ILYEN FEJLETSÉGŰ ORSZÁG NEM ENGEDHETI MEG MAGÁNAK AZT, AMI AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN VAN.

 2018.12.11 19:52

Jaksity.jpeg Jaksity György (Budapest, 1967. május 14.) magyar közgazdász. 1990-ben részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában.1999-től a tőzsdetanács tagja volt, ezt követően, 2002-től pedig a részvénytársasággá alakult tőzsde igazgatóságának elnöki tisztét töltötte be. Ebből a pozíciójából 2004-ben, a tőzsde tulajdonosváltásakor távozott. 2007-ben Az év üzletembere volt. A 24.hu-ban olvasható interjú egy részletét közöljük.


….Hiába öntünk irgalmatlan pénzt adó- és szociálpolitikai eszközökkel a rendszerbe, ez a mutató nem fog nőni. Ha viszont nem születnek többen, akkor a másik komponenst kellene megnézni: hogyan halhatnak meg kevesebben? Az, hogy egy baba nem születik meg, mert a szülei így döntenek, az személyesen senkinek sem tragédia. Ha valaki elveszti a testvérét, a gyerekét, esetleg a szüleit, akik nem a koruk, hanem amúgy gyógyítható betegség miatt halnak meg, az tragédia.

Magyarországon meghal évente 130 ezer ember, és születik 90 ezer. A 90 ezerből nem lesz még 100 ezer sem, a 130 ezerből viszont lehetne 110-120 ezer, ha a legrosszabb mortalitási rátájú betegségeknél áttörést lehetne elérni.

Csak egy világszínvonalú egészségügy kellene hozzá.

Ma Magyarország több daganatos betegségnél listavezető, amikor a legrosszabb gyógyulási esélyeket rangsorolják. Pedig ha megnézzük, mi kell ezeknek a betegségeknek a gyógyításához, akkor kiderül, hogy szemben a termékenységi ráta növelésével, nem lehetetlen dolgokról beszélünk: picit jobb körülmények, picit képzettebb egészségügyi személyzet, jobb felszereltség, modernebb eljárások, korszerűbb farmakológiai megoldások, rövidebb várólisták, ezek segíthetnének. Ha valaki csak egyéves várakozás után tud elmenni egy megelőző vagy szűrő vizsgálatra, és közben beüt a krach, rajta már sokkal nehezebb segíteni, mintha időben feltárják, milyen betegségei vannak, vagy milyen veszélyekre kell felkészíteni. Vannak dolgok, amelyek az egészségügyben szinte megoldhatatlanok, vannak, amelyek évtizedes távlatban orvosolhatók, de van nem kevés, amely évek alatt is már javítható. A Kék golyó utcában működik egy tüdőtranszplantációs központ. Régebben magyar orvosok Bécsben műtötték a magyar betegeket, majd a magyar állam elszámolt az osztrákkal. Körülbelül 100 ezer euróba került egy átültetés. Aztán valaki meggyőzte az egészségügyi kormányzatot, hogy ez így hülyeség, kellene itthon csinálni egy megfelelő részleget, és ugyanolyan színvonalon, azokkal a felszerelésekkel és fizetésekkel, de utaztatás nélkül olcsóbban megoldható a dolog.

HIRDETÉS

Tehát a magyar állam spórol, miközben egy világszínvonalú eljárást vezetünk be a magyar egészségügybe, erre büszkének lehet lenni, az orvosok más területeken is ilyen eredményeket akarnak majd elérni. Mi történt? Kiderült, hogy 70-80 ezer euróból is ki lehet hozni ezeket az eljárásokat, a megmaradó pénzt bérfejlesztésre, eszközökre lehet költeni. Úgyhogy ma a Kék golyó utcában van egy olyan tüdőtranszplantációs kapacitás, ami színvonalában jobb, mint a bécsi. Ez nem ördöngösség, kell hozzá néhány ember, aki kiszámolja ezeket az összefüggéseket, kellenek jó szakemberek, akik megfelelő csapatot építenek, és akkor létrejöhet valami olyasmi a magyar egészségügyben, ami addig elérhetetlennek tűnt.

Ha ilyen egyszerű, miért nincs több ilyen példa?

Nem vagyok igazán jártas az egészségpolitikában. Azt látom, hogy innen csak felfelé vezethet út. Sokkal lejjebb nem, mert ilyen gazdasági fejlettségű ország nem engedheti meg magának azt, ami ma az egészségügyben van.

Akkor miért van az, hogy a magyar társadalomnak megfelel ez a rendszer, vagy legalábbis nem kényszeríti rá a politikát évtizedes távlatban sem a beavatkozásra?

Nem hiszem, hogy bárkinek is megfelel, aki pedig konkrétan ki van téve neki, aligha gyújt örömtüzeket. Szerencsére a 10 millió emberből évente csak 130 ezer hal meg. Valószínűleg van még pár százezer beteg, de a társadalom nagyobb része akut módon nem érintett. Sajnos az emberi psziché úgy működik, hogy amíg valamilyen veszéllyel nem találkozunk szemtől szembe, addig nem foglalkozunk vele. Ez buta dolog, de ez van. Nyilván azt a néhány százezer embert, aki éppen gyógykezelésre vár, vagy kezelik, esetleg már közölték is vele, hogy nincs értelme, nagyon idegesíti, ami van. De az egészségügy egy méhkas. Sehol nem szeretik nagyon bolygatni, nem olvasunk naponta híreket sikeres reformokról, noha amennyi ország van a Földön, időnként statisztikai alapon is találkoznunk kellene ilyen beszámolókkal. Már azt is nehéz definiálni, mit értünk reform alatt. Én sem azt mondom, hogy reformáljunk, hanem azt, hogy tegyünk meg 5-10 teljesen hétköznapi, általános iskolás szinten átgondolható intézkedést, ami javít a rendszeren és erre helyezzük a hangsúlyokat a termékenységi ráta növekedésének hajszolása helyett.

Az egészségügy nagy problémája, hogy átpolitizált. Tíz éve sikerült leszavazni egy előremutató, progresszív, kísérleti intézkedést, a vizitdíjat. Történelmi hiba volt, amivel egy ajtó bezárult. Politikailag jól fizetett, de az országnak sokba került és kerül még évtizedekig.

De még van min elgondolkodni, említettem, hogy vannak szinte megoldhatatlan problémák az egészségügyben. Például azon, hogy az egy főre jutó egészségügyi kiadások többsége az élet utolsó néhány hónapjára esik. Ha a világon majd’ mindenhol mínuszos egészségügyi kasszát egyenesbe akarják hozni, erről a pár hónapról kell majd társadalmi vitákat folytatni. Nem biztos, hogy arra jutnánk, érdemes ezt a végfázist tűzzel-vassal, akár a beteg elképesztő szenvedéseinek fenntartásával végigcsinálni. Nekem nincs válaszom erre, és remélem, senkinek nincs, mert erről biztosan nem egy embernek kell döntenie, hanem a társadalomnak….

 

A teljes riport a 24.hu-n olvasható