A GYERMEKGYÓGYÁSZAT VÁLTOZÁSAI AZ ELMÚLT 50 ÉVBEN

 2021.08.02 17:41

Rajk_1.jpg Ezúttal Rajk András főorvos úr – egykori gyermekosztályunk, egykori főorvosa – írását adjuk közre, mely a gyermek ellátás 50 éves múltjára tekint vissza, melynek ő is tevékeny részese volt.

Tempora mutantur, et nos mutamur in illis.
Ha elgondolkozom azon az 52 esztendőn, amelyet gyermekgyógyászként megéltem, észre kellett vennem azokat a változásokat, melyek ez alatt a fél évszázad alatt történtek.
Nekem úgy tűnik, hogy nagy változások történtek. Bár más tudományokban fél évszázad alatt sokkal nagyobb, néha forradalmi változások is történnek, nekem mégis nagynak tűnnek. 

Mint fiatal pályakezdő orvos Kisvárdára kerültem a Városi Kórház gyermekosztályára. Ez a kórház 2 részből állt a város két szélén. A régi kórház földszintes épületekből állt, melyek nagyobb területen szétszórva álltak és inkább falusi házak voltak, mint kórházi épületek. Mai szemmel öregek otthonaihoz, szociális otthonokhoz hasonlítottak. Egyik ilyen házban volt a csecsemő és gyermekosztály is.
A másik, modernebb, emeletes kórház, a régitől legalább két km-re tulajdonképpen a kórház szülészete volt, ahol 35 ágyon helyezkedett el a gyermekosztályhoz tartozó u.n. „megyei atrophiás csecsemő osztály”.
Erre az osztályra kerültek a megye egész területéről azok a szerencsétlen csecsemők, akik több hónapos korukban még csak a születési súlyukon vagy még alacsonyabb súlyon éltek.

Hangsúlyozni szeretném, hogy ezek nem koraszülöttek voltak, hanem normál születési súllyal született csecsemők, akik 1 éves koruk előtt alultápláltság, vagy betegségek miatt nem fejlődtek és sorvadtak mind testi, mind mentalis értelemben.

Az akkori gyermekgyógyászatnak hazánkban egyik súlyponti problémája volt a csecsemőkori sorvadás (atrophia) leküzdése. Azért volt olyan középponti kérdés, mert igen magas volt akkor a hazai csecsemőhalandóság és ennek jelentős részét a sorvadásban elhunytak tették ki. Kisvárdán ez akkor 25 %-os volt. 100 élveszületett csecsemőből 25 nem érte meg az 1 éves kort!! 
Az akkori klinikákon külön részlegek, kutatócsoportok foglalkoztak ezzel a problémával, kutatták ennek okait és a gyógyítás lehetséges módjait. A Debreceni Egyetem gyermekklinikáján Kulin Ferenc professzor volt az egyik kiemelkedő kutatója ennek a problémakörnek. Klinikáján, külön részleget rendeztek be un. kondicionált osztályt, ahol trópusi körülmények között, magas hőmérsékleten, (35 fok C) és 70%-os páratartalom mellett gyógyították ezeket a csecsemőket, hogy rossz hőszabályozásukat ezzel is segítsék.

Ma már tudjuk, hogy a gyógyítás mellett a megelőzés sokkal fontosabb volt ennek a problémának a leküzdésében.

A rossz szocio-kulturális körülmények, a higiénia, a jó ivóvíz, tápszerek, egészségügyi kultúra és ellátás hiánya volt a fő okozója a csecsemőkori sorvadásnak. Évtizedek kellettek ahhoz, hogy a csecsemő egészségügyi ellátás, a védőnői hálózat megszervezése, ezek felvilágosító munkája, az ásott kutak vizének használata helyett a vezetékes jó ívoviz biztosítása, a társadalombiztosítás kiterjesztése a falusi lakósságra, a jó és biztonságos tápszerek gyártása és beszerezhetősége sok egyéb mellett hozzájárultak a csecsemőkori sorvadás megelőzéséhez és gyakorlatilag eltűnéséhez hazánkban.

A mezőgazdasági munkában elgyötört, műveletlen, sokszor mélyszegénységben élő parasztasszonyok hamar elválasztották csecsemőjüket, akit szennyezett kútvízzel elkészített, higított – gyakran feles hígítású – tehéntejjel táplálták. A rossz higiénés viszonyok miatt ezek a csecsemők gyakran kaptak bélfertőzéseket, melyek súlyos kiszáradáshoz, súlyeséshez, fejlődésben elmaradáshoz, nem ritkán halálhoz vezettek. A leromlott sorvadt csecsemők más fertőzéseket is könnyebben kaptak meg, ezek tovább súlyosbították a gyermekek sorvadását.

A sorvadás megszüntetése a bonyolult kórélettani folyamatok rendezése még kórházi körülmények között is komoly nehézségeket okozott. Ennek több oka volt. Egyrészt még nem minden esetben ismertük ezeket az anyagcsere folyamatokat. Több klinikán szerte a nagyvilágban ekkor végezték azokat a vizsgálatokat, melyek tisztázták a só-víz háztartás szabályozását, a szervezet folyadéktereinek élettanát. Hazánkban akkor Kerpel-Fronius Ödön professzor a pécsi egyetemi gyermekklinikán világviszonylatban is elismerten, egyedülálló módon tisztázta és leírta ezeket a folyamatokat.

Ezeknek az élettani és kórtani folyamatoknak nagy részét éppen a gyermekgyógyászati megfigyelések és kutatások adták az orvostudománynak. Ma minden klinikai osztályon és sürgősségi betegellátásban használják az infúziót, a különböző infúziós oldatokat. Ötven évvel ezelőtt ez egyáltalán nem volt természetes. Emlékszem, hogy Kisvárdán, de medikus koromban a budapesti gyermekklinikán sem volt előregyártott infúziós oldat. Ennek hiányában ampullákból szívtuk össze fecskendőkbe a szükséges oldatokat és így adtuk be intravénásan a kiszáradt csecsemőknek. Ezt az eljárást „feltöltésnek” neveztük. Csak ritkán tudtunk csepp-infúziót alkalmazni.  Ekkor egy nyitott üveghengerbe öntögettük be a szükséges folyadék és só-cukoroldatokat. A csepp-infúzióhoz durva gumicsövekből összeállított vértranszfuziós szerelékeket használtunk.

 Egyszer szétvágtam egy ilyen szerelék gumicsövét és döbbenten láttam, hogy abban véralvadékok beszáradt, falhoz tapadt csomói vannak! Ugyanis ezeket többször sterilizáltuk az osztályon. Csak a hatvanas évek közepén jelentek meg az egyszerhasználatos műanyag szerelékek és az infúziós palackok. Ezeket a palackokat osztályon sterileztük, majd gumidugón keresztül fecskendővel töltöttük fel a kívánt oldatokkal. A fejlődés következő fokozata volt, hogy a kórházi gyógyszertárakban gyártották le és sterilezték a különböző gyakran használatos oldatokat. Még később már gyárilag előállított oldatok is elérhetők lettek.

Ez az évekig tartó folyamat tette lehetővé a só-vízháztartás hatásos terápiájával a csecsemőkori sorvadás oly gyakori előfordulásának megszüntetését hazánkban. Persze nemcsak ez a terápia eredményezte ezt. A plazma és vértransfuziók, a bél és egyéb fertőzések hatásos antibakteriális kezelése, valamint a megelőzési tevékenység, hatásos szervezése országos mértékben, volt az oka a csodálatos eredménynek. 

Talán mondanom sem kell, hogy minden kis lépés igen nagy nehézségekkel vált valóra. Milyen nehézségeket jelentett az ország elmaradottabb vidékein megszervezni a gyermek-egészségügyi ellátást, a védőnői hálózatot a mozgó szakorvosi rendeléseket. Elérni azt, hogy legyen jó ivóvíz, és azt használják, ne az ásott kutakból igyanak. Nemcsak az orvosi eszközök előállítása, gyógyszerek beszerzése volt nehéz, hanem a felvilágosítás és a szervezés legalább annyira gyötrelmes volt. Ma már ezeket természetesnek gondoljuk, akkor azonban egyáltalán nem volt az. 

Mikor a csecsemőkori sorvadás problémája megoldódott, lényegesen csökkent hazánkban a csecsemőhalálozás. Csökkent, de még mindig magas volt a fejlett európai országokéhoz viszonyítva. Most már nem a késői, az 1 hét és egy év közötti halálozás volt magas, hanem a korai, az 1 hét alatti. Ennek is az 1 napon belül meghaltak igen magas száma volt az oka. Tovább vizsgálva ezt, azt találtuk, hogy az úgynevezett perinatalis (szülés körüli) halálozás jelentős száma okozza ezt. Ennek jelentős része a koraszülöttek magas száma miatt van, másrészt a szülészeti problémák miatt.  Tulajdonképpen mindkettő szülészeti is. 

A gyerekgyógyászatnak egy új specialitása kezdett megszületni: a perinatologia. Ez közös terület a szülészettel, mert a magzattal és az újszülöttel mindkét orvosi szakmának foglalkozni kell. Mégis csak a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején vált nyilvánvalóvá, hogy ezzel nemcsak a szülészeknek kell foglalkozniuk, hanem a gyermekgyógyászoknak is. A szülészeket ugyanis elsősorban az anya érdekli, a magzat kevésbé. Mikor pedig megszületik az újszülött és elvágják a köldökzsinórt, még kevésbé az újszülött. Ezért igen magas a szüléskörüli halálozás, ezért kellett kialakulnia a neonatologiának. Ez az új specialitása a szakmánknak, új feladatokat jelentett tudományos és gyakorlati téren egyaránt. Új kórélettani ismereteket kellett szerezni a magzati élet megismerése és a külső élethez való alkalmazkodás fiziológiájának kutatása terén. Szervezeti feladatokat:  az újszülött ellátás korszerűsítése, neonatologusok szakképzése, pathologiás újszülött osztályok, perinatalis intenziv centrumok (PIC-ek) megszervezése, felszerelése stb.

Ezek a feladatok nem kis nehézséget jelentettek. Nehéz volt eleinte a szülészekkel való együttműködés, mert sokszor határvillongásszerű vádakkal illették a gyermekgyógyászokat. Később megértették, hogy ez a határterületi szakma mindkét területnek hasznos felismeréseket eredményez egy közös cél érdekében.

A koraszülöttség problémája az orvosi problémákon kívül számos szocio-kulturális problémát is felvet. Az okok között a gazdasági helyzet, az életmód, alkati, genetikai tényezők, toxikus ártalmak (dohányzás, alkohol stb.) a családi viszonyok, szexuális kultúra, terhesség megszakítások, felgyorsult, zaklatott életmód mind, mind jelentős szerepet játszanak. Ezért még sokáig foglalkoznunk kell a koraszülöttek problémájával. Kétségtelenül sokat javultak az ellátás körülményei az utóbbi évtizedekben. Javultak az életben maradás esélyei, ma már az igen kis súlyú koraszülöttek esetében is. Nemcsak életben maradnak, de kevesebb károsodással maradnak meg. Kétségtelen hogy ez még sokáig nagy feladatokat jelent a gyermekgyógyászatnak. A legnagyobb feladat azonban a koraszülések számának a csökkentése.

Folytatjuk