105 ÉVVEL EZELŐTT MONDOTT LE VASZARY KOLOS

 2017.11.13 06:12

012_Vaszary_Kolos.jpg
105 éve mondott le Vaszary Kolos egyházfői funkciójáról. Ez alkalomból dr. Hegedűs András a prímási levéltár igazgatójának a Kolos füzetekben megjelent Vaszary Kolosról írt írásából közlünk részletet:

 

„Érseki kinevezésére 1891. október 27-én került sor, majd 1892. február 7-én püspökké szentelték. Nem sokkal később, 1893. január 16-án megkapta a bíborosi kalapot is.

 

Jó pásztorként nagy hangsúlyt fektetett a pasztorációs tevékenységre. Már érsekségének első évében, 1892-ben, felállította a Budapesti Helynökséget. A hitélet elmélyítésére csak Budapesten 8 templomot építtetett. Támogatta a szerzetesrendeket. Pesten letelepítette a lazaristákat, domonkosokat, Notre-Dame de Sion apácákat, Esztergomban a Szatmári Irgalmas Nővéreket. Az ifjúság megmentése érdekében szorgalmazza a Szent Imre Egylet fölkarolását, támogatta a katolikus egyesületeket. A plébániák helyzetének megismerésére 1911-12-ben egyházlátogatásokat tartott, amelyre előtte 60 évig nem volt példa.

Szűz Mária nagy tisztelője volt, akiben mindig Magyarország oltalmazóját látta. Ezért a millennium alkalmából, 1895-ben az ő kérésére engedélyezte XIII. Leó pápa a Magyarok Nagyasszonya ünnepét (október 8.). Fontosnak tartotta, hogy hívei elé példaképeket állítson. Ezért kezdeményezte a kassai vértanúk boldoggá avatását, s ezt 1905-ben siker koronázta.

 

Vaszary Kolos kormányzásának időszakára esik az egyházpolitikai harc és a liberális házassági törvény elfogadása. A házasságnak polgári szerződéssé történő átminősítését, ezáltal felbonthatóvá tételét Vaszary a családok védelmében is elutasította, hiszen a „család azon forrás, melyből az állam élete fakad; azon sejt, melyből a nemzet testszövezetté képződik; a család azon veteményes kert, mely a társadalom polgárait és az egyház híveit termeli.”

 

Mindebből következik, hogy a családok felbomlása a társadalomra is bomlasztólag hat. A parlamenti vitában a hercegprímás hatalmas beszédben utasította el a polgári házasságot:

 

„Mi katholikusok igen is alkalmazkodni tudunk hazánknak megváltozott viszonyaihoz; de a hit és erkölcs dolgában sem egyesek akarata, sem a nemzetek intézményei, sem a század korszelleme előtt meg nem

hajolhatunk, mert az emberi eszmék, erkölcsök, elvek, rendszerek, törvé-nyek ellenmondók, változók, mulandók, de az Isten törvényein és igéretén

alapuló katholikus eg házunk hit- és erkölcselvei maradandók, azok nem

csupán a múlté, nemcsak a jelené és a jövőé, hanem az örökkévalóságé.-Maga az Ur mondotta: hogy az ő igazsága megmarad örökké.

Ép azért, ami bennünk ideiglenes, mulandó, azt szívesen átadjuk, feláldozzuk vagyonunk; szívünk, életünk, földi királyunké, földi hazánké; de lelkünket nem adhatjuk oda, mert az égi királyunké, Istenünké, égi hazánké, az örökkévalóságé! (...)

 

Az előadottak alapján nem fogadhatom el a törvényjavaslatot, mint katholikus, mert egyházam hitelveit sérti s ezáltal rést üt a lelkiismeret szabadságán; nem fogadhatom el, mint polgár, mert előre látom az erkölcsi és anyagi hátrányokat, a közerkölcsiség meglazulását, a családi életnek megingatását, a nő és gyermekek sorsának bizonytalanságát (...) végre nem fogadhatom el állásomnál fogva, amelyet, midőn elfoglaltam, esküt tettem egyházam fejének képviselője előtt, hogy hű leszek egyházamhoz; esküt tettem királyom előtt, (...) hogy hű leszek hazámhoz s most felvetem itt a kérdést; hűtlen leszek-e én hazámhoz, ha e törvényjavaslatot ellenzem?

 

Nem leszek hűtlen! Hűtlen leszek-e egyházamhoz, ha e törvényjavaslatot

elfogadom? Igen, hűtlen leszek! Én tehát a törvényjavaslatot meg nem szavazhatom.”

 

A hallgatóságra mély benyomást tett a beszéd, amint egy kortárs írta:

„Csodálatos ennek az éterikus finomságú embernek szónoki hatása. Kristálytiszta nyíltsága és őszintesége sohasem téveszti el hatását.”

 

A hercegprímás felszólalása után a főrendiház 1895. május 7-én a törvényjavaslatot elvetette. A kormány azonban nem tágított, és elérte, hogy a főrendiház törvényt elfogadta és az 1895. október 1-jén életbe lépett.

Az egyházpolitikai harcban elszenvedett kudarc még inkább a jótékonykodás irányába fordította. 1895-ben tett 50 ezer koronás felajánlásával lehetővé tette egy új közkórház alapítását Esztergomban (ma Vaszary Kolos Kórház). A kórháznak eredetileg a Szent István Kórház nevet szánták, de a képviselők az érsek iránti hálájuk jeléül a Kolos Kórházra keresztelték. Az új kórházat 1902. január 6-án adták át, de mivel a prímás nem tudott részt venni a ceremónián, szeptember 1-jén egy külön zárókő-letételi ünnepséget rendeztek neki. Ekkor Vaszary ugyanazzal a prímási címeres kalapáccsal érintette meg a zárókövet, és áldotta meg az épületet, mint amit Rudnay Sándor is használt a bazilika alapkőletéte-

lekor.

Lemondott az esztergomi dunai hídvámról s így lehetővé tette a vashíd építését. 1895. szeptember 28-án ő áldotta meg a Mária Valéria hidat. 1896-ban ő adományozta az esztergomi belvárosi plébániatemplomnak a Szent Pétert és Szent Pált ábrázoló főoltárképet, unokaöccsének, Vaszary Jánosnak a művét. 1896. május 3-án a millenniumi ünnepségek alkalmából a hálaadó szentmisén emlékezetes beszédet mondott a királyhoz,

a királynéhoz és a nemzethez. Ennek központi gondolata - kard szerezte meg, kereszt tartotta fenn e hazát - mára szállóigévé vált.

 

Sokat tett egyházmeg éje tanügyének fejlesztéséért is. A főtanfelügyelői hi-

vatalt újjászervezte, Esztergomban óvónőképző intézetet és gyakorlóiskolát

alapított, rendezte és emelte az érseki tanítóképző-intézeti tanárok fizetését.

Mint bencés tanár különös gondja volt az iskolákra. Támogatta a lévai, modori, hegybányai és selmecbányai iskolák bővítését. A katolikus tanítók árva- és menedékházára 10 000 forintos alapítványt tett. Egykori iskolájában, a keszthelyi premontrei gimnáziumban 50.000 K alapítványt tett a legméltóbb diákok jutalmazására. Szülővárosában, Keszthelyen 100.000 K alapítványt tett a legszegényebb családok segélyezésére.

Támogatta a plébániákat, az ő 156.237 koronás támogatásával épülhetett fel Verebély díszes temploma

 

Aranymiséjéig (1905) Vaszary Kolos 6.541.389 koronát juttatott közcélokra. Ezek az elszámolt tételek. Saját jövedelméből tett adományait nehéz felmérni, mert ezekről pontos kimutatás egyelőre nem ismert. Ez az összeg évi – 100.000 K-ra tehető.

 

Sétáin a budai várban mindig koldusok tömege kísérte és addig nem tágítottak mellőle, míg pénztárcája ki nem ürült.

Vaszary jótékonykodásának mértékére kortársai is felfigyeltek, sőt az egyház kormányzatának utolsó éveiben tapasztalt gondokat visszavetítették, olyan fényben tüntetve fel Vaszaryt, hogy rosszul gazdálkodott.

A helyzet részletes vizsgálata érdekes gazdaságtörténeti tanulmány lehetne,

röviden annyit elmondhatunk, hogy a Főegyházmegye kb. 95.000 katasztrális hold nagyságú birtokait Simor idejében a gazdatisztek irányításával művelték meg, míg Vaszary alatt bérlőknek adták ki nagyobb részét. Nem ismert azonban az a tény, hogy Vaszary a birtokokat jelentős, a Főegyházmegye éves jövedelmét meghaladó hátralékkal vette át. Az így megörökölt terhet azonban évenként törlesztve kifizette. Vagyis nem volt felelőtlen, nem gazdálkodott rosszul. Ebben segítségére volt a prímási javak főkormányzója Lóskay Jeromos OSB is, akit Vaszary Pannonhalmáról hozott magával. Az ő 1898-ban bekövetkezett halála után tisztét Vaszary László vette át.

 

Vaszary Kolos kormányzásának utolsó éveiben tapasztalt gazdasági nehézségek egyik fontos oka lehetett amúgy is törékeny egészségének megrendülése. Amint Meszlényi Antal írja,

„aranymiséjének idejére, 1905-re, vegetatív vezetékei felmondták a szolgálatot”

Egészségi állapotát legszűkebb környezete ismerte csupán, a nyilvánosság pedig azt érzékelte, hogy a hercegprímás egyre kevesebbszer látható és egyre több időt tölt Balatonfüreden.

 

Miután az 1912. évi bécsi Eucharisztikus Kongresszuson nem vett rész, magára vonta az uralkodó, Ferenc József neheztelését, amit azzal tetőzött be, hogy nem volt jelen a véderőjavaslat felsőházi vitáján 1912. június 15-én. Zichy János kultuszminiszter hibázott, amikor engedte kiszivárogni a birtokokon tapasztalt hiányosságokat. Ezeket a híreket pedig a sajtó felkapta. Végül maga Zichy javasolta a lemondatást, hallva Ferenc József rosszallását a bécsi Eucharisztikus Kongresszus után.

Vaszary alázatos szerzetesként nem ellenkezett, hanem 1912. október 27-én lemondott esztergomi érseki méltóságáról; ezt követően balatonfüredi nyaralójába vonult vissza, ahol főként történeti tanulmányaival foglalkozott.

 

A világ azonban nem hagyta pihenni, kormánybizottságot neveztek ki az érseki javadalmak kezelésére, hogy a felhalmozódott adósságot behajtsák. Azonban súlyos túlzásokba estek. Így nem engedték a földben lévő termények kiszedését a régi bérleti szerződések alapján, vagyis megakadályozták a bevételek befolyását. Gróh József joggal mondhatta, hogy Vaszaryt követeléseire nézve holtnak, tartozásaira nézve azonban élőnek nyilvánították.

 

Az eset megalázó jelenetekkel volt tarkítva, mivel a bizottság a bíboros hálószobájában lévő tárgyakat is összeírta, miközben a főpap kezébe temette arcát és sírt. Az eljárás a kortársakat is felháborította:

 

„Ősz fejével ráborult lelkiismeretének vánkosára, mely annyi keserű csalódás és tapasztalat után nyugalmat ígért és adott, mert tiszta volt. Igen, ő több nyugalmat, több tisztességet szerzett magának önként vállalt szegénységében és elvonultságában, mint a Brutusok sikerükben.”

 

Ezt a lelki megrázkódtatást sokáig nem bírta és száz évvel ezelőtt, 1915. szeptember 3-án visszaadta lelkét Teremtőjének. Végakarata szerint szülővárosában, Keszthelyen temették el. Sírjára VII. Gergely sírfeliratának kezdő szavait vésték:

„Szerettem az igazságot...”

 

A folytatást elhallgatta. Földi maradványait – mivel útépítés miatt a sír és környéke felszámolásra került – Lékai László bíboros 1981-ben Esztergomba hozatta és a bazilika altemplomában a többi prímás mellé temettette.

Szép emléket állított Vaszarynak Krúdy Gyula Nyárutó a prímásnál

c. novellájában.

„Füreden egy csendes villában, amely oly halk, mint az óra ketyegése, a homokember szendergésbe ringat egy életében szentté, mártírrá válott

aggastyánt, Kolost, Magyarország egykori hercegprímását. (...) Megható alakja Magyarországnak Vaszary Kolos. Gyűlölködés, lárma, hangos jel, (...) nélkül élte életét. Ama régi, falusi ereszek alatt ringó bölcsők fölött repkedő ábrándozásnak volt a megtestesítője, hogy a szegény ember fiából prímás lehet Magyarországon.

 

Vajon mit gondol majd egykor Kolosról, életéről, furcsa öregségéről a historikus fantázia, amely szereti kitalálni, ami volt és ami nem volt?”

Száz év után Krúdy kérdésére nyugodtan válaszolhatjuk, hogy úgy emléke-

zünk Vaszary Kolosra, mint melegszívű jótevőnkre. Sokan talán azt mondják, hogy maradandó nagy alkotásokban nem örökítette meg nevét. Az ilyen kijelentés nem gondol a felépített és renovált templomokra. Iskolákat alapítani nem maradandó cselekedet-e? A Szatmári Irgalmas Nővéreket is ő telepítette le Esztergomban, térítésmentesen adva nekik azt a területet, amelyet ma is magukénak mondhatnak, és ahol iskolájuk működik. Vajon a nyomor és a betegség megszüntetésén fáradozni nem maradandó-e? Vajon nem maradandó alkotás-e ez a kórház, melyet ő alapított, és amely az ő nevét viseli?

 

Úgy gondoljuk, hogy mindezekkel ércnél maradandóbb emléket állított magának. Nekünk pedig kötelességünk jótevőnk emlékét ápolni.