ESZTERGOM KÖZEGÉSZSÉGÜGYE A DUALIZMUS KORÁBAN 4.

 2018.11.26 21:29

Patrovics_1_1.jpg Pátrovics Mikolt diplomamunkáját tárjuk ismét olvasóink elé folytatásokban. Az eredeti, teljes cím: „Esztergom közegészségügye és egészségügyi intézményei a dualizmus korában”. Az elismerést megérdemlő fiatal szerző dolgozatát 2000-2001 telén írta


Adalék Esztergom történetéhez

 

E fejezet címe alatt néhány érdekességet szeretnék közölni a város történetéből, amelyek ugyan nem tartoznak szervesen a fentiekben leírt részekhez, mégis fontosnak találtam őket a város históriájának szempontjából.

1874-ben, az akkori Parlamentben fölmerült egy törvényjavaslat, miszerint egyesítsék Esztergom vármegyét Komárom vármegyével, melynek központja Komárom város lett volna. Esztergom megyei gyűlése felirat formájában tiltakozott a Parlamentnél. Azzal érvelt, hogy Esztergom gazdasági és földrajzi fekvése miatt alkalmasabb egy megye szellemi vezetésére, mint Komárom. Hiszen Hont-, Bars- és Komárom vármegyék több községe is Esztergomhoz vannak kötve mind gazdaságilag, mind kulturálisan. Éppen ezért a tiltakozás mellé egy javaslatot is csatoltak, melyben kérvényezték az ilyen községek Esztergom vármegyéhez való csatolását. 1876-ban a XX. és a XXXIII. tc. értelmében Piszke és Lábatlan községeket Esztergom vármegyéhez csatolták. Így történt, hogy nemhogy eltűnt a vármegye önállósága, helyette még nőtt is a területe.(38)

1883. októberében megkezdték a vasút építését. Eredeti terv szerint a vasút vonala a következő városokat érintette volna: a Budapest - Szőny vonalat tovább viszik Bicske -Tata felé. Ám ez nem lett volna elég a vármegye hatalmas kőszénbánya termelésének elszállítására, így a tervet módosítani kellett. Eszerint építették meg a vonalat Budapest -Dorog - Esztergom között.(39)

 

 

II.  A  DUALIZMUS KORI ESZTERGOM  EGÉSZSÉGÜGYE

 

 

A régi kór- és szegényház

 

 

Az első magyar ispotályt Esztergomban alapították, még István király megkoronázása előtti évben. Azóta mindig működött a városban valamilyen gyógyító intézmény.

1635-ben Pázmány Péter Nagyszombaton egyetemet alapított, amelyet aztán Mária Terézia orvosi fakultással is kiegészített. Az egyetemet mindenképpen papi városban akarták fölállítani, mert úgy gondolták, hogy így jobban tudnak vigyázni a diákok erkölcsére. Ezt figyelembe véve jöhetett szóba Esztergom, Eger vagy pedig Vác. Azonban egyik város sem tudott elegendő beteggel szolgálni, így az egyetem végül Pestre került. (40)

1831-ben a város a Csillag utcában (a mai Simor János u.) megvásárolt egy magánházat, és 1835-ben ide költöztette át a mai Kossuth Lajos utcából a város szegényeit. Palkovics Károly, a város akkori főorvosa javasolta először, hogy a szegényházban végezzenek gyógyítást is. A javaslat 1837-ben valósult meg, és a szegényházat átalakították „ Kór és szegények házává”. Ez lett Esztergom első, hivatalos kórháza. 1839-ben az épület két szárnya közé kápolnát építettek, a jobb oldali szárny lett a szegényház, a bal oldali szárny pedig a kórház. Mindkét intézmény két-két bebútorozott szobával működött. (41)

Visszaélésre adott lehetőséget, hogy a kórház egy épületben volt az aggok otthonával. Mert ugyan a két intézmény külön-külön gazdálkodott a pénzzel, azonban egy személy igazgatta mind a kórházat, mind a szegényházat, s hol az egyik, hol a másik kasszájából vett el, s költötte olyan célokra, mely egyik intézményt sem szolgálta.

Mint érdekességet említeném, hogy gróf Széchenyi Istvánt is kezelték az esztergomi ispotályban 1848. szeptember 5-én. Ugyanis a Legnagyobb Magyar egy gőzhajó kiálló hídjáról a Dunába vetette magát, azonban sikerült kifogni őt. A kórházban dr. Lőrintzy Rezső kezelte. (42)

 

 

DR. LŐRINTZY REZSŐ

 

Dr. Lőrintzy volt az esztergomi Csillag utcai intézmény első fizetett főorvosa. Volt egy beosztotta is, Csernoch János személyében, aki a sebész műtéteinél segédkezett. Lőrintzy gyógyított akkor is, amikor az 1859-es solferinoi csatából 100 sebesültet hoztak Esztergomba.

1861-ben pénzügyi zavarok miatt a kórház fizetésképtelen lett, és így az orvosnak sem tudtak fizetni. Sőt az 1861. augusztus 7-én lezajlott városi közgyűlésen elhangzott, hogy a kórházat magánkézbe kellene adni, mert a városnak sok pénzébe kerül. Mivel Lőrintzy doktor nem volt jelen ezen a közgyűlésen, ezért írásban reagált az ott elhangzottakra. Véleményét 4 pontban összegezte.

Az 1. pontban saját munkásságáról ír Lőrintzy doktor, továbbá sok értékes információt tudunk meg a kórház eddigi működéséről. Például azt, hogy a kórházigazgatót mindig is a városi tanács jelölte ki. Dr. Lőrintzy előtt ezt a tisztséget nem orvosok töltötték be, így ők a kórháznak csak a gazdasági részével törődtek. A gyógyítás és annak szervezése az orvosok dolga volt. 1853-ban történt egy revizori látogatás, ahol dr. Schwarzel József megyei főorvos tartott vizitet az esztergomi kór- és szegényházban. Piszkot és hanyag könyvelést talált mind az aggházban, mind pedig a kórházban. Ettől kezdve vezették be, hogy a mindenkori városi főorvos egyben a kórház igazgató főorvosa is. Elsőként dr. Lőrintzy kapta ezt a tisztséget, ő ugyanis magánszorgalomból - a kórház javára - már nyolc éve próbálta „egyengetni” a kórház ápolási menetét, teljesen ingyen. 1853-tól 120 ezüst Forint lett a fizetése. Kapott egy segéd seborvost is, a már fentebb említett Csernoch Jánost.

A 2. pontban adatokat közöl, ami szerint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt Esztergom is ápolt sebesült honvédeket és császári katonákat. Összesen 584 katonát látott el, az erről készült jegyzőkönyv azonban elveszett. Az első statisztikai kimutatás 1853-ból való, ebből megtudhatjuk, hogy 1861-ig összesen 3318 beteget gyógyítottak.

A 3. pontban tér rá a lényegi részre: Lőrintzy doktor leírja, miért is került adósságba a kórház. Ez a rész azért tanulságos, mert az új kórház megépüléséig a következőkben felsorolt problémák mindig jelen voltak, sőt kihatással voltak a dualizmuskori kórház pénzügyi helyzetére. Eszerint a felszerelés szegényes és kopott volt. A mindenkori felügyelő egyben betegápoló is volt, ami már önmagában is képtelenül hangzik. Ráadásul a kórház féltett kincsére, a pokrócokra sem vigyáztak kellően: nyáron földobálták a padlásra, így azok magukba szívva a nedvességet elrothadtak, télen porhanyóssá váltak. És a betegek ezekkel takaróztak... Mindezt olvasva nem csodálkozhatunk azon, hogy aki csak tehette, otthon betegeskedett. Az 1853-as revizori látogatáskor mindezek láttán dr. Schwarzel új felszerelést rendelt el, ami ugyan sok pénzbe került, de beszerezték. És ekkor kezdődött a kórház eladósodása is, mert az intézménynek nem volt saját jövedelme, amiből e kiadásokat fedezni tudta volna. A kórház jövedelmét a következők képezték: különböző büntetések, melyek az ápolási díj késői befizetéséből adódtak, továbbá maga az ápolási díj is, jótékonysági mulatságokból és az ún. hagyományokból, melyek a mecénások állandó adományait jelentették. Azonban mindez kevésnek bizonyult. A felszerelésre a város pénztárából kapott kölcsönt. Az újabb kölcsönre 1855-ben került sor, amikor a betegek száma hirtelen megnőtt - feltehetően egy járvány következtében, bár erre nem tért ki Lőrintzy doktor -, és több felszerelésre volt szükség, melyre ismét a város pénztára adta a kölcsönt. A kórház helyzete 1859-ben valamivel jobb lett. Az olasz hadjárat idején Esztergomba is hoztak katonákat. Bár a kórház 40-50 férőhelyes volt, dr. Lőrintzy 100-at jelentett, így próbált több pénzhez jutni, ami sikerült is: mind az egyház, mind a város anyagilag is támogatták a sebesültek ápolását, így összegyűlt 3600 ezüst Forint. Ebből a pénzből alakítottak át egy üres kaszárnyát katonai kórházzá, illetve futotta belőle a régi kórház felszerelésének bővítésére is. Ezáltal mindkét kórház 100-100 beteg befogadására lett alkalmas. A szabadságharc végén megszűnt a katonai kórház, és a felszerelés a régi kórházba került.

A 4. pontban szintén olyan problémát vetett föl, mely az új kórház megépüléséig megoldatlan maradt. Mégpedig a bevételek könyveléséről volt szó. Lőrintzy doktor jelentésében az áll, hogy a kórház kasszájába magas összeg fut be, ennek ellenére deficites az intézmény. A megoldás az lenne, ha egyetlen ember kezelné a kórház pénzügyeit. Előfordult, hogy egyetlen ápolási díjat háromszor, négyszer is követeltek, holott azt már fél-egy éve nyugta mellett befizették. Oka az volt, hogy a befizetéseket nem vezették a főkönyvbe, így kerülhetett sor a már befizetett összeg újbóli követelésére. A másik probléma abból adódott, hogy nem volt aki beszedje az elmaradt ápolási díjakat. Amit pedig befizet a kórház, abból sincs haszon két-három éven belül, mert a városházának leadott kimutatás akár egy évig is ott tengődött anélkül, hogy azt bárki átnézte volna. Mint látjuk, halmozottan fordult elő az adminisztrációs hiba.(43)

A város vezetői lépéseket is tettek annak irányában, hogy az intézmény megszűnjön közkórházként működni. Ez azt jelentette, hogy idegeneket, átutazókat, akik után az állam fizette az ápolási díjat, nem gyógyítottak volna itt. Azonban a Magyar Királyi Helytartótanács az indítványt elutasította. Feltehetően a Helytartótanács is rájött arra, hogy a kórház nem azért deficites, mert közkórház, hanem a hanyag könyvelés miatt. Ezért aztán 1861-től elrendelte a számlakönyvek havonkénti bemutatását.

Az 1861-es év még egy szempontból érdekes volt. Ugyanis ekkor választották szét a szegényházat - másik nevén az aggok otthonát -, a kórháztól. Lőrintzynek nem volt jó a viszonya a szegények házával. Az orvosnak fontosabb volt a kórház, és annak fejlesztése, az aggok otthonát pedig azzal vádolta, hogy az aggok felélik a kórház pénzét. A szegények háza ugyanis hét férőhelyes volt, ott pedig tíz személy tartózkodott. Egy szobát el is akart venni tőlük Lőrintzy doktor, sebészeti osztályt kívánt a helyén létrehozni. Ám a város nem engedte meg neki. Tulajdonképpen a két intézmény különválasztásával ez a probléma megoldódott, hiszen dr. Lőrintzy ekkortól már csak a kórház igazgatója volt. Azonban további súrlódásra adott okot, hogy a két intézmény még mindig egy épületben volt. Ez csak az új kórház megépülésével szűnt meg.(44)

Miután, anyagi problémák miatt, a kórház nem tudott fizetni Lőrintzy doktornak, lemondott a kórházigazgatói posztról, és 1862-ben magánszanatóriumot nyitott. Még az Esztergom c. újságban is reklámoztatta az intézetet. A szanatóriumban a rendhagyó módszereket alkalmazta a doktor, mint a homeopátiát, a magnetizmust és a Kneipp-kúrát. Ez utóbbit Kneipp

Sebestyénről nevezték el, aki a bajorországi Wörishafenben volt lelkész. Természetgyógyász volt, aki különböző gyógynövényekkel gyógyított. (45)  Jóval Lőrintzy doktor halála után, 1891-ben meg is jelent Esztergomban Kneipp egy híres könyve a balneoterápiáról. Címe: „ Így éljetek! Tanácsok és utasítások egészségesek és betegek számára.” A vízgyógyászoknak lehetőségük volt visszaélni ezzel a gyógymóddal, mert úgy gondolták az akkori emberek, hogy a hidegvíz mindenre gyógyszer. Később rájöttek, hogy ez nem igaz, hiszen bizonyítottan csak nyugtató hatása van, illetve a hideg vízzel való lázcsillapítás természetesebb és veszélytelenebb, mint a gyógyszerek használata. Kneipp plébános - akárcsak a többi pap e korban - szintén gyógyított, azonban ő a gyógynövények gyógyhatásait is kikísérletezte.(46)

1866. május 14-én tűzvész pusztított a városban, és a szegényház is leégett. Mint azt már írtam, a szegényház épületében volt a kórház is, amely épületrész azonban sértetlen maradt. A tűz után a kórháznak házbért kellett fizetnie a szegényház alapítványának. Ez végképp az aggok háza ellen hangolta Lőrintzy doktort, aki ekkor már nem volt igazgató főorvos, az ellenszenve az intézmény iránt mégis megmaradt. (47)

1869-ben ismét Lőrintzy lett az esztergomi kórház igazgatója. Ebből az évből származik egy részletes statisztika, ahol a kórházban az abban az évben ápolt betegek nevét abc sorrendben közli, ezen belül foglalkozások szerint is csoportosítja a betegeket. 277 kezeltet regisztráltak, ebből 108 azonnali fizető volt, 169-en pedig nem fizettek. Külön a betegségekről is egy kimutatást, méghozzá úgy, hogy az előfordult betegségeket abc rendben közölte, mellé pedig odaírta, hogy hányszor fordult elő. Gyógyszerre feltűnően kevés pénzt költött, általában saját gyógyszereit és gyógynövényeit használta. A mai homeopátiás módszerrel dolgozott: a betegségnek nem ellenszerét adta, hanem azt a szert - természetesen kis mennyiségben -, amely nagyobb adagban az adott betegséget idézi elő. Lőrintzy 1873. október 28-án hunyt el. Ebben az évben egy kolerajárvány tizedelte Esztergom város lakóit, de Lőrintzy nem a járványban halt meg, hanem egyfajta - a TBC -hez hasonló- tüdőbetegség, a „phtisis tubercolosa” végzett vele. A végrendeletében értékes könyvtárát, mely közel 300 kötetet tartalmazott, a közkönyvtárra hagyta.(48)