Babits Mihály: Eucharistia

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős

Esztergomról megfeledkeztek, avagy káosz a betegszállításban

Megkérdeztük dr. Pák Gábor főorvos urat, a Vaszary Kolos Kórház orvosigazgatóját, - aki maga is gyakorló orvos, belgyógyász osztályvezető - hogyan tud ma hazaengedni egy mozgásában korlátozott, szállításra szoruló beteget. - "Budapestről rendelem meg a szállítást. Onnan jön a „mentő”-autó. 50 kilométer megtétele után hazaviszi a beteget pl. a kórháztól 800 méterre levő Bánomi lakótelepre, ezt követően visszatér a fővárosba. Ez a mai napon még így szabályos és finanszírozott. "

Esztergom új mentőállomása

Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere és dr. Göndöcs Zsigmond, az OMSZ főigazgatója adta át 2007. december 7-én Esztergomban az új mentőállomást. A beruházás összköltsége 70 millió forint volt. Szent István városa 40 milliót költött az épületre. A fennmaradó összeget az Esztergom-Nyergesújfalu Kistérségi Társulás és a Belügyminisztérium biztosította pályázat útján.


100 éve született Wass Albert

Wass Albert

”...az alapzat megvan: kemény kőszikla az. Rajtunk múlik, igazán mirajtunk, hogy mit emelünk reája. Várat, vagy mulatót. Boltíves falakat-e, melyeknek védelmező biztonságában család és nemzet talál menedéket súlyos időkben, földrengés napján. Vagy cifra mulatót, hol léha cédaság tanyázik, s csak addig áll, míg megremeg a föld.”

 

Beszélgetés dr. Völner Pál elnök úrral

dr. Völner Pál

Dr. Völner Pált, Komárom-Esztergom Megye Közgyűlés elnökét évértékelő beszélgetésre kértük fel. Az elnök úrral az eKór-Lap szerkesztője a Vaszary Kolos Kórházban beszélgetett.




Beszélgetés Sebestyén István tanár úrral

Közhely, hogy sok egyéb válság mellett értékrendi válság is van hazánkban. Fiataljaink nem találnak igazi példaképeket. Oktatási rendszerünk hatásossága romokban. Ezért is kaptam fel a fejem, amikor az esztergomi véradó ünnepségen a minap Sebestyén István nevét meghallottam, aki 101. alkalommal adott vért.

A tanár úrral munkahelyén, a Bottyán János Műszaki Szakközépiskolában sikerült beszélgetnem.


Az orvos

Az egészségüggyel mostanában sokat foglalkozik a közvélemény. A privatizáció sötét felhője lebeg a kórházak fölött. És az ember, ahogy öregszik, egyre közelebb kerül a kórházakhoz, miközben elfárad és elszürkül körülötte az élet. Jelentkeznek a betegségek is sorjában, és kétségbeesetten a kiutat keresi a halál csapdájából.


Beszélgetés dr. Fodor Ferdinánd párkányi családorvossal

2007. december 20-tól, átkelve a Mária Valéria Hídon már személyigazolványt sem kell felmutatni, hisz megszűnt az országhatár. Nem titkolt célom az alábbi beszélgetéssel, hogy tartalommal töltsem meg a kapcsolatteremtés határtalanná válását.

Dr. Fodor Ferdinánddal –párkányi családorvossal– a Poliklinikán beszélgettem.


Dr. Pátkai István karácsonyi hírlevele

Kedves Barátaim, Esztergomi és Dorogi Munkatársak!

Karácsonyi hírlevelemben emlékezem. Veletek átélt élményekre gondolok, melyek életünket gazdagították. Köszönöm, hogy velem tartottatok a „pszichiátriai gondoskodás járatlan útjain". Ma sem tolonganak ezeken az utakon. Együtt léphettünk a betegek otthonába, és sokszor örvendeztünk, amikor látogatásainkat gyógyulás követte. Alázattal, lehajtott fővel ismertük be hibáinkat és gyászoltunk, amikor nem sikerült segíteni.

Beköszöntő

Nem először fordult elő a Kór-Lap történetében, hogy nehéz helyzetbe jutottunk, de eddig mindig sikerült a nehézségeket legyőznünk. Néhány hetes szünetelés után újra jelentkezünk. Szeretnénk megőrizni eddigi hagyományainkat. Rövidesen elérhetővé tesszük eddigi írásainkat is. Kis önbizalommal, azt mondhatom: tekintsék karácsonyi ajándéknak ismételt megjelenésünket. Kísérjék megértéssel az újjászületésünk nehézségeit. Az eKór-Lap készítői valamennyi olvasónak áldott karácsonyt kívánnak!

Osvai László dr.

Tartalom átvétel