IN MEMORIAM DR. VILÁGHY MAGDOLNA (1928-1999)

 2018.05.03 17:46

Vilaghy_Magdolna.jpg Egykori kolleganőnk 90 éves lenne. 22 évvel ezelőtt ismertem meg őt. Akkor már súlyos beteg volt, de vállalkozott velem egy beszélgetésre. Otthonában örökítettem meg hangját és gondolatait. Ezt a riportot olvashatják most, tisztelettel adózva emlékének!

- Tokodaltáron születtem, ott töltöttem nagyon boldog gyerekkoromat. Apám a bánya alkalmazásában állt, titkár volt, anyám nem dolgozott. A bánya gavallér volt, nagyon jól ment a sorunk.  3 testvérem volt, ingyen járhattunk iskolába. A háború alatt apám kivételével minden tisztviselő elmenekült onnan. 45 karácsonyán jöttek be az oroszok, Dorog és Altáró között állt meg a front. Márciusig éltünk 5000 ember társaságában a bánya egy régen lezárt részén. A háború után Esztergomba jártam iskolába az apácákhoz. 1946-ban érettségiztem, és utána kerültem az orvosegyetemre.

Egyszerű volt a bekerülés?

- Akkor nem volt felvételi, mindenkit felvettek, aki jelentkezett. Induláskor 1200-an voltunk. 500-an végeztünk. 5 évenként bár már egyre kevesebben vagyunk, de még most is tartunk évfolyamtalálkozókat. Néhány évfolyamtársam tudományos karriert is befutott. Buda József és Nyerges Gábor a László Kórházban professzor, Juhász Jenő az OTKI patológus professzora, Somogyi Endre a Törvényszéki Orvostan professzora lett, a Trópusi Betegségek tanszékének vezetője Várady professzor volt. Medve László egészségügyi miniszteri pozíciót is betöltötte. Lukács Ervin pedig az Operaház karnagya lett. Esztergomi kollegánk, Zágonyi László is évfolyamtársam volt.

Honnan volt az indíttatása e hivatás felé?

- Gyermekkorom óta mindig is orvos szerettem volna lenni. A háború alatt hozzánk keveredett egy férfi, aki orvosnak mondta magát. Rengeteget dolgozott a bányába menekült emberek között. Ez is adott egy indíttatást, hogy ezt a pályát válasszam. Bekerültem az egyetemre. 2 hete voltam medica, amikor apám váratlanul meghalt 44 éves korában. Úgy nézett ki, hogy nem folytathatom az egyetemet, de végül is szerencsém volt, hogy egyházi kollégiumba laktam. Így ott gondoskodtak rólam. Nem sokkal később azonban államosították a kollégiumot és mindnyájan az utcára kerültünk. V. éves voltam, amikor 26 éves nővérem súlyos betegség után meghalt. Szóval szörnyű évek voltak ezek a Rákosi időkben.

Az egyetemtől nem kapott segítséget?

- Én természetesen nem léptem be az ifjúsági szervezetbe, és így semmiféle támogatást nem kaphattam. Senkinek sem voltak könnyűek ezek az évek. Emlékszem például mikor IV.év után Dorogon voltam gyakorlaton, egy nap  közölték, hogy holnap  Tatabányára kell mennünk. Később derült ki, hogy a patikák államosításáról volt szó. Szörnyű élményeim voltak ezzel kapcsolatban is. 1952-ben végeztem, akkor avattak minket, de mi voltunk az az évfolyam, amely nem kapta meg, és nem használhattuk a doktori címet, csak orvosok lettünk. Gegesi volt a rektorunk, kihajtott ingnyakkal vett részt az avatásunkon.

2 év múlva azután rehabilitáltak minket.

Az egyetemi évekről nem maradtak pozitív emlékei?

- A Rusznyák klinikára jártam, nem Haynal Imréhez. Szívesen emlékszem vissza Zoltán professzorra a szülészetről, a belgyógyászatról Magyar Imrére és Julesz Miklósra, Issekutz Bélára a gyógyszertanról, a röntgenes Ratkóczy Nándor professzorra Az egyetemi éveim hangulatát mégis alapvetően határozta meg az a tény, hogy anyám nyugdíjából kellett megélnem és semmi támogatást nem kaptam.

Milyen volt a kapcsolata az esztergomi kórházzal?

- 1951.-ben Esztergomban töltöttem a cselédkönyves időszakomat. Akkor találkoztam Patonay főorvos Úrral, megkedveltük egymást és megbeszéltem vele, hogy a végzés után hozzá jövök vissza. Közbe jött a káderezés, kérdezték hová szeretnék menni. Mondtam, hogy számítanak rám Esztergomban a Gyerek Osztályon. Közölték velem, mehetek Salgótarjánba belgyógyásznak. Patonay főorvos a hírt meghallva másnap felment a minisztériumba és addig kilincselt ott, míg megoldást nem talált. Így neveztek ki a Fertőző Osztályra, amely akkoriban egybe volt a Gyerek osztállyal. 960 forint volt a kezdő fizetésem. Mikor ezt megkaptam ott várt Martsa elvtárs, hogy jegyezzek békekölcsönt. Nem akartam, végül is az igazgató kérésére tettem csak meg. A Fertőző Osztályon elég sok beteg volt. Korán reggel viziteltem ott, majd mentem a Gyerek Osztályra dolgozni.

- Kérem, meséljen Patonay főorvos Úrról

- Mindenki nagyon szerette. Segítőkész volt és nagy gyakorlattal rendelkezett. Vasárnap is mindig bejött megnézni a betegeket. Októberben egyszer dühösen jött hozzám és elmondta, hogy találkozott Major főorvossal - aki a szülészet élén is állt és egyben igazgató is volt - és az ő utasítására másnaptól a szülészeten kell dolgoznom. Azzal indokolták ezt a rendelkezést, hogy a szülészet alorvosát Pánczél Lajost behívták katonának. Patonay kénytelen volt elengedni és így kerültem a szülészetre

Egyedül voltam, rengeteg volt ott is a munka. Nagyon sok szülés volt. Akkoriban az abortusz tiltva volt és így számos kriminális AB történt. Erősen kivérezve kerültek be nők az osztályra, mindennaposak voltak a transzfúziók. Még halálesetek is előfordultak ezzel kapcsolatban. Adminisztráció akkor még nem volt, ezt is nekem kellett csinálnom. Az extrauterin graviditástól a császárig mindent végeztünk Major főorvos Úrral.

Emlékszem egy történetre, amikor egy alkalommal már holt fáradt voltam és a madámok ajánlották, hogy menjek haza pihenni, mert nem várható szülés. Elmenőben voltam, amikor egy anyuka a folyosón sétálgatva hirtelen felsikoltott és én egy előreesett köldökzsinór esetével találtam szembe magam. Tolókocsira tettem gyorsan és fogóműtéttel sikerült a szülés. A gyereket is sikerült életre pofoznunk. Ilyen és hasonló élményem számtalan volt.

Nem érezte jól magát a szülészeten?

- Jól éreztem magam, nagyon izgalmas volt az ottani munka.

A kórházvezetéssel milyen volt a kapcsolata?

- Egyszemélyes vezetés volt. 2 évenként váltották egymást a főorvosok. Major után a laboros Gartner, majd Bárdy Károly. Az igazgatói iroda a sebészet emeletén 8ó-tól 1o ó.-ig működött, azután az igazgató a saját munkáját végezte. Emlékszem Gartner főorvos nagyon szigorú volt. Időnként magához rendelte a fiatalokat és kikérdezte az Orvosi Hetilapot.

Milyen volt az egymás közötti kapcsolat az orvosok között?

- Más mint mostanában. A szülészeten dolgozott a már említett Páncél kollega, sebészeten Kerek Imre, Csernohorszky, a belgyógyászaton Kisdéry, Majer Éva, Reményi Antal,  Baltik Előd. Összetartó fiatalok voltunk. Augusztusban a főorvosok elmentek szabadságra. Annyira összefogtunk, hogy a másik osztályok betegeit is ismertük. Ha éjjel valahol probléma volt az egész társaság odavonult és közösen törtük a fejünket a beteg érdekében. Sokszor hallgattuk Mohos Zoli okos tanácsira. Transzfúziós felelős voltam. Ha vért kellett valahol adni, engem hívtak. Bár gyerekgyógyász voltam, de előfordult, hogy bemosakodtam sebészeti műtétekhez is.

- Sokkal kevesebb orvossal dolgozott akkor a kórház és más volt az intézmény képe is mint napjainkban.

- Igen. Major főorvossal én voltam akkor a szülészeten, Patonay mellett Koncz Béla dolgozott. A szülészet egyébként a mai urológia helyén volt, akkoriban a legújabb épületet a Gyerekosztály mondhatta magáénak. A mostani Sebészet földszintjén volt a Röntgen, Ortay Gyula bácsi vezetésével, ott volt az Urológia és a Gégészet is Marczell főorvos és Kiss Ernő vezetése alatt. A mostani szemészet helyén a Lazaret állt, amely a Honvédséghez tartozott. A belgyógyászaton működött a szemészet Bárdy főorvossal az élén, de itt helyezték el a laboratóriumot is. Az étkezde a mostani gyógyszertár helyén volt. A mai Simor kórház területén Tüdőosztály működött Szigethy László irányításával A Gazdasági Hivatal a Kápolnában székelt, lényegesen kevesebb létszámmal. Egy gondnok, egy segédgondnok és a pénztáros Pusztai Maca néni - aki nemrégiben halt meg - látták el a feladatot.

Meddig maradt a szülészeten?

- Végül engem is behívtak katonának Volt egy évfolyamtársam, aki a sebészeten dolgozott Kerek Imre. Vele beszéltem meg, hogy a karácsonyi ünnepek alatt megosztva elmegyünk szabadságra. Rengeteget dolgoztam az ünnepek alatt és már alig vártam, hogy haza mehessek. mire visszajöttem, várt a katonai behívó. 1953. január 15-én kellett jelentkeznem. Páncél kollega civilben vonult ki a Róbert Károly körúti laktanyából, mi pedig egyenruhát kaptunk. Többszázan vártuk, hogy hová kerülünk. Minden kiképzés nélkül rögtön alakulathoz irányítottak minket. Egy őrmester gyakoroltatta velünk a jobbra és balraátot és figyelmeztetett, hogy ha aranyvállapot látunk, tisztelegnünk kell, mert különben bevisznek a városparancsnokságra. Nekem szerencsém volt, mert pesti alakulathoz kerültem. Egy kolleganővel kellett másnap a dandárparancsnokságon a legmagasabb rangú tisztnél jelentkeznünk a Kossuth téren. Beléptünk egy terembe, rengeteg tiszt volt ott. Rettentő módon zavarban voltam, de azért jelentkeztem: X.Y. százados úrnál. Az illető egész kétségbe esett. Bevitt minket a szobájába és elmagyarázta: ilyen jelentkezésből még nagy bajunk lehet. Alakulatom a Rákos patak mentén volt. Munkaszolgálatosok voltak - pl. Keresztes Fischer fiára emlékszem - a társadalom kivetettjei. A tisztek úgy oktattak, hogy itt senki sem lehet beteg, mindenki csak szimuláns. Közben minden hónapban 3 napra a Róbert Károly kőrútra jártunk fel kiképzésre. Ezalatt a 3 nap alatt, ha valami történt az alakulatnál, azért mi voltunk a felelősek. Tatán kivégezték az orvosnőt, mert míg nem volt ott ételmérgezés történt az alakulatánál. Ilyen idők voltak.

Mikor szerelt le?

- Május végén szereltem le. Sztálin elvtárs halálát is ott éltem meg a honvédségnél. Akkor megállt az élet. Budapesten katonai felvonulás volt. Én a Kilián laktanyában voltam ügyeletes. Délután 3-tól, másnap reggelig hozták a részeg tiszteket.

Visszajött Esztergomba?

- Igen, a Gyerek Osztályra. Nyugodtabb időszak következett, mert már többen voltunk. Csomor Palira és László Zolira emlékszem. 1954-ben férjhez mentem. még 2x hívtak be katonának, de mind a két alkalommal terhes voltam. Akkor úgy éreztem inkább minden évben, szülök egy gyermeket csak ne legyek katona.

Milyen volt az 50-es években egy várandós doktor nő helyzete?

- Akkor 3 hónap volt a szülési szabadság. Főnököm rendes volt, mert még 2 hónapig betegszabadságot engedélyezett. 5 hónapos volt Pali fiam, amikor visszamentem dolgozni. 1956 májusában született második fiúgyermekem. Ezután már nem tudtam volna ügyeleteket vállalni. Először Dorogra kerültem egy idősebb kolleganőt helyettesíteni. Lányom születése után pedig 1958-tól már véglegesen Dorogon dolgoztam. Először Magyar Karcsi bácsit helyettesítettem, majd 1963-ban megalakult az első gyermekkörzet, melyre Tóth Jóska a Rendelőintézet igazgatója engem hívott meg.

Nem lehetett könnyű ezen a területen úttörőnek lenni.

- Iszonyú nagy körzet volt. 5000 ember. 130 újszülött 1 évben, délelőtt délután rendelés, csecsemő-tanácsadás, családlátogatások. Kétségbeesve néztem a kartonokat, hogy mikor fogom megismerni ezt a rengeteg embert. Az oltások el voltak maradva, hisz a körzeti orvos nem tudta kézben tartani. 2 védőnővel az oltások kivitelezése emberpróbáló feladat volt. Szentgyörgymezőn a 2. gyermekkörzetet Nemes Tamás vállalta 1 évig, de belefáradt. 5 éven keresztül ebben a körzetben is én dolgoztam. 15 évig voltam a körzetben, és amikor eljöttem már évek óta minden védőoltás 100%-osan megkaptak a gyerekek. A legnagyobb elismeréssel kell itt megemlítenem az asszisztensnőm Képes Ferencné nevét, aki élő komputer volt és a Gyerek Osztály főnővéri státuszából csábítottam magamhoz a körzetbe

Maradt ideje a magánéletre?

- Sokszor előfordult, hogy a gyerekeket betettem a kocsiba és úgy mentem a betegekhez. Az apjuk körzeti orvos volt és ő is rengeteget dolgozott. Alapvetően egy zárkózott ember volt. nem nagyon jártunk sehová. Később az utazás lett a hobbink és bejártuk az egész világot

Milyen pályát választottak a gyerekei?

- Pali kórboncnok lett. Néhány évig Esztergomban is dolgozott. Jelenleg Budapesten a Haynal Imre Egyetemen, Peti szintén kórboncnok a Lapis Intézetben. Menyem az esztergomi Gyerek Osztályon dolgozik. Nagyobbik lányom gyógytornász a kórház Idegosztályán, legkisebbik lányom légikísérő lett. 10 unokám van! Sajnos megöregedtem. Férjem hirtelen meghalt, egyedül maradtam az esztergom-tábori nagy házban, melyet nem tudtam már fenntartani. 4 év után vettem ezt a kis lakást Esztergomban.

Megbánta, hogy annak idején a gyerekgyógyászatot választotta?

- Nem! Nagyon szerettem csinálni, bár rengeteg energia kellett hozzá. 55 éves koromban nem akartak elengedni és felajánlották, hogy Dorogon a Rendelőintézetben jöjjek vissza. .Ekkor már egészen más volt a helyzet. Sokkal kevesebb munka hárult rám. Mint csoportvezetőnek 6 orvosom volt. Az ő munkájukat segítettem 1992-ig, amikor nyugdíjas lettem.

Kérem, szóljon néhány szót a dorogi éveiről, kollegáiról is.

- Rendkívül jó volt ott a légkör. Minden hónapban volt egy értekezlet, ami feldobott mindenkit. Jókedélyű, humoros társaság jött ott össze. Miskolczi Zoltán volt a kórházigazgató. Később Zsembery Dezső. A mostani esztergomi igazgatóra Szontagh Csabára, mint szigorlóra emlékszem vissza. Busszal járt Dorogra és a kezében mindig angolszótár volt. A gyerekorvos kollegákkal is jó volt a kapcsolatom. Szívesen emlékszem vissza Dávid Annára, Kégel Eszterre, a gyerekosztályon Seres Zsuzsára, aki később a Fertőző Osztály vezetője lett, de jó volt a kapcsolatom a többiekkel is. Soha nem volt közöttünk egy rossz szó se. Segítettük, védtük egymást.

Mi a véleménye a mai fiatalokról?

Nem irigylem őket. Nincs olyan munkabírás, lelkesedés bennük, mint bennünk volt. Olyan furcsa számomra - mi az osztály minden betegét ismertük – most, hogyha bemegyek az osztályra, bár csak 14 beteg van, de mindenki csak a saját betegét ismeri.

Köszönöm a beszélgetést