DR. BENSE TAMÁS A FRANKA LAPBAN

 2019.11.10 11:38

Bense.jpg "Köszönöm, hogy ferences diák lehettem. Köszönöm, hogy a hit kegyelmét megkaptam. Tudatában vagyok, hogy családom energiát adó lendítése nélkül nem jutottam volna el oda, ahol vagyok." dr. Bense Tamás

 

Örömmel adjuk hírül, hogy dr. Bense Tamás gimnáziumunk egykori növendéke, ferences öregdiák tanulótárs (1965/R) lett gimnáziumunk iskolaorvosa. A doktor úr ebben a szerepkörben már másodszor tér vissza hozzánk, ugyanis 1989-1999 között kollégiumi orvosi feladatokat látott el intézményünkben. Édesapja, dr. Bense Imre szintén iskolánk orvosa volt 1955-1987 között. Jelenlegi megbízatása 2019. október 15-ei hatállyal lépett életbe. Isten hozta közénk, kívánjuk, hogy itteni szolgálata alatt érezze jól magát intézményünkben!

..................................................................

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

Dr. Bense Tamás

„Köszönöm, hogy ferences diák lehettem.”

1947. augusztus 13-án születtem Esztergomban, egy orvos család harmadik gyermekeként. Vallásához ragaszkodó, meleg családi fészket biztosító környezetben nőttem fel.

Édesapám belgyógyász, a mindenkori esztergomi Prímások, az esztergomi Ferences Rendház és Kollégium mellett a város és vonzásköre orvosa volt. Az ő elkötelezettsége erősen befolyásolta pályaválasztásomat, bár amikor 1965-ben megnyertem az Országos Autós Ügyességi Bajnokságot, nagyon kevés választott el attól, hogy az autóversenyzés egy egészen más irányba terelje az életemet. Megmondom őszintén, hogy megcsapott a benzingőz. Ennek kapcsán az akkori filmhíradóban, újságokban történő szereplésem egy kicsit nagyobb önbizalmat adott a kelleténél. Szüleim okos terelgetése segített visszaszállni a földre, és volánforgatás helyett a tanulást helyeztem előtérbe.

Büszke vagyok két testvéremre, a ferences diák bátyámra, Imrére, aki tanulmányi versenyt nyerve felvételi nélkül került be az egyetemre, és fizikusként végzett, valamint nővéremre, Katalinra, aki folytatva a családi tradíciót, orvosnak tanult.

Általános iskolai tanulmányaim után a gimnáziumot természetesen a ferenceseknél kezdtem. Teofil és Félix atya vették át a jó szülő és pedagógus szerepét. Nem kell őket bemutatni. Teofil a pontosság, rend, következetesség, mély hit elsajátításának letéteményese volt. Félix a reáltudományok mellett rendkívül emberséges, segítőkész finom lelkét átadni tudó pedagógus. Bárhova sodorta az élet, mindenütt bizonyított. Prédikációi, kisugárzó lelkülete tömegeket vonzott és vonz ma is. Ferences emlékeimből Oszkár atyát, Hajdu Antal atyát feltétlenül meg kell említenem, tekintélyt parancsoló, példamutató jellemük, és nehéz időkben tanúsított helytállásuk miatt. Mellesleg jegyzem meg, hogy a negyedik évet már nem a ferences gimnáziumban fejeztem be, e kisiklás ellenére mégis vérbeli ferences diáknak érzem magam.

Érettségi után a döntően jó rendű bizonyítványaim miatt három évig reménytelen volt az egyetemre való bekerülés. Édesapám nagyon bölcsen beadott a kórházba. A dorogi rendelőintézetnél kezdtem. Először a műtő felmosása volt a feladatom, később segédasszisztens lettem. Tulajdonképpen körbefutottam szinte minden olyan szakterületet – EKG szakrendelés, fogászat, nagyon sokat a sebészeten –, ahol sok mindent el tudtam lesni. Ezeket később nemcsak az egyetemen, hanem a praxisomban is nagyon jól fel tudtam használni. Ez alatt az idő alatt ismerkedtem meg feleségemmel, Katalinnal, aki velem párhuzamosan építésznek tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen. Hivatását magas fokon gyakorolja a mai napig. Az általa tervezett családi házunk az év lakóháza díjat nyerte.

Bár alapvetően a sebészet érdekelt, hiszen diplomával a kézben akkoriban minden orvos sebész, traumatológus, szülész-nőgyógyász szeretett volna lenni. Édesapám finom irányításának engedve az esztergomi kórház gyermekosztályán helyezkedtem el, és 1981-ben itt szereztem meg a szakvizsgámat.

Még szigorló orvosként nősültem meg, és mindketten Esztergomban találtuk meg a munkánkat, valamint az otthonunkat. Első gyermekünk, Tamás, aki nemcsak a nevemet, de a hivatásomat is továbbvitte, 1976-ban született, és a családban elsőként a ferences gimnáziumban érettségizett. Jelenleg a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikájának orvosa. Négy évvel később érkezett lányunk, Rita, aki édesanyja pályáját vitte tovább, és tervezőként dolgozik Budapesten, bár apai kívánságra előbb elvégezte a Külkereskedelmi Főiskolát.

A ’80-as évek elejétől dolgozom az alapellátásban gyermekgyógyászként, de fontosnak tartottam, hogy ne csak egy területre koncentrálódjon a munkám, ezért rendszeresen vállaltam idős betegek kezelését, ami egészen más kihívást jelentett. Így az általános orvosi képzésemnek megfelelően a továbbképzéseken felnőtt gyógyászatban is részt veszek. Ha az ember nem képzi magát, a megszerzett tudás megkopik. Mindig nyitott voltam az új dolgokra, a szakmámat érintő változásokra, ez fordította a figyelmemet a homeopátia felé. Ez újabb két év tanulást, és egy második szakvizsgát jelentett, valamint egy egészen új irányvonalat a praxisomban.

Fiam ferences tanulmányai alatt a gimnázium orvosa voltam, így módomban állt szoros kapcsolatba kerülni több atyával. Reisz Pál fiam osztályfőnökeként, igazgatóként, kárpátaljai tevékenység alatt, majd Szombathelyen is kimagaslót alkotott. Számomra személyisége meghatározó és irányt mutató. Balázs atya a köztünk élő Szent Ferenc, prédikációival megszámlálhatatlan embert erősített meg hitében. Az időnkénti dorgálásai mindig telitalálatként értek célba. Lelkületét remélem, minél több ifjú ferences atyának fogja tudni átadni. János atya úgy marad emlékemben, hogy egy nagy influenzajárvány alkalmával éjszakába nyúlóan priznicelte a fiúkat, nyújtott nekik testi-lelki enyhülést. Az intézet korszerűsítésébe rengeteg energiát fektetett. Vilmos, Dávid, Árpád atya mély hitet árasztó XXI. századi szerzetesek megszemélyesítői, nagy tudással, szerénységgel. József és Rajmund testvér lelkemhez nagyon közel álló, hitemet erősítő, melegszívű, példát adó szerzetesek.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ennek a nagy családnak kis része lehettem. Értékes embereket ismerhettem meg diáktársaim személyében. Minden hónap első vasárnapján elhunyt és élő társainkért szentmisét mondatunk, ami után a jelenlévők kis érettségi találkozót tartanak. Nem is hallottam hasonló közösség kialakulásáról.

Orvosi munkám során próbáltam a ferences lelkületet, alázatosságot a szakma iránti tiszteletet gyakorolni. Hivatásom lényege, hogy nem bujkálni kell a beteg elől, hanem a rendelkezésére állni. Ez jelentsen nappalt, éjszakát, hétvégét vagy ünnepnapot. Próbáltam ezzel kapcsolatban is biztonságot adni betegeimnek. Ha külföldre megyek, a nyakamban mindig ott van a telefon. Sokszor elég egy megnyugtató mondat, egy picike útbaigazítás. Ehhez biztos családi háttér kell, melyet családomtól megkapok. Munkájában sikeres fiam és lányom további lendületet ad.

2009 óta boldog nagypapának mondhatom magam Tamással és Andrissal.

Köszönettel tartozom a jó Istennek, mert mindig van egy olyan érzésem, hogy születésemkor áttett engem a napos oldalra, és ott is felejtett.

Újabb kihívást jelentett a munkában, hogy felkért a TV2, legyek a csatorna orvos szakértője. Ez az együttműködés a mai napig tart, és egyre több szerepléssel jár, ami rengeteg energiával tölt fel.

Ötvenéves koromban kedveltem meg az idők urait, az órákat. Itt Esztergomban, az Adorján Órásműhelyben rendszeresen igyekszem elsajátítani működésüket, javításukat. Néhány darabos gyűjteményem így állandó karbantartásban részesül.

Ez évben rendkívül nagy megtiszteltetés ért, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehettem át. Családorvosként mindig a „jót s jól” szavak lebegtek előttem, lehet, hogy valamit sikerült is megvalósítanom belőle. Annyi biztos, hogy további munkámhoz nagy lendületet adott.

Köszönöm, hogy ferences diák lehettem. Köszönöm, hogy a hit kegyelmét megkaptam. Tudatában vagyok, hogy családom energiát adó lendítése nélkül nem jutottam volna el oda, ahol vagyok.

Végül szeretném, idézni a Félix atyától kapott Jevtusenko-verset:

Tőle, ki gyógyít, és aki fát vág,

és aki az öltönyt varrja nekem –

elvárom: remekül tegye dolgát,

dolga bármi legyen.

Nem, ne legyen közepes, vacak átlag

sem a sárcipő, sem a ház.

Bűn a középszerűség, akárcsak

a hazug szó: elfajulás.

Buzdítsa ki-ki magát, hadd

tenne dicsőt, remeket.

Naggyá nem lenni – gyalázat.

Mind naggyá legyetek!

(Jevgenyij Jevtusenko: Naggyá lenni)

Megjelent a Franka-lap, XXV. évfolyam, 2016/4. számában