KÖSZÖNTÉS NYUGDÍJBA VONULÁSKOR

 2021.02.01 15:14

Jozs.jpg 2013-ban, dr. Nagy József 70. születésnapja alkalmából ültem le vele beszélgetni. Most, hogy véglegesen nyugdíjba vonult és a jövőben a Bánomi lakótelep betegeit más családorvos fogja ellátni, az akkori beszélgetésünket közlöm újra, kívánva kollegánknak jó egészséget és boldogságot a nyugdíjas éveire.

Mióta dolgozol itt?

1985 óta dolgozom az Esztergomi 7. sz körzetben,92-ben átszervezés kapcsán lett itt a rendelőm,amit 2001-ben a Sportorvosi rendelővel együtt megvásároltam,csakúgy ,mint mindegyik esztergomi kollégám

Jó-e ma családorvosnak lenni Magyarországon?

Esztergomban jó. Tudom, hogy a szakmában mindenki úgy gondolja, hogy inkább sírdogálni kell, de én úgy érzem a magam ura vagyok, pontosan meg van határozva a feladatom. A bérért nem kell harcolnom, mert a finanszírozás  szűken elegendő, főleg úgy ha mint vállalkozó nyugdíjat is kapsz. Ha 20-25 éven keresztül ugyanazt a körzetet látja el valaki, annak ez már nem nehéz feladat.

70 évesen – bár sok évet letagadhatsz a korodból – nem pihenned, utazgatnod kellene?

Megszerettem ezt a munkát, és még tudom jól csinálni.

Mi esztergomi családorvosok szerencsések vagyunk, mert nem kell központi ügyeletet vállalnunk, ami a legmegterhelőbb része volt a munkánknak. Utazgasson az, akinek sok pénze van. Ugyanakkor el kell, hogy mondjam: nem irigylem azokat a kollegákat, akiket közalkalmazottként 65 évesen nyugdíjba küldenek.

Te egy elégedett családorvos vagy?

Kéne, hogy röstelljem, de így igaz.

Beszélgessünk a távoli múltról.

Fejér megyében a Velencei tó mellett Gyúron születtem, és 14 éves koromig ott is éltem. Pesten a volt József Attila Gimnáziumban - ma a ciszterek Szent Imre iskolája – érettségiztem. Onnan kerültem az egyetemre 1962-68-ig voltam egyetemista.

Miért az orvosit választottad?

4-5 éves koromban találtam ki magamnak. Nagybátyám orvos volt. Apám orosz fogságba került és nagybátyám apaszerű modellt jelentett számomra. A Korányi Kórház toxikológus főorvosa volt.

Könnyen kerültél be az egyetemre?

Apám református kántortanító volt. Akkor az volt a divat, hogy akinek nem volt „megfelelő” származása azzal megkóstoltatták az egyéb munkát. Ez nem volt szörnyű, de ma azt gondolom, hogy nem volt jó módszer, mert az érettségi lendületért megtörte. 1 évig segédápolóként dolgoztam.

Egyetemi éveidről milyen emlékeket őrzöl?

Nekem az egész oktatási rendszerről az érettségig az volt a véleményem, hogy én szinte autodidakta módon jutottam el az érettségiig. Persze voltak jó tankönyvek, de a tanáraim ezekhez nem sok pluszt tudtak adni. Az egyetemen is ugyanez volt a véleményem. Az oktatóink nagy része fáradt volt. Talán csak Szentágothai és Kerpel-Fronius professzorokat tudnám kiemelni, akikre fel tudtam nézni.

Kezedbe vetted a diplomát az Erkel színházban. Hogyan alakult a pályád?

Először traumatológus szerettem volna lenni. Be is jártam sokáig a Üllői úti I. sz. Sebészeti Klinikára. Ott a traumatológusok barátilag megkérdezték. Van-e komoly anyagi hátterem, gazdag szüleim, lakásom, mert a traumatológiából ezek nélkül nem lehet megélni. Pedig a traumatológiát a rögtönzés művészetének tartottam. Végül is a belgyógyászat felé orientálódtam és egy másik rögtönzős területen kezdtem. A Korányi baleseti belgyógyászatán indult a pályám. Itt nagyon sok beteget és betegséget ismerhettem meg Mellette mentőztem, hogy fenn tudjam tartani az albérletemet. Annyiba került az albérlet, amennyi a fizetésem volt.

Meddig maradtál a Korányiban?

1973-ban szakvizsgáztam belgyógyászatból. Időközben megnősültem, gyermekünk született, a feleségem egyetemista volt. Nem tudtunk volna megélni a belgyógyász fizetésemből. Akkoriban egyébként az volt a rendszer, hogy ha valaki leszakvizsgázott, akkor általában mennie kellet, hogy helyet biztosíthassanak az egyetemről kikerült fiataloknak. Az abban az évben szakvizsgázott kollegáim közül csak én nem voltam párttag, tehát valószínűleg nekem kellett volna távoznom. Ezt előztem meg, és 1974-ben a VI. kerületben lettem körzeti orvos.

Előrelépésként élted ezt meg?

Kezdetben nem éreztem jól magam. A VI. kerületben kórház-szakrendelő-alapellátás integráció volt. Mindenki beleszólt a munkámba. A családorvosi munkát igazán csak 1994 óta szerettem meg, amikor saját magam ura lettem. Soha nem voltam elég jó beosztott. 1985-ig annyi másodállásom volt, hogy 5 éven keresztül gyakran napi 20 órát dolgoztam. Belefáradtam, úgy éreztem el kell jönnöm a fővárosból.

Milyen terveid voltak?

Ki akartam menni Líbiába, a Tescoval. Az elbeszélgetésen azonban egy kérdésre azt mondtam, hogy szeretnék elmenni a gyarmatokra új életet kezdeni. Ezzel a mondattal eldőlt, hogy nem mehetek.

Esztergom hogy került a látóteredbe?

Több állás között választhattam volna. (Dunaújváros, Bicske, Paks), de Esztergomot választottam. Ennek 2 oka volt. Egyrészt úgy tudtam itt dolgozik Pénzes István. Vele egy kollégiumban laktam, jó barátságba kerültünk. Tőrös Péter pedig 1 évvel felettem járt. Vele alapító tagok voltunk az ország első kijózanítójában a Soroksári úton. A másik ok az volt, hogy Esztergomban lakást is kilátásba helyeztek. Végül persze azt más kapta, és én 1 évig nővérszállón laktam, de az időmet többnyire ügyeletekben töltöttem.

Kik fogadtak akkor Esztergomban, kik voltak a kollegáid?

Ha nem Sörös doktor lett volna a váltótársam, én egy hónap után visszamentem volna Budapestre. Rajta kívül a fogadtatásom meglehetősen hűvös volt, amin elcsodálkoztam. Egyetemistaként voltam kisvárosokban nyári gyakorlatokon, és ott barátságosabb viszonyokat láttam az orvosok között. Azt gondolom most is visszatekintve, hogy ez nem az én alkalmazkodási képességemen múlott.

Más volt akkoriban a körzeti és a kórházi orvosok közötti kapcsolat is. Az idő múlásával azt látom, hogy egyre jobban távolodunk el egymástól.

Az esztergomi kórházvezetés és a körzeti orvosok között mindig volt egy kis ellentét. A kórházi orvosok és a családorvosok közti jó kapcsolat fokozatos romlása nem rajtunk múlott. Most már ott tartunk, hogy a labort és néhány szakrendelést leszámítva hetekig fel se hívom a kórházat. Olyan mintha vasfüggöny ereszkedett volna le közénk!

Miben látod ennek az okát?

Az emberi kapcsolatok fellazultak. Nagyon sokan azt mondják, hogy mi öregek csak nosztalgiázunk a 70-es évek gulyásszocializmusa után. Ez nem igaz.

De az kétségtelen, hogy a Magatartáskutatási Intézet, Kopp Mária vezetésével arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon a legnyugodtabb, legelégedettebb évek a 70-esek voltak. A kapcsolatok fellazulását hozta a rossz kapitalizmus. Ma nem orvos barátkozik orvossal, hanem a nagy ház tulajdonosa a másik nagy ház tulajdonosával, a drága autóval rendelkező a másik luxusautóssal. Kezd kialakulni egy tagozódás a társadalomban, amiben az értékrendszer alapját a forint képviseli.

Egy időben a környék sportorvosa is voltál?

Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amely még nem idegenkedik a heti többórás mozgástól. Esztergomban annak örültem legjobban, hogy Budapesthez képest a sportolási lehetőségek határozottan jobbak voltak. Teniszezhettem, úszhattam, kerékpározhattam focizhattam, lemehettem a Dunára. Sokat sportoltam és sportolok ma is. Ez nálunk családi hagyomány. Egyszer a főállású sportorvos kollega megbetegedett, és felkértek a helyettesítésre. A feladatot elvállaltam. Ezt senki sem finanszírozta rendesen, mást nem is találtak volna. 1990-ben szakvizsgát tettem sportorvostanból és 21 évig gyakorlatilag társadalmi munkában végeztem az ezzel járó teendőket

A családodról megtudhatunk valamit?

1 lányom és 2 unokám van. Lányom számos nyelvvizsgával rendelkezik. Mehetett volna az orvosira vagy közgazdásznak, de ő a tanári pályát választotta. Jelenleg uniós pályázati menedzseléssel foglalkozik. Rengeteget utazik.

A napi rendelések után mit csinálsz?

Az én koromban már úgy illik, hogy az ember örüljön minden napnak, amit betegség nélkül tölthet. Rendszeresen úszok, teniszezek, kerékpározok, és sokat olvasok. Időnként leragadok a számítógép mellett, bár a rendelőmben jobban szerettem kézzel írni a kartonokat. Tv-t nem nézek, de rádiót rendszeresen hallgatok. Politikával nem foglalkozok. Az esztergomi rögbisekkel elég jó kapcsolatban voltam, és ezt ma is ápolom.

Mit olvasták utoljára?

Follet: A titánok harcá-t. A történelem iránti érdeklődésem főleg a magyar őstörténetre terjed ki. Meglepő volt számomra, hogy mennyire nem emlékeztünk meg a 907. július 7-i pozsonyi csatáról, ahol Árpád 40 ezres seregével egész Nyugat- Európát megverte.

Szomorú vagyok, hogy ezt Szállási Árpival már nem tudom megbeszélni. Mindenki azt hiszi, hogy ő csak az orvostörténetet ismerte, de akármikor felhívtam bármilyen történelmi kérdés miatt, kapásból, könyvek nélkül adta meg a szükséges információkat. Egyetlen gimnáziumi tanárt sem ismerek, aki ennyire tisztába lett volna az eseményekkel, lényeges összefüggéseikkel együtt.

Mit változtatnál az életeden utólag, ha ez lehetséges lenne?

Orvos lennék mindenképpen, de kihagynám életemből Budapestet. Ma Európában jól élni, emberi kapcsolatokat teremteni, építeni, egészségesen élni csak kisvárosban lehet.

Végezetül milyen tanácsot adnál egy pályakezdés előtt álló fiatal orvosnak?

Aki nem szereti eléggé az embereket, és nem tud velük mély kapcsolatot teremteni, akár rövid idő alatt is, az legyen specialista

Isten éltessen sokáig!

Boldog születésnapot!

Osvai László dr.