115 ÉVVEL EZELŐTT SZÜLETETT DR. PATONAY JÁNOS

 2018.05.29 13:14

patonay_janos_1.jpg Az esztergomi gyerekgyógyászat megteremtőjének emlékével külön „Kolos füzet”- ben foglalkoztunk. Egykori főorvosunk hagyatékában fia találta az alábbi levelet, melyet engedélyével közlök. Elgondolkodtató kórrajz is a levél, melyet professzora kérésére írt 1970-ben Patonay János


Tisztelt Professzor Úr

 

Először is elnézést kell kérnem a késedelmes válaszért, és azt hogy gépbe diktálok.

A levelét tulajdonképpen csak pár napja hozták a lakásomra, kórházba kézbesítették és itt hevert az asztalomon. Sajnos november 25. óta beteg vagyok egy sajnálatos baleset miatt /elcsúsztam a lépcsőn/ s a jobb térdem és a csuklóm még mindig kötésben van, s az utóbbi időben tíz kilót fogytam, kivizsgáltak, de nem találtak semmi különöset.

 

Amire én a professzor úrral töltött utolsó időre emlékszem, az csak 1944. Augusztusáig tartott. Engem akkor behívtak munkaszolgálatosnak, ide Esztergomba. Haza csak december végén jöttem. Az akkori hadi állapotok nem engedték, hogy bejöhessek az osztályra csak február vége felé.

 

Itt rettenetes állapotokat találtam. A megmaradt betegek, nővérek a pincében voltak. A csecsemők száz százaléka éhen halt, vizes orizával és zamakóval tápláltuk s amellett grippés és pneumóniás.

 

Buda felszabadulása után próbálkoztunk egy kórtermet földszinten / a volt sebészeti kórterem/ valahogy rendbe hozni, s ha igen zsúfoltan is a munkát megkezdeni s mindenkit felvenni, válogatás nélkül az egy kórterembe.

Igen sok volt az éhezéses ödéma, gyógyszer kevés, fűtés vaskályhával, tej nélkül nagyon rossz volt ez a tehetetlenség.

Az akkori orvosok Centár Ilona, aki a TBC osztályon dolgozott Mérth József és Gyergyai Károly, akik Szegedről kerültek az osztályra. A közlekedés megindulásával távoztak. Hargitai Rezső katonai szolgálatot teljesített s csak az én távozásom után jött vissza.

 

A professzor úr megérkezéséig én irányítottam az osztályt, s csak azután jött Görgényi prof. Az én távozásom 1945. Április 1-én történt, mivel megbízatásom lejárt.

 

Mérth József jelenleg Székesfehérváron a gyermekosztály főorvosa, Gyergyai Károlyt azt hiszem ismeri a Professzor Úr, Tatabányáról került a Heim Pál kórházba s azután Budapest főorvosa, azóta nem tudok róla.

Az 1944. Előtti időkre már nehezen tudok visszaemlékezni, s ha az állapotom nem volna ilyen, személyesen próbálnék egyeseket felkeresni, s adatokat gyűjteni.

Főorvosok közül Péteri Ignác meghalt. A gyermeksebészet főorvosa Klinkó Dezső volt, aki az akkori D sebészet főorvosa is volt, majd Hauber László került a gyermeksebészet élére, tudtommal ő is meghalt.

A másodorvosi kar: Fülöp László jelenleg a Séher úti Csecsemőotthon főorvosa, Andor Miklós jelenleg a gyermekorvosi körzetek ellenőrző főorvosa. Három-négy bejáró gyakornok, akiknek a nevére nem emlékszem. Szegény Csőke László meghalt. Ő volt a legrégibb orvosa az osztálynak, végleges alorvos még a Péteri idejében, majd főorvos.

Az osztály mai szemmel nézve, teljesen korszerűtlen volt. Az emeleten két nagy 16 ágyas kórterem, középen volt a csecsemő osztály tejkonyhával és 12 ággyal, csak válaszfalakkal a felső légtér közös. Az emeleten két külön szoba a földszinten szintén kettő. Ebből az egyik a gyermeksebészeté volt. A földszinti A korterem kevés ággyal egy átmeneti részleg volt, egy időben sok lúgmérgezett, akiket rendszeresen szondáztunk retrograd úton is. Ebből a kórteremből nyílt az ambulancia, sebészeti és belgyógyászati, azonkívül egy elkülönítő. Nagy forgalma a sebészetinek volt. Ezt állandóan én csináltam minden törés a medencegipszeket is, szutúrák, balesetek az ugynevezettt nagysebészetről és ágynyilvántartóból 14 éves korig hozzánk kerültek. Sebészet tudtommal csak a Madarászban és a klinikán volt.

Transzfúziókat ebben az időben csak vénapreparálás után végeztünk. Infúziók a bőr alá történtek.

 

Személyzet kevés. Három kinevezett orvos, ebből az egyik a gyermek TBC osztályon. Az ápolást Vincés nővérek végezték, csak később kaptunk egy-két világi tanfolyamos nővért. A sebészeti műtőt /műtősnővérünk volt/ kettő úgynevezett pavilonos takarította, ez végezte az osztály takarítását is, sok munkával igen alacsony bérrel. Nem volt nyolc órás munkaidő, sem a személyzetnek, sem az orvosoknak, de szívesen csináltuk.

 

A csecsemőhalálozás magas volt, de ami feltűnő a mai viszonyokhoz képest viszonylag kevés volt a kora és a fejlődési rendellenesség. A korák az osztályra kerültek és sajnos csak igen kevés maradt meg közülük.

 

1938-ban egy külön füzet jelent meg az orvosképzés kiadásában a gyermek TBC osztály tíz éves fennállása alkalmával, ahol az osztály orvosai egy dolgozattal vettek részt Péteri bevezető írásával és cikkével. Én csak 1937. decemberében kerültem az osztályra. Addig a második bel osztályon dolgoztam és így részem nem volt a füzet megjelenésében, illetve munkájában.

A füzetet mellékelem, s ha a Professzor Urnak már nem lesz rá szüksége, kérem azt visszaküldeni.

 

Egyéb, ami rendelkezésemre áll Csőke cikkei: „ A pertussis vaccina kezelése”, „Csecsemőkori ekcémákról”, Diagnosztikus tévedések a csecsemő és gyermekkorban” Dr. Patonay.

 

Ez volna röviden, amit el tudok mondani, sok munka, nagy felelősség, kevés támogatás a felettes szervektől és elsősorban az akkori /1944/ viszonyok, az örökös félelem.

 

Magamról és családomról. Az elmúlt évben egy betegségben, igen hosszú idő telt el, és még mindig tart. Fiaim megnősültek, egyik Pesten van a másik még nálam lakik, de már van lakásuk csak még spórolnak, s van két édes unokám. A feleségem a család esze. Ő irányít és dolgozik mennyemmel együtt, hogy nekem könnyebb legyen. Muszáj még dolgoznom, hogy a gyerekeknek segíteni tudjak, de nincs olyan gondtalan jó dolgom, mint a Professzor úrnál volt. Ha rövid ideig is voltam a Professzor Urral, mindig hálás szívvel gondolok a Professzor Urra és az egész családjára.

 

Esztergom 1970. Január 19.