A beteg köteles volt 30 napot előre befizetni. Amennyiben előbb távozott a kórházból, az igénybe nem vett ápolási díjat az intézmény visszafizette. A különszobás betegek külön ápolót is kaphattak, amiért szintén fizetniük kellett.

 

A 60. pont a kórházigazgató azon jogáról rendelkezett, miszerint ő osztotta föl az orvosi munkát maga és az alorvos között. Ugyanez történt az ügyelet felosztásával is.

 

A 81. pont a kórházigazgató kötelességéről szólt. Naponta láttamoznia kellett az iktatókönyvet (a betegeket és betegségeiket, annak kezelési módját tartalmazó könyvet (ma kórlap), a gyógyszerkönyvet, és az étrendlapot. Szabályozták az alorvos feladatait is. Köteles volt elvégeznie a főorvos által előírt vizsgálatokat és egyéb feladatokat. Ő helyettesítette a főorvost, ha a betegség, vagy szabadság miatt hiányzott.

 

Végül kiemelném a szabályrendeletből a gondnok feladatait, melyből kiderül, hogy a századfordulón milyen fontos munkaerőnek számított egy gondnok a kórház életében. Ő végezte a betegfelvételt, melynek során minden beteget meg kellett kérdeznie, hogy van-e nála pénz, vagy értéktárgy? Ezeket, illetve a ruhaneműket a betegfelvételi jegyzőkönyvbe be kellett írnia. A ruhákat és az értéktárgyakat leltárba vette, és átadta az illető betegszoba ápolójának, akinek ügyelnie kellett, hogy az átadott tárgyak egyezzenek a jegyzékben leírtakkal. A gondnok kötelessége volt az is, hogy az ápolási díjak elmaradt törlesztését negyedévente megsürgesse. A kórház gondnokának kellett az alábbi könyveket vezetni:

 

•  az „ikatót” - melyben a kórházat illető minden ügyet soroltak fel,

•  betűrendes tárgymutatót- melyben minden iratot elhelyezett, hogy azokat könnyebben meg lehessen  találni,

•  az ápoltak betűsoros névmutatóját- ebben szerepelt az új betegek neve, lakhelye és törzskönyvi száma,

•  a nyilvántartási könyvet az ápolási díjak befizetéséről, és a tartozásokról,

•  a kórházból kitiltott és szigorított felvétel céljából a magy. kir. belügyminisztérium által

megjelölt egyének névjegyzékét,

•  azon betegek névjegyzékét, akiket a hatóság küldött be,

•  jegyzékét a horvát, szlavón, boszniai és hercegovinai, valamint a galíciai, sziléziai és

csehországi egyénekről, továbbá az egyéb külföldi betegekről,

•  letéti könyvet, melyben a felvett betegek megőrzésre átadott pénzét, ill. értéktárgyát írta be,

•  postakönyvet,

•  megrendelési bárcakönyvet,

•  anyagfogyasztási kimutatásokat

•  selejtezési könyvet,

•  jegyzéket az elhunytak ruháiról.  (75)

 

ÁTMENETI  ÉVEK  1899-1901

 

 

A kórházépítő bizottság elnöke Walter Gyula volt, aki ezekben az években a prímási iroda igazgatója is egyben. A kórház alapításának tervét azért is fogadták el könnyen, mert közelgett a honfoglalás ezredik évfordulójának ünnepe, és Szent István szülővárosáról lévén szó, az új épületet méltónak tartották az évforduló megünneplésére.

 

Az építkezést akkor kezdték meg, amikor Vaszary Kolos hercegprímás -igéretét betartva - ötvenezer aranykoronát adományozott az új kórház javára. A telket -ahogy fentebb írtam - a város ajándékozta a kórháznak. Az adományokon túl az új épület építésére további 10609 korona kölcsönt vettek föl súlyos feltételek mellett: évente 5.75 %-os kamattal kellett a tartozást visszafizetni, s ha a fizetés elmaradna, úgy 7 %-os késedelmi kamatot is fölszámolnak. Jelzálog gyanánt lefoglalták a város nagy mennyiségű telekingatlanját. Ezt a szégyentelenül és vitathatatlanul előnytelen kölcsönt az akkori Takarékpénztár adta Esztergomnak. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy 1899-ben az Esztergomi Takarékpénztár az addigi 15000 Frt támogatást 5000 Frt-tal megemelte azzal a kéréssel, hogy hozzanak létre 10 ágyas osztályt a gyermekek részére. Az új kórháznak gondoskodnia kellett továbbá a szennyvízelvezetésről. (76)

 

Az új épületet Bobula János műépítész pavilonszerűre tervezte, a tervet Pfalz Gyula építőmester kivitelezte. A munkálatokat 1900. július 17-én kezdték meg, és 1901. december 19-én fejezték be. A felépült kórház nyolc részből állt, amelyben 104 kisebb-nagyobb helység volt: kórtermek 62 darab ággyal, műtők, sterilizálók, irodák, orvosi szobák, stb. Az új kórház igazgatója és a sebészet főorvosa  dr. Gönczy Béla lett, aki ekkor 34 esztendős volt. Az ő beosztottja volt dr. Vándor Ödön segédorvos, és egy orvosgyakornok is. Az 1902-es évben működött először az új épületben a kórház, ekkor végre külön költözhetett a szegényháztól. Ebben az évben már több mint ezer beteget gyógyítottak. Az 1902. év betegforgalmáról 1903. márciusában készült el az összesítés, amiből kiderül, hogy 1902-ben 1307 beteget gyógyítottak, az ápolási napok száma pedig 27982 nap volt. Az összesítésből az is kiderült, hogy a fent említett évben 381 beteggel gyógyítottak többet, mint 1901-ben, a régi épületben.(77)

 

Gönczy doktor a műtőjét klinikai szinten tartotta fönt, bár a budapesti klinikáktól annyiban mégis különbözött, hogy neki kevés főnyi személyzet segédkezett a műtéteknél. A sebészorvos vöröskeresztes tanfolyamot is tartott az ápolást végző apácák részére. Mivel nagy gondot fordított a sepsis megelőzésére - a már fentebb említett Semmelweis-féle asepsis módszerével-, a különböző bélműtétek feltűnően magas számban jártak sikerrel, beleértve a beteg műtét utáni lábadozását is, hiszen nem kerültek fertőzött, skeotikus állapotba, ami antibiotikum nélkül halállal végződött. A sterilitás bevezetése mellett még egy újdonságot alkalmaztak, a sebészeti műtétek alatti altatást.(78)

 

Az új kórház igazgatója szeretett volna véghezvinni különböző személyi fejlesztéseket, még az új épület megnyitása előtt. Gönczy doktor szükségesek tartotta volna egy 3. segédorvos fölvételét az intézménybe. Ennek fedezésére fölajánlott évi fizetéséből 400 Korona levonását, másrészt javasolta, hogy emeljék a napi ápolási díjat az eddigi 1 Korona 68 fillérről 1 Kor. 70-re. A kórházbizottság elutasította Gönczy doktor fizetése csökkentésére tett javaslatát, és döntést hozott a 3. segédorvos felvételének ügyében. Eszerint, ha a betegforgalom az új kórházban valóban megkívánná egy 3. orvos felvételét, akkor azt meg fogják tenni, és akkor az ápolási díjakat is emelni fogják. (79)

 

1901-ben elkészült az új épület vízvezetéke, ami eleve kérdéses volt, hogy megépül-e, és ha igen, van-e rá elég fedezet? Ha a vízvezetéket nem tudták volna megépíteni, az egész építkezést abba kellett volna hagyni. De nem ez történt, és 1902-ben már az új épületben kezdték meg a betegek gyógyítását. (80)

Az új kórház megépülésének ellenére a XX. század elején nagy volt a halálozási arány. Ez az adat az egész országra jellemző volt. Esztergomban, az 1905-ös évben a halálozások száma már majdnem meghaladta a születések számát. Különböző okokkal magyarázták a jelenséget, mint például a szegénység, rossz ivóvíz, stb. Ekkoriban a kanyaró szedte legtöbb áldozatát, 10%-os halálozási aránnyal.(81)

 

Esztergomban az 1873. évi kolera-járvány óta még mindig megoldatlan maradt a város csatornarendszerének felújítása. A házak zsúfoltan, egymásra épültek, a szűk utcák így nem tudtak megfelelően szellőzni, a házak falai pedig vizesedtek. Ez magyarázza a város lakosai között oly nagy számban előfordult tüdőbetegségeket. A szüléseket még mindig otthon vezették le, habár az új kórházban erre is lett volna lehetőség, az újszülöttek elhalálozásának száma így még mindig magas volt. Gyermekágyi lázzal azonban már nagyon ritkán lehetett találkozni. A XIX. század végén vezették be a kötelező himlőoltást, melyet Esztergom vármegyében el is végeztek az orvosok, így a betegséggel nem is találkozhattunk már.