IN MEMORIAM DR. LASSU IMRE (1959-2018)

 2018.06.25 11:47

Lassu_Imre.jpg „Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól”


20 éve, hogy Lassu Imre a kollegánk lett és elfoglalta helyét a máriahalomi körzetben. Indulásakor ültem le vele beszélgetni múltjáról, terveiről. Mindenkit megdöbbentett hirtelen halála. A megdöbbenésen túl keresgéljük emlékeinket, mennyire ismertük őt, mit hagyott ránk, kit veszítettünk el. Erre a régi beszélgetésünkre hivatkozva idézem fel alakját és hajtok fejet emléke előtt.

 

Amikor rövid bemutatkozásra kértem a következő mondatokat válaszolta:

 

„Dióhéjban annyit, hogy az orvosegyetem előtt elvégeztem a zeneakadémiát. Sebészeten kezdtem dolgozni, majd átmentem a HIETE Családorvosi Tanszékére. Másodállásban mindvégig mentőztem. Innem-kerültem Amerikába. Megcsináltam az amerikai licence vizsgát, és több mint 2 évet voltam ott, 1 évet pedig dolgoztam is. Családi okok miatt jöttem haza. Itthon először a mentőknél tevékenykedtem, majd Máriahalomra kerültem és 1998 áprilisa óta, mint vállalkozó háziorvos dolgozom ott”.

 

Beszélgettünk. Úgy érezte előtte az egész világ. Mégse a világot akarta megváltani. Nem a hírnév hajtotta. A szó legnevesebb értelmében családorvos szeretett volna lenni.

 

„Bármilyen hihetetlenül is hangzik, már az egyetemre beadott önéletrajzomban is megemlítettem, hogy háziorvosként szeretnék dolgozni. Ebben a tevékenységben nagy perspektívát látok. Természetesen Amerikából hazatérve itt a lehetőségeim sok tekintetben mások, de most is rengeteg szakmai tervem van”. „…

 

Amikor arról érdeklődtem, miért választotta ezt a hivatást, így válaszolt:

 

„A Trefort utcai gimnáziumba biológia-fizika fakultációra jártam…A családomban volt, nem is kishírű zenész is – Bartók Béla kollegája – innen a zenei érdeklődésem. A gimnázium után felvettek a Zeneakadémiára. Karvezetés és zeneszerzés tanszakon végeztem, karvezetésből diplomáztam. Zeneszerzést Petrovics Emilnél tanultam, de abból nem diplomáztam. Ezután gondoltam meg magam és végeztem el az orvosit. Végső pályaválasztásomban nagy lökést jelentett édesapám halála. Ő tüdőrákos volt és élete utolsó 5 évében ápoltam. Az anatómia szigorlatom előtt 2 nappal a kezeim között halt meg”.

 

Máriahalomról is megosztotta velem véleményét:

 

„A környék gyönyörű, nagyon sok értékes emberrel tudtam megismerkedni. A betegek elfogadtak, számos szakmai és egyéb sikerélményem volt már. Meggyőződésem, hogy nincs rossz műfaj, csak azt rosszul művelő emberek. A családorvoslás nyilván nem a szakma – ezzel én is tisztába vagyok - de azért lehet ezt is jól csinálni, és olyan dolgokat belevinni, ami az idők folyamán a színvonalát, és az értékét emelni fogja, nem utolsó sorban a kollegák szemében is. Sokan még ma is azt hiszik, hogy a családorvoslás a perifériára szorult része az orvoslásnak. Amerikában ez egyáltalában nem így van. Jónak tartanám, ha nálunk is be lehetne vezetni, hogy a kórházban is kezelhetnénk beteget, lehetne ott ügyelnünk”…

 

Az akut kardiológiai ellátás szervezése, a betegek ellátása nem úgy alakult, ahogy ő elképzelte, de mentalitására, hozzáállására jól rávilágít az ezzel kapcsolatos akkori véleménye:

 

„Remélem én leszek Esztergom környékén az első háziorvos, aki a helyszínen lízis terápiát kezd egy infarctusos betegnél. …Megragadott a családorvoslásban az a momentum, hogy elsőként én látom a beteget, Nagy szerelmese voltam és vagyok a mentőzésnek. A családorvoslás és az akut ellátás bennem összefonódott.” …

 

A „Nehéz ember vagy?” – kérdésemre így válaszolt:

 

„Nem! Úgy érzem nagyon könnyen teremtek kapcsolatokat bármilyen szinten és bárkivel. Azt vettem észre, hogy sokszor jobban érzem magam a némileg egyszerű emberek között, mert átláthatóbbak, tisztábbak a reakcióik, megnyilvánulásaik. Egy művelt, okos, magát nagyra tartó embert már nem lehet könnyen megismerni, kiismerni. Biztos, hogy vannak nehéz oldalaim is.”

 

Beszélgetésünket így fejeztük be:

 

„Régebben meg akartam váltani a világot, de aztán rájöttem az élet fontosabb, mint a karrier. Bizonyítja ezt, hogy otthagytam Amerikát: Nagyon fontos nekem a gyerekem, hogy sokat legyek vele, lássam, hogy nő fel.

Fontos számomra, hogy sportoljak, minél később öregedjek meg. Szeretnék megint zongorázni, gyakorolni, valahol esetleg játszani. Ezek fontos dolgok, nem egyeztethetőek össze főorvosi vagy ilyen-olyan ambíciókkal. Ez nekem többet ér!”

 

Dr. Lassu Imrének nem adatott meg, hogy megöregedjen! Életét az orvoslás tette ki. Sokat vállalt magára. A környék betegei egy gyógyítót, ismerősei egy barátot, mi mindannyian egy igaz embert veszítettünk el!

Nyugodjék békében!