DERMESZTŐ SZÁMOK A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYRŐL

 2020.01.19 15:09

egeszsegugyunk.jpeg Ma nagyobb a lemaradásunk az EU-15 átlagától és a visegrádi országoktól számos, alapvető egészségi állapotot jelző mutatót illetően, mint a nyolcvanas évek végén volt.

 

Az egészségügyet negligáló politika sok tízezer ember életébe került, a kormányzat pedig nem vállalja ezért a felelősséget, aminek cinikus megjelenése, hogy most éppen a kórtermek kifestése lett a legfontosabb feladat - mondta az Egészségügy öt dimenzióban című keddi konferencián előadásában Orosz Éva professzor, az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociálpolitikai doktori program vezetője.

 

Magyarország egészségügye 2003 és 2018 között mindenféle mutatóban leszakadó pályára került a visegrádi országokhoz és az EU 15 fejlett országához képest. Ez annak ellenére így van, hogy a kormányzati kommunikációból azt halljuk, javult a népesség egészségügyi állapota. A javulás ugyanis elmarad az átlagtól, és a hasonló fejlettségű, adottságú országokétól, így leszakadást jelent - hangsúlyozta előadásában Orosz Éva.

 

A lemaradás abból ered, hogy több mint 10 éven keresztül Magyarországon alig emelkedett az egészségügyi közkiadások reálértéke, amíg a visegrádiaknál lényegesen dinamikusabb volt a növekedés. Orosz Éva az országok egy főre jutó egészségügyi közkiadások növekedését vizsgálva 2003-at vette bázisnak. A költések növekedését számba véve megállapította, hogy míg 2006 és 2018 között a csehek 36, a szlovákok 44, a lengyelek 77 százalékkal növelték az egy főre jutó egészségügyi közkiadásokat reálértéken, Magyarországon ez a növekedés 3 százalék volt. A gazdasági környezet ennél sokkal dinamikusabb bővítést tett volna lehetővé, azonban a politikai prioritások miatt az egészségügy nem profitált a gazdasági növekedésből - fejtegette Orosz Éva.

 

Egészségügyi közkiadások növekedés a visegrádi országokban/Orosz Éva

A magyar költségvetés elosztásakor az egészségügy nagyon a sor végén kullog, a kormányzati kiadásokból való részesedésével Magyarország a legutolsók közé tartozik az EU-n belül. Az utóbbi évek dinamikus növekedéséből az egészségügy helyett elsősorban a sport részesült,

megdöbbentő, hogy mennyire torzult a magyar költségvetés szerkezete 2010 és 2018 között

- fogalmazott a professzor.

A sport közkiadásokon belüli részesedése már a 2010-es 3,6 százalékkal is lényegesen az uniós átlag (1,3 százalék) fölött alakult, 2017-re azonban 7,4 százalékra ugrott, ami hihetetlen mértékű EU-szerte, 5,1 százalékponttal haladja meg az uniós átlagot, s egyetlen ország sincs még közelében sem - részletezte Orosz Éva.

 

GDP, egészségügyi közkiadások, magánkiadások, teljes egészségügyi költés Magyarországon/Orosz Éva

Ha ezt a pluszt az egészségügyre fordította volna kormányzat - tehát nem vett volna el a sporttól, csak a plusz forrás került volna az egészségügyi büdzsébe - , akkor 2017-ben 680 milliárd forinttal lett volna magasabb az egészségügyi közkiadások szintje, ez 37 százalékkal több az egészségbiztosítási alap és 42 százalékos plusz forrás a temészetbeni szolgáltatások szintjén. A többletforrást minimálisan megengedte volna az ország gazdasági növekedése - hangsúlyozta a szakértő.

Azonban nem csak pénzről van só, hanem emberi életekről, az egészségügyi közkiadás ugyanis jelentősen befolyásolja a kapacitásokat, a hozzáférést, a minőséget és az ellátás színvonalával összefüggésben az elkerülhető halálozást - jegyezte meg Orosz Éva.

A 65 év alattiak idő előtti halálozási rátájának mérsékelt javulása mellett 2000 óta a relatív helyzetünk döbbenetes mértékben romlott Csehországhoz képest. A négy fő krónikus betegségcsoportban (szívbetegség, vastag- és végbél daganat, tüdőrák) 1989-ben a magyar idő előtti halálozási ráta 10 százalékkal, 2015-ben már 60 százalékkal volt magasabb mint a cseh mutató, az uniós átlagnak pedig 2,4 szerese a magyar ráta.

A drámai adatok mögött pénz van, de ne csak arányokról és rátákról beszéljünk, hanem emberi életekről - mondta Orosz Éva. A 2011 és 2016 közötti, 6 éves időszakban évente 49-46 ezer (összesen 285 ezer) 75 évesnél fiatalabb magyar halálozott el elkerülhető (megelőzhető vagy kezelhető) halálokok miatt. Számításai szerint ha az elkerülhető halálozásban elértük volna (ugyanakkora lett volna a 100 ezer 75 évesnél fiatalabb személyre jutó halálozási ráta)

Csehország színvonalát, akkor 95 ezerrel (33 százalékkal) kevesebben,

Lengyelország színvonalát, akkor 85 ezerrel (30 százalékkal) kevesebbe,

Szlovákia színvonalát, akkor 47 ezerrel (16 százalékkal) kevesebben,

Portugália színvonalát, akkor 158 ezerrel (55 százalékkal) kevesebben haltak volna meg a 6 éves időszakban.

Ez az emberéletekben mérhető vesztesége annak az opportunista kormányzati politikának, ami nem törődik a hosszú távú érdekekkel csak rövid távon gondolkodik. Ez a fajta mechanizmus már a kilencvenes évek végén kezdett kialakulni, s ebből az ördögi körből azóta sem sikerült kikerülni. A források szűkülése párosul a szabályozás hiányosságaival, elavult a struktúra, hiányzik a koordináció, jelen van a negatív ösztönzés, összességében ezek vezetnek a humán erőforrás válsága mellett a betegellátás növekvő zavaraihoz, ami átmegy egy felelősségi és bizalmi válságba. A kialakult helyzetért pedig a kormányzat nem vállal felelősséget, ennek a cinikus megjelenése, hogy mindezekre a problémákra az a válasz, hogy fessük ki a kórtermeket és az eredményt hoz, miközben pedig egyre kedvezőtlenebb a lakosság egészségi állapota - mondta Orosz Éva.

Szepesi Anita, 2020. január 14. Napi.hu