ÁSZ: JELENLEGI FORMÁJÁBAN NEM FENNTARTHATÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZER

 2019.07.10 15:34

ASZ-logo-feher.jpg Az egészségügyi ellátórendszer és finanszírozása folyamatosan működik, azonban a jelenlegi formájában nem tekinthető fenntarthatónak is. A szabálytalanságok és az átláthatóság hiánya miatt nem tudni, mennyi finanszírozást igényel a kórházak működtetése - állapítja meg többek között az egészségügy finanszírozásáról az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzése.

A fenntarthatóság érdekében az ellátások minőségének mérését, a valós költségen való finanszírozást javasolják többek között.

 

Az Alaptörvény alapján mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez, és ezt az állam - egyebek mellett - az egészségügyi ellátás megszervezésével segíti elő. Az egészségügyre fordított forrásokkal is törvényesen, célszerűen, eredményesen, átláthatóan, a közélet tisztaságának elve betartása mellett kell gazdálkodni, a közpénzekkel való gazdálkodásnak pedig elszámoltathatónak, kiegyensúlyozottnak és fenntarthatónak kell lennie - írja az ÁSZ.

 

 

Már egyetlen kieső szakorvos megremegtetheti a rendszert

 

A számvevőszéki elemzés szerint az egészségügyi ellátás az állam intézkedései alapján folyamatosan biztosított volt. Az Alaptörvényben a gazdálkodással szemben támasztott alapelvek meghatározottak, a kormány jóváhagyta az egészségügy stratégiai céljait, az egészségügyi rendszer és finanszírozás szabályozott.

Az ÁSZ elemzésének közpénzügyi értékelése szerint az egészségügyi rendszerben, finanszírozásban a szemlélet nem változott olyan mértékben, hogy az Alaptörvény közpénzügyekre vonatkozó alapelvei megfelelően érvényesülhettek volna. Sem az ellátás struktúráján, sem a finanszírozás szabályaiban nem történt olyan mértékű és léptékű változtatás, amelyet elsősorban a minőség- és költségmérés, a hatékonyság növelés követelményei, illetve ezek elemeinek finanszírozás rendszerébe történő beépítése indokolt volna.

Nem tudják, mennyiből lehetne finanszírozni a kórházakat

Az ÁSZ ellenőrzései szerint a gazdálkodási szabálytalanságok, az átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználás hiányosságai miatt nem egyértelmű, hogy mi mennyibe kerül egy-egy kórházban, mennyi finanszírozást igényel a kórházak működtetése.

Az ÁSZ által ellenőrzött kórházak döntő többségének átláthatatlan gazdálkodása önmagában is kizárja, hogy a rendszert intézményi szinten fenntarthatónak lehessen tekinteni. A valós költségek megállapítását akadályozza továbbá, hogy az állandó és változó költségek köre nem megfelelően tisztázott és gyűjtött - világít rá az ÁSZ elemzése.

Az ÁSZ felvetései a fenntarthatóság érdekében:

Az egészségügyi rendszer eredményesebb működését ösztönözheti a nyújtott ellátások minőségének mérése, és annak beépítése az egészségügyi finanszírozás szabályozásába, rendszerébe. A mért ellátási kiadások képezhetik az alapját annak, hogy az egészségügyi rendszert érintően hol szükséges a változtatás, vagy új irány bevezetése a fenntarthatóság érdekében.

A hatékony ellátási struktúra, a valós költségeken alapuló finanszírozás és az átlátható, illetve hatékony kórházi gazdálkodás segítheti elő a kórházi adósságállomány újratermelődésének megakadályozását és az évenkénti konszolidáció elkerülését, a fenntartható működés elérését.

A tényleges vészhelyzeti esetekhez kapcsolódó ellátás folyamatos fenntartásának, finanszírozásának szükségessége vitathatatlan, ez kiemelt prioritást kell, hogy jelentsen.

Az Alaptörvény gazdálkodási alapelveinek fokozott érvényesítése szükséges a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóknál és a finanszírozási rendszer egészét tekintve is.

Az Állami Számvevőszék nyilvános elemzése számos kérdést, dilemmát vet fel, amelyeket indokolt figyelembe venni az egészségügyi rendszer és finanszírozása újragondolásakor, illetve módosításának előkészítése esetén - olvasható az ÁSZ közleményében.

A teljes elemzés itt érhető el

Napi.hu

Szepesi Anita, 2019. június 28.