MIRŐL ÍRT A KÓR-LAP 20 ÉVVEL EZELÖTT?

 2018.05.14 13:14

szensavas.jpg 20 évvel ezelőtt az akkor még papíron megjelenő Kór-Lap egyik fontos írása Szállási Árpád tollából jelent meg: „Az esztergomi keserű gyógyvizek” címmel. Ezt olvashatják most újra


Az első magyar nyelvű balneológiai munka, La Langue János varasdi főorvosnak: „A magyarországi orvosvizekről és a betegségekben azokkal való élésnek szabott módjairól” címmel 1783-ban jelent meg a párciumi Nagykároly Kléman-féle nyomdájában, amely Horvátországtól Székelyföldig minden gyógyforrásról említést tesz, kivéve az esztergomit.

Ez sarkallhatta három évvel később 1786-ban dr. Rodelsperger és dr. Pudelko József megyei főorvosokat, hogy a Szent-Tamás hegy tövéből felfakadó és elfolyó vizeket a bécsi, valamint a pesti orvosi egyetem kémiai intézetébe vegyelemzésre elküldjék. A császárváros univerzitásán akkor H.J. Crantz, a pesti tanszéken Winterl József Jakab volt a kémia professzora, mindketten szakmájuk elismert képviselői.

Az eredmény igen kedvezőnek bizonyult. A város akkori már magyar nyelvűségét bizonyította, hogy nem tartották szükségesnek a tudósítás kétnyelvű kiadványát, amely szerint az „Meg-fejtése annak, miből álljon az Esztergomi Mineralis Víz: mitsodás belső Tulajdonságai légyenek: melly patikás erővel bírjon, s mi módon lehessen azzal Külömb-féle nyavalákban Kévánt haszonnal élni”.

A nyolc oldalas kis ismertető füzet részletesen tudatja annak főleg purgáló (a főorvosok maguk is kipróbálták), „vért-megritkító”, féregűző, emésztést elősegítő, vese- és epe-tisztító gyógyhatásait. Az adagolásért az orvoshoz kell fordulni, aki „minden fertály-órában 3, 4, 5, meszejes kis pohárotskával hol hidegen, hol lágy melegen rendel innya”.

Végül azzal az optimista megjegyzéssel fejeződik be: „Fognak - is majd ezenkívül minden Magyar Országi Városokban az említett víznek, s tőle származott Productuminak őrző helyei fel-állítani, és annak bizonyos árai a nyilván beszélő Ujságokban a Publicumnak értésére adatni. Azon ideig tehát tessék ezen víznek Kévánóinak az Pesten lakozó Leszszár nevű Kalmárnál magokat jelenteni”.

A derűlátás sajnos indokolatlan volt. Sokkal inkább hozták aránylag messziről a sedlitzi, valamint a csehországi pülnai keserűvizeket, pedig akkor már gőzhajón a közeli Pest-Budára nagyon olcsón lehetett volna esztergomit is szállítani. Mint ahogy a 18. század végén tették azt rövid ideig.

A hazafias érzelmű, ugyanakkor ésszerűen gondolkodó reformkor ezen téren is igyekezett változást hozni. A Széchenyi alapította Akadémia a negyvenes évek közepén pályakérdést tűzött ki: „ Határoztassanak meg vegybontások s gyógygyakorlati adatok nyomán a nevezetesb honi ásványvizek gyógyjavalatai: miképp lehetne azokat létező hiányikra nézve orvos-rendőrségi (közegészségügyi) tekintetben használhatóbbakká tenni: továbbá adassék elő, mellyekkel lehetne azok közül a külföld legnevezetesb ásványvizeit teljes sikerrel pótolni: végül említtessék meg, mik történtek irodalmi tekintetben e tárgyra nézve”. –

Az első díjat egy fiatal orvos, Török József érdemelte ki. Könyve jelképes esztendőben hagyta el Beimel József pesti nyomdáját. A dátum: 1848. A címe: „A két magyar haza első rangú gyógyvizei és fürdő-intézetei. Természet- vegy-, s gyógytani sajátságaikban előterjesztve”. Kiadta: A Magyar Irodalomterjesztő Társulat. A kálvinista szerzőt semmi nem kötötte a pápista prímási székhelyhez, vizét mégis az elsőrangúak közé sorolta. A kor szemüvegén keresztül még nagyobb ennek a jelentősége. Török ugyanis pályázott a Pesten megüresedett közegészségügyi katedrára, de kinevezése ellen kálvinizmusa miatt éppen Scitovszky prímás tiltakozott a leghevesebben. A reformkor nagyjai mégis elsősorban magyarok voltak, csak azután ilyen, vagy olyan felekezethez tartozók. Török József többször ellátogatott az érseki székhelyre, de nem hitviták miatt, hanem gyógyvíz-ügyben

Figyeljük csak meg, miket ír említett könyve előszavában: „Budapesten jelenleg sem lehet esztergomi keserűvizet kapni, a gőzhajók által tetemesen megkönnyített közlekedés mellett sem. Ha ezen keserű vizek egy értelmes cseh birtokába jutnának, az egypár évtized alatt kétségkívül milliomossá lenne általok, de a magyar búzát, bort, legföljebb repczét termeszt, sertést és birkát tenyészt, más iparágról gondolni sem tud, pedig a jelen mostoha időkben bizony felférne ránk a jótékony természet adta kincsek lehetőleges felhasználása is”.

Akadt azonban reménykeltő momentum. Egy Schulszky nevű esztergomi gyógyszerész a Szent-Tamás hegy lábánál lévő pincéjében újabb források feltárására vállalkozott, bár 1848 erre nem a legalkalmasabb esztendő volt. Így a korszerű palackozást, amit Török doktorral megbeszéltek, nem tudta elkezdeni.

Szerzőnk második, tetemesen kibővített könyve egy évtized múltán hagyta el Debrecen városi nyomdáját. Ugyanis a fővárosban kálvinizmusa miatt nem remélvén tanszéket, elfogadta a Debreceni kollégium meghívását, ott lett a természettan professzora, valamint kollégiumi főorvos. Az esztergomi keserűvíz-fejezet ebben a Schmidt-féle vegyelemzés ismertetésével bővült. Ez megtalálható már az 1853-as kiadású Palugyai Imre-féle „Szabad Királyi Városok leírása” című kötetében. Megtudható, mennyi benne a calcium-, magnesium-carbonat, a vasoxyd, vasszulfid és natriumsulfid tartalma. Ő is megemlékezik a l8. század végén még létező palackozásról.

Persze a megfelelő propaganda hiánya mellett Török doktor egyéb hátrányokra is rámutat. Míg a csehek már vastag, tehát törhetetlen üvegekbe, viaszos dugókkal ellátva maximális tisztaság mellett készítik exportra képessé, addig nálunk ezek a feltételek nemcsak hiányoznak, de mindent elkövetnek, hogy hiányozzanak is. Nem nacionalista, hanem üzleti érdekből.

S hogy végül teljes legyen a kudarc, Boleman balneológiája (Igló, 1884) szerint a budai keserűvizek feltalálása óta még azon kis értékét is, mellyel bírt az esztergomi víz, elveszítette, 1854-ben. Századunk harmincas éveiben már „Szent István szénsavval telített ártézi forrás víz” került palackozásra a prímási székhelyen.

Tulajdonosa az Esztergomi Takarékpénztár R. T. Artéziforrásvíz Vállalata volt. Annak emlékét is csak emblémás palackok, képeslapok és színes címkék őrzik.

Félő, hogy a Duna szintjének természetellenes emelésével „sokkal keserűbb, sőt mérgezőbb” vizek fognak az esztergomi pincékben megjelenni.

Szállási Árpád dr.

1998.május