PÉNZBEN KIFEJEZETT ÉRTÉKEK...

 2019.05.28 10:15

penz.jpeg Mindenekelőtt szeretném megjegyezni, hogy európai viszonylatban nem a bérorvosok vannak túlfizetve itthon, hanem a közalkalmazottként dolgozó nővérek vannak rendesen alul értékelve!


A hazai egészségügyben nem új keletű a munkaerő közvetítéssel foglalkozó ügynökségek megléte, hiszen megjelenésük már évtizedes múltra vezethető vissza. Korábban is volt lehetőség másodtevékenységként bérorvosként, vagy bérnővérként munkát vállalni olyan intézményekben, ahol a hiányszakmák területein munkaerőhiány alakult ki, és ezt az adott intézmény belső humánerőforrásból nem tudta megoldani. A pénz mindenkinek jól jött és a külső kórházakban vállat pár napos kitérő remek kapcsolatépítésre nyitott teret sokak számára. Jómagam is megpróbáltam ezt a fajta létezést, de nem szerettem., mert kívülállónak éreztem magam minden tekintetben.

A sürgősségi betegellátást biztosító kórházak számával azonos ütemben hízó bérelhető világunk kellemesen megülhető lehetősége az elmúlt években egyre nagyobb teret hódított, és ezáltal egyre kellemetlenebbé is vált sokak számára. Ennek persze több okforrása is van: Egyfelől az alulfizetettség, másfelől meg az egyre nagyobb nyomásként ránk nehezedő, kevésbé jól működő  egészségügyi alapellátás helyettesítése. Ezt kár szépíteni, mert a sürgősségi egységek manapság már olyanok, mint egy gigantikus háziorvosi rendelő. Gyorsítósávban dolgozni, náthás embereket, apróbb bibiket és hólyaghurutokat terelgetni elég lélekölő meló úgy, hogy közben az eredendő szakirányunk oltárán is áldozgatunk egy-egy stroke-os, vagy infarktusos, vagy más súlyos és életveszélyes állapotba keveredő beteg stabilizálása és ellátása kapcsán, miközben napi hadviselésben állunk a partnerosztályokkal, ahol sokan még most sem értik, hogy miért jó ha egy kórháznak sürgősségi egysége van. Nem csoda, hogy egyre többen érezték az adott szakterületen a pénzben kifejezett értékelés lehetőségének eljöttét. Ismerve a fent említett problémákat, a kórházak elkezdték támogatni közalkalmazottként munkát végző dolgozókat egyéb pótlékokkal, azonban ez sem tudta megállítani a bérorvosok elterjedését, későbbiekben pedig a bérelvárásaikat. A szakdolgozók, mint jó és hűséges katonák megmaradtak a biztonságot nyújtó kórházak közalkalmazotti rendszerében főállásban, azonban az orvosok lassan, de folyamatosan átszivárogtak a “szerződéses” oldalra, és megkezdődött a licitálás, valamint a több pénzben kifejezett lehetőségek megragadása.

2018 őszén egy fővárosi kórház döntése értelmében 13.000 Ft-os (tizenháromezer) órabért  jelentettek be a sürgősségi egységen munkát vállaló szerződéses műszakvezető orvosok számára – írta a Prortfolio híroldala. 156.000 Ft/12 órás műszak. Másfél-két műszak alatt meg tudják keresni azt a pénzt, amelyet az adott osztályon dolgozó nővérek túlórával, végletekig kimerülve keresnek meg egy teljes hónap alatt! Kérdem én, korrekt ez így? Nyilván volt olyan kórház, ahol ezt a licitet tartották, de túlnyomó többségben megrogytak az intézmények és meghúzták a hátárt. Ezek a kórházak most is napi szinten küzdenek.

 

Pénzezzünk egy kicsit

13.000 Ft vs. 1300 Ft

Egy licitet tartó kórházban/munkahelyen egy műszakvezető,  10 műszak után 1.5 Millió Ft-ot kereshet, 15 műszakkal 2.34 Milliót. Egy év alatt … Számoljátok ki!

Egy közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó sürgősségi ápoló -végzettségtől és besorolástól függően- átlag 250.000 Ft-ot keres, 15 műszak után havonta. 15-16 ezret/ műszak. 1300 Ft-ot óránként! Csak egy jó kövér nullával kevesebbet.

Miért rossz ez?

Nem a pénzt sajnáljuk, nem erről van szó! Azt sajnáljuk, hogy az eszkalálódott helyzet egyre nagyobb bérfeszültséget eredményez, ami egyre kevésbé marad ki nem mondott véleményezés nélkül. Egyre több szakdolgozó és társosztályokon dolgozó orvos érzi úgy, hogy méltatlan ez a különbség. Növekvő számban maradnak pácban a licitet nem tartó, kollégák érzéseit figyelembe vevő kórházak, hiszen sokan a magasabb műszakdíj felé áramlanak inkább és elhagyják a főállású, vagy kevésbé jól fizető munkahelyeiket. Többször beszéltem arról, hogy egy kórházon belül kiemelkedő szerepet érdemel a jó kommunikáció, akár a betegutak megszervezése terén is. Arról is beszéltem már, hogy sok esetben kifejezetten hasznos lehet egy-egy évenként létrehozott belső szakmai fórum, ahol a partnerosztályok tudnak egymással érdemben értekezni a meglévő problémákról és arról, hogy miként lehet ezeket a problémákat kiküszöbölni. Ez azonban az adott helyzetben lehetetlen, hiszen a sürgősségi egységek delegációja egy-két főből állna sok helyen. Sokszor merül fel a kérdés, hogy miért nem mennek le a sürgősségi egységekre a kórház társosztályain dolgozó orvosok egy egy műszakra ügyeletet vállalni. Egyrészt azért nem, mert eleve túl vannak terhelve, másrészt meg azért nem, mert olyan ellenszenvet válthat ki belőlük ez a bérkülönbség, amelynek ismeretében ezen nem lehet csodálkozni. A kialakult helyzet eredménye a társosztályok felől egyre növekvő ellenállás és meg nem értés, valamint a bérfeszültség és annak hangoztatása, amely egy általában közalkalmazotti munkabért fizető állami intézményben több mint helytelen.

A szakdolgozók között egyre nagyobb a bizonytalanság és egyre mélyebb a szakadék, amelynek másik oldalán ott áll a bérorvos, akit maximum 3-4 alkalommal lát havonta, aki nem a munkahelyére jön be dolgozni, aki nem ismeri a rendszert, a kollégákat, a kórház sajátosságait, ezáltal nem is érzi sajtjának. A bérorvos, aki 3-4 kórház közt hontalanul ingázik, mert megéri neki hontalannak lenni. Triázsként (triage-osztályozó) sokszor nagyon nehéz biztosítani a napi szintű működést, allokálni egy rendszert úgy, hogy a bér-műszakvezetők olykor a világukat sem tudják a műszak első felében, mert nincsenek a rendszerben napi szinten, mert nem ismerik a rendelkezésre álló aktuális lehetőségeket, és sajnos kimondom, leírom, sokszor nagyon nem is érdekli őket, mert ugye nem saját helyük. Nagyon nehéz ezzel a többletteherrel dolgozni és a külsős kollégákat támogatni, olykor kompetenciánk felső határát súrolva úgy egy műszakvezetőt, hogy közben tudjuk: Ők hazaviszik a súlyos lóvét, amiért nekünk több héten át kell megszakadni, alkalmazkodni és mindehhez még jópofát is vágni, mert mi van ha megsértődnek és azt mondják, többet nem jönnek. Mert megtehetik…

Kiborultam, és csak remélni tudom, hogy előbb vagy utóbb sikerül megoldást találni erre a képtelennek tűnő helyzetre. Mindenben támogatnám a megoldást és a törekvéseket!

 

Ancsa

Forrás: Akut szakasz