Esztergom

Képviselőink: Ivanov Mihály

Esztergom városában a Képviselő-testületet 23 képviselő alkotja, akik 8 bizottságban és a kertvárosi részönkormányzatban dolgoznak. Most folytatjuk a Képviselő-testület tagjainak bemutatását.

Beszélgetőpartnerem ezúttal Ivanov Mihály, a KKKB elnöke.

 

Ki is volt dr. Kiss Ernő?

Február 14-én emlékezünk meg születésének 100. évfordulójáról. „Fül-orr-torok-gége” szakorvos volt, és gyógyító tevékenységének egy jelentős része Esztergomhoz köthető. A rá való emlékezés után egy másik kérdésre is megpróbálok választ adni: „Kit érdekel ma, hogy ki is volt dr. Kiss Ernő?”

Esztergom díszpolgárai: Paskai László és Orbán Viktor

Az esztergomi Vármegyeháza Dísztermében ma délelőtt vette át Orbán Viktor, korábbi miniszterelnök, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke és Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek az Esztergom Díszpolgára címet Meggyes Tamás polgármestertől.

Önkormányzati Egészségügyi Napok 2008

XII. alkalommal rendezték meg augusztus 28-án az Önkormányzati Egészségügyi Napok kongresszusát a Margitszigeten. Vezető egészségpolitikusaink vettek részt rajta, így az elhangzottak közérdeklődésre is számot tarthatnak.

Az aljas, gazember magyar katonákról

Nemrégiben az esztergomi televízióban egy beszélgetésen vettem részt, melynek témája a helyi médiákban eluralkodó közbeszéd, annak igazságtartalma és színvonala volt. Az ellenzék egyik helyi vezetője azzal indította a beszélgetést, hogy az ekór-lapban is méltatlan hangú, elítélendő cikkek, írások, vélemények jelenhetnek meg.

70 éves az esztergomi Balassa-szobor

70 éve áll a mai helyén a Várhegy lábánál Balassa Bálint szobra. 2004. áprilisában a Balassa év kapcsán a szobor környékén kis kegyeleti parkot alakítottak ki. A 70 év kapcsán a szobor keletkezéstörténetéről olvashatnak egy írást 
 

 

Egy elfelejtett esztergomi olimpikon

Rövidesen az olimpia lázában ég az ország. Mindenki a pekingi eseményekre figyel. Kevesen tudják Esztergomban, hogy él közöttünk egy férfi, aki olimpikon volt. Kiss Ferenccel a görögországi olimpia előtt készítettem már interjút. A mostani beszélgetésben felidézem a 4 évvel ezelőtt elmondottakat is, és szót ejtünk ismét a sportról, esélyeinkről.

Tartalom átvétel