IN MEMORIAM DR. STRÉBELY ILONA ( 1956-2018)

 2018.09.17 11:59

mama_112.jpg Miért? Tesszük fel megdöbbenve a kérdést az utóbbi időben egyre gyakrabban? Az elmúlt években hány kollegánk „ment el idő előtt” fiatalon? Meg kellene találnunk rá a választ!! Ismét „in memoriam” címet kell adni egy írásnak. Elhunyt dr. Strébely Ilona kolleganőnk. 62 év adatott meg neki!


A rideg életrajzi adatok:1956.ban Celldömölkön. A várpalotai Thúry György Gimnáziumban érettségizett 1975-ban. 1 évig segédnővér volt a SOTE Gyermekklinikáján, majd felvették az orvosira. 1982-ben kapott diplomát, 1987-ben lett szakorvos gyermekgyógyászatból. 1982-88-ig az esztergomi kórház Gyermek Osztályán dolgozott, majd 3 évig körzetben. 1988-91-ig ismét az osztályon gyógyította a beteg gyermekeket. 1998-2015-ig az OEP Komárom-Esztergom megyei osztály egészségbiztosítási ellenőrző főorvosa volt, majd 2018-ig a megyei Kormányhivatal Rehabilitációs főorvosa.

 

Tókos László így emlékszik néhai kolleganőnkre:

 

„ 1995. június 8-án ismertem meg őt, mint a gyermekosztály orvosát. Mint fiatal, tapasztalatlan orvos szükségem volt segítségre és ő szárnyai alá vett. Kezdetben napközben mellé voltam beosztva és sokszor vele ügyeleteztem, ő vezetett be a gyermekgyógyászat és a gyermeki lélek gyönyörű és sejtelmes világába.

A szakmaiságon túl szoros barátság szövődött közöttünk és ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy férjévek együtt sok mindenben segítségünkre voltak, ami a gyermekfogadáshoz, neveléshez és a mindennapi háztartásban szükség volt. Tanácsokon túl nagyon sok tárgyi eszközt kaptunk tőlük ajándékba.

Ha egyszóval kellene Icát jellemeznem: - önzetlen szeretet. Mindig mertem hozzá fordulni, mert sohasem éreztette, hogy terhére vagyok. Sokszor az ügyeletekben késő este-éjszaka hívtam fel, hogy mit kell tennem. Sohasem volt fáradt segíteni.

Miután a társadalombiztosítóhoz került, nem szakadt meg kapcsolatunk. Sokszor segített törvényi paragrafusok megértésében, ill. rendszeresen találkoztunk egy kávéra. Unokáinak háziorvosa lettem, így még szorosabbá vált baráti kapcsolatunk.

60. születésnapján mindannyian örömmel köszöntöttük, akik a Vaskapuban összegyűltünk. Nagyon sok ember szerette őt.

Betegségének híre megdöbbentett. Bíztam gyógyulásában, mert tudtam, hogy ő erős személyiség, aki mindig úrrá tudott lenni a nehézségeken. Nem lehet, hogy…

Egyre szomorúbb hírt kaptam állapotáról, de még mindig ott volt a remény bennem, mert ahányszor a kórházi ágyon látogattam, mindig életvidám, derűlátó volt. Legalábbis ezt sugározta, mintha ő adott volna erőt másoknak.

A családdal egyeztetve, halála előtti napon terveztem otthonában meglátogatni. De már nem kellett elmennem, mert nem ébredt fel álmából.

Temetésén csak annyit tudtam imába foglalni: - „Köszönök Neked mindent!”

Nagyon nehéz tőle búcsúznom. Jellegzetes mosolya, kacagó tekintete, derűlátása bennem él. Mennyei otthonában él tovább, ahol nincs fájdalom, betegség és szenvedés, csak öröm szeretet és hála.

Kedves Ica! Isten veled! És köszönök mindent!”

 

Nyugodjék békében!